„Vigyázz magadra, csak egy van belőled!” Ezt szoktam mondani a kisfiamnak, ha valami butaságra készül, ezt kellene mondanom magamnak, amikor szinte soha nem kenem be magam nyáron napolajjal, és ez az Eszterkrém egyik jelmondata is.
Köztudott, hogy mennyire károsak a napsugarak a bőrnek – nem csak nyáron, télen is – és mennyivel korábban ráncosodik az arcbőr, ha nem védjük meg a naptól. Mivel azt nem érzem életszerűnek, hogy minden reggel használjak egy nehéz napvédő krémet is (az maximum csak a strandon tudom elviselni), egy jó ideje keresek olyan könnyű, színezett arckrémet vagy alapozót, ami a nap ellen is véd. Fontos, hogy ne legyen nehéz érzete, csak izzadnék alatta, ami miatt a teljes fedésű alapozóval sem vagyok jóban. Ráadásul szeplős vagyok, amit sosem szerettem volna elfedni semmivel, mert szeretem. E helyett inkább korrektor-szerűen szoktam használni az alapozókat és BB krémeket is, tehát csak azokon a területeken, ahol indokoltnak találom: a szemeim alatt, szemhéjakon, orr mellett, állon. Ezt majdnem minden reggel meg is teszem.
Egy barátnőm ajánlotta az Eszterkrém kozmetikum manufaktúrát. Először a szemkörnyék ápolót próbáltam ki tőlük, aztán láttam, hogy megjelent a Rózsa elixír arckrém. Ez egy BB krém, SPF 10-zel! A BB krémekkel általában nincsen sok macera: krémként felvihetőek, hidratálóak, könnyűek, alacsony fedésűek, de szép egységet adnak az arcbőrnek, ami nekem elég. Nem célom a „vakolat”, és ez fokozottan igaz melegben, amikor nagy eséllyel le is olvadna rólam…
A Rózsa elixír krém igazi multifunkciós krém, a rózsavíz és a rengeteg bio olaj amit tartalmaz hidratál, ránctalanít, megnyugtat és megvéd a naptól is. Ráadásul az Eszterkrémek mind kézzel készített kozmetikumok, amik csakis természetes összetevőkből készülnek: hidegen sajtolt olajak, növényi vajak, és csak olyan alapanyagok szerepelnek bennük, amelyeket állításuk szerint meg is lehet enni! Okosabb, ha ezt véletlenül sem említem a kisfiam előtt, mert biztosan érdekelné a dolog…
A krém pumpás adagolója szuper, ez szerintem a leghigiénikusabb megoldás. Először csak óvatosan érdemes nyomkodni, mert elég folyékony az állaga, de emiatt nagyon könnyen felvihető. Kipróbáltam több módon a krémet: kézzel, ecsettel és beauty blender szivaccsal is. Ez utóbbit akkor szoktam használni, ha teljes arcomra felviszem a BB krémet. Ez ritkán fordul elő, és túl vastagnak és kicsit ragacsosnak is éreztem a végén, főleg ebben a melegben… De ezzel a módszerrel teljesebb fedést kaptam, és aki hozzá van szokva napi szinten az alapozóhoz, annak ajánlom. Aki azt nem szereti, és akinek a vékonyabb fedés is elég, az használhatja úgy, mint én: egy közepes méretű sminkecsettel csak a problémásabb területekre viszem fel, ahogyan azt fent is említettem. Kézzel is könnyedén el lehet kenni, de én jobban szeretem, ha nem kell kézzel „maszatolnom”, főleg hogy nem egyszer az autóban szoktam sminkelni… (Az 5 perces smink kihívás nekem napi rutin…) Ecsettel (még autóban is) tökéletes lett az eredmény, nem lett ragacsos vagy nehéz, és egységes finisht ad. Nem szárítja a bőrömet, sőt, hidratáló hatású, és külön megnyugtat, hogy a nap ellen is védelmet nyújt, ettől felelősségteljesebbnek érzem magam.
A krém egyetlen hátulütője, hogy sajnos csak egy színben létezik. Mivel könnyen eloszlik, a legtöbb bőrtípushoz megfelelő így is, és most hogy kicsit le vagyok barnulva, passzol hozzám is, de attól félek télen nem lesz jó már a fehér bőrömre. De majd meglátjuk. Legfeljebb megeszem, ha még marad.