Iskolában felejtett tornazsák vagy éppen otthon felejtett tízórais doboz? Már a buszon vagy az autóban ültök, amikor rájössz, hogy mi maradt ki a hátizsákból? Ismerős? Biztosan hallottad már azt a mondást, miszerint: „Annak a gyermeknek, aki mindig elfelejt valamit, olyan szülei vannak, akik mindig emlékeztetik valamire.”
Nagy igazság, sok minden benne van. Részben az, hogy állandóan felhívjuk a gyerek figyelmét valami olyasmire, ami az ő dolga lenne, az is, hogy nem tanulja meg a saját dolgait észben tartani, mint ahogy azt sem, hogy az elfelejtett, el nem végzett feladatnak mi lennének a következményei. Természetesen az benne van, ha nagyjából heti egy alkalommal otthon marad valami vagy, hogy hetente kétszer figyelmeztetjük a gyermeket a tennivalójára, pakolásra, fésülködésre, fogmosásra.
Rendszeres esetekben viszont segítenek az alábbi ötletek:
1. Beszéljétek meg gyerekkel, hogy ezután mire kell neki egyedül odafigyelnie!
Egy iskoláskorú gyermekkel nyugodtan le lehet ülni és megbeszélni, hogy attól kezdődően egy adott dologra való odafigyelés teljesen az ő felelőssége lesz. Lehet ez először csak a kulacs feltöltése és eltevése reggel és idővel akár a tornazsák teljes bepakolása és szállítása. Érthető legyen a gyermek számára is, hogy többet erről nem fogsz gondoskodni, figyelmeztetni sem tudod, és a feladat elvégzése teljes mértékben az ő felelőssége. Ezt lehetőleg nyugodt körülmények között beszéljétek meg, és együtt jelöljétek ki a tevékenységet.
2. Működtessed a gyerek memóriáját!
Mindamellett, hogy konkrétan már nem emlékezteted a gyermeket sem a tízórais dobozára, sem a focicuccára, segíthetsz neki az új feladatot megszokni és aktivizálni a memóriáját. Nyugodtan megkérdezheted tőle, hogy „Hogyan tudnád emlékeztetni magadat arra, hogy…?” vagy „Miről jutna eszedbe, hogy…?” Biztosan lesz rá a gyereknek ötlete, de ebbe is besegíthetsz, adhatsz apró ötleteket arra nézve, hogy gördülékenyen történjen az átállás. Ez lehet akár egy kis jegyzet a hűtőre kitűzve, vagy hogy fogmosás közben gondolja át, hogy milyen nap van és milyen felszerelésre lesz aznap szüksége.
3. Engedd el, hogy Neked kellene a gyereket megmenteni!
Attól kezdve, hogy mindenki tudja, mi a dolga és átálltok az új rendre, engedd el, hogy Neked kellene újból megoldani az otthon vagy az iskolában felejtett holmi sorsát. Ha elő is fordul, hogy kimarad az új feladat elvégzése vagy elveszít a gyerek valamit, érezz együtt vele, de ne lépjél vissza az előző korszakba. Megtörténhet, hogy akár egy rosszabb osztályzatba is kerül a feledékenység, de hosszútávon nyerni fogtok mindketten, ha kitartasz a megbeszéltek mellett. Engedd, hogy a természetes következmények végezzék el helyetted a dolgot, a gyermek igen gyorsan meg fogja tanulni új kötelezettségét.
Amennyiben egyénre szabott segítségre lenne szükséged vagy egyszerűen csak magabiztosabb anya szeretnél lenni, keress fel egy első ingyenes beszélgetésre, és írj a hello@anyacoaching.hu címre.
Forrás: http://www.positiveparentingsolutions.com
Képek forrása: www.offspringmagazine.com.au, www.eukybear.com.au, www.sheknows.com