Barátokat az ember leginkább gyerekkorában vagy az egyetemen szerez. Semmiképpen sem gyed alatt. Vagy mégis?
A közeli művelődési ház faliújságján baba-mama mondókakört hirdettek. Hozzá fénykép: a szőnyegen kuporogva csipcsipcsókázik egy rakás felnőtt nő. Jaj, ne. Én ehhez túl antiszoc vagyok – gondoltam harmincöt hetes terhesen.
Végül is, mondókázni otthon is tudok a gyerekkel, nem kell hozzá közönség. Barátaim meg vannak elegen, ilyen idősen úgyis csak felszínes kapcsolatokat köt az ember – okoskodtam.
Na jó, a legütősebb érv az volt, hogy nagyon jól tudtam, miről megy a diskurzus anyukakörökben. Akciós pelenkák. Büfik. Folttisztítási tippek. Anyósszidás. Pépturmixolási fortélyok. Dóra, a felfedező.
Kösz, erre igazán nincs szükségem.
A kislányom háromhetes volt, amikor az első találkozót megbeszéltem a barátnőmmel. Mivel ő dolgozik, csak ebédszünetben ér rá – ideális. A kicsi alszik a babakocsiban, mi felhörpintünk addig egy cappuccinót.
No persze.
A randi előtt negyedórával hívtam fel pironkodva, hogy Laza Mami ma is itthon tölti a napot, mert konkrétan itt állok még a nappaliban egy lehányt melegítőben, kezemben a nyakig befosott újszülöttel.
Ha a hegy nem megy Mohamedhez… Próbáltam hozzánk szervezni a barátokat. El is jöttek, beszélgettünk, de mintha szakadék lett volna köztünk… Csak zavartan hümmögtek, mikor a büfi és a bukás közti különbségről elmélkedtem.
A férjem legjobb barátjáék egy hordozókendővel érkeztek. „Nem tudjuk, hogy kell megkötni, de állítólag nagyon jó a babának, ez nagyon trendi most!”
Megkötni nekünk se sikerült, így hetekig parlagon hevert a kendő. Ám a babánk hasfájós, sírós volt, így a férjem nem adta fel a dolgot. Lázasan keresgélt a neten.
– Idenézz, van egy babaklub tőlünk nem messze, foglalkoznak hordozási tanácsadással is!
– Kösz, azért ennyire nem vagyok hardcore mami. Megvagyok klub nélkül is.
– Na, egy próbát megér! Elmész egyszer, megmutatják, nem kell csevegned senkivel!
Addig győzködött, míg kinéztem a legközelebbi alkalmat. Délután a hazatérő férjemet egy kisminkelt, vigyorgó feleség fogadta.
– Veled meg mi történt? Színházba készülsz? – ámuldozott.
– Tudod, voltunk a klubban! Mégiscsak összekaptam magam, hogy ne én legyek a leglepukkantabb! Hallod, tök jó volt! – lelkendeztem.
Mert tényleg jól éreztem magam! Óriási élmény volt újra felnőttek társaságában lenni. Kiderült, hogy nem én vagyok a béna anya – vagy más is olyan béna, mint én. Hatalmas megkönnyebbülés volt szembesülni azzal, hogy nem csak az én gyerekem kel hatszor egy éjjel, és nagyon megnyugtató volt hallgatni a nagyobb gyerekesek tapasztalatait.
És rájöttem, hogy az anyukák igenis jó fejek! Hamarosan mi is lelkes klublátogatók lettünk, és innen értesültem egy szuper baba-mama tornáról, ahol a kicsiket magunkra kötve tornázhattunk. Imádtam! Lassan kialakult egy társaság, akikkel klubon kívül is összejártunk. Oké, beszélgettünk pelenkákról és büfikről is, hogyne – de szerveztünk már csajos estét a lelkes apukák és nagymamák segítségével.
Azóta, ha neszét veszem, hogy valaki az ismeretségi körömben babát vár, tüstént megosztom vele a bölcsességet: ha nem akarsz meghibbanni, járj emberek közé! Légy nyitott, és szerezz új barátokat! Amíg a gyermeked pici, a klubok és egyéb anyukás közösségek érted vannak, azért, hogy lásd: más is ugyanabban a cipőben jár, mint te. Ne a netes bezzeganyák és a közösségi oldalak cukormázas, hamis valósága legyen előtted!
Később pedig, ahogy a babák nőnek, számukra is rengeteget jelent majd, hogy hasonló korú gyerekekkel lehetnek együtt rendszeresen, ismerős közegben, anya társaságában. Nálunk ez olyannyira jól sikerült, hogy két egykori klubos kisbaba ma egy osztályba jár, sőt, legjobb barátnők. Az egyik az én lányom, aki két hónaposan kezdte a közösségi életet. Mit nyertünk ezzel? Én egy nyitott, könnyen barátkozó gyereket, ő pedig egy olyan anyukát, aki túllépve önnön korlátait megtapasztalta: van pörgős élet az egyetemi bulikon és a karrierépítésen túl is – nem is akármilyen!
