Egy – két éves korban a babák többnyire a világ felfedezésével vannak elfoglalva. Figyelnek, tanulnak, utánozzák a szüleik gesztusait, a maguk módján másolják a legtöbbet látott mozdulataikat. Minden érdekli őket, a nagy és ismeretlen világ megismerése, a benne élő állatok, növények és helyek azonosítása, vagy a szüleik néha furcsa, de mindenképp érdekes tevékenységeinek megfigyelése és reprodukálása. Nagyon fontos, hogy már ebben a korban rögzüljenek bizonyos folyamatok, ha már egész fiatalon megtanítjuk őket például a helyes tisztálkodásra. Ebben lehet segítségünkre játékos formában a Fisher-Price Intelligens Mosdókagylója, míg a Föld és a benne élők megismerését a Fisher-Price Interaktív Földgömbje segít felfedezni.
A színek, a formák, a hangok, az izgalmas, gombnyomásra elővarázsolható csodák, amelyet a baba egyedül is meg tud tenni, ahol elkönyvelheti, hogy „- Igen, ezt én csináltam, megnyomtam azt a gombot és egy halom izgalmas dolog történt” – 1 évesen kevés dolog van, ami jobban inspirál egy gyereket.
Az Intelligens Mosdókagyló ezen kritériumok összességének megfelel. A tisztálkodás, a kézmosás még soha nem volt olyan szórakoztató, mint ezzel a gyönyörűen kivitelezett, biztonságos és kreatív játékkal. Az interaktív mosdókagyló számtalan érdekes funkciójának használatával a babák megismerkedhetnek a fürdőszobai rituálék mindegyikével. A csap elforgatható, a szappanadagoló lenyomható, a fogkefe, a fogkrém, a fésű mind-mind az apró kezekbe illeszkedik, így nagyon könnyen használható. Minden folyamatot fény és hanghatás kísér, amit persze minden gyerek örömmel fogad. A tükörbe nézve felfedezhetik a saját arcukat, a saját mimikájukat, a saját identitásukat, hiszen tükörbe nézni, grimaszolni, vicces fejeket vágni minden gyerek szeret. A vidám dalocskák és kifejezések megismertetik őket a tárgyak nevével és a használatukkal egyaránt. A ritmus, a mozgásra ingerlő zene sok-sok agyi összeköttetés fejlődését befolyásolja pozitív irányban és segítik a baba érzelmi fejlődését is.
Többféle fokozatban és üzemmódban használható. Az első szinten a színek, a formák, a számok és a napi tisztálkodási rutin lépései tanulhatóak meg. A második szint már játékosabb: egyszerű kérdések alapján kell felismeri a mosdókagyló körül elhelyezkedő tárgyakat, fogkefét, szappant, törölközőt. A harmadik szint a szerepjátékoké: a mókás dalok segítségével eljátszhatják és megszemélyesíthetik a napi rutin során felmerülő tevékenységeket, mint például a helyes mosakodás vagy a helyes fogmosási technika.
Kevés izgalmasabb, érdekesebb felfedezni és megtanulnivaló van, mint a körülöttünk lévő csodálatos földgolyó. Tele állatokkal, színes és illatos növényekkel, különféle emberekkel, akik mind-mind mások és mind-mind más tulajdonsággal rendelkeznek, máshogy néznek ki, más a hangjuk és más az élőhelyük. A Fisher-Price Interaktív Földgömb a gyerekek pici kezébe helyezi ezt az egész, kerek, nagy, izgi világot.
Játékos formában megtanulják a kontinensek és állatok neveit, és elhelyezkedésüket a földön. Kutyus és Hugi, a két főszereplő és idegenvezető segítségével bebarangolhatják a különböző országokat, az útikönyv lapjait átfordítva megismerkedhetnek az izgalmas úti célokkal. A földgömb forgatásával több, mint 120 féle hang, dalok, kifejezések, dallamok, üdvözlési formák ismertetik meg a gyerekeket a világ országaival és az ott élő emberekkel. A játék természetesen magyar nyelven fejleszti a kicsik földrajzi tudását és ismereteit.
Több korosztályra és tudásszintre gondolva, az interaktív földgömb intelligens fokozatok technológiája három féle beállítási lehetőséget tesz lehetővé. Az első szint a tanulásé. Itt megismerhetjük az állatok neveit, az hozzájuk tartozó hangokat, az különböző üdvözlési formákat, köszönéseket. A második szinten, ezt a tudást elmélyítve, egyszerű kérdések segítségével fedezzük fel a földön élő állatok sokaságát. A harmadik szint már a felhőtlen szórakozásé: mókás dalok inspirálják szerepjátékra a gyerekeket.
A Fisher-Price két interaktív, oktató játékát bátran ajánljuk minden kíváncsi felfedezőnek, vidám színeivel, kellemes hangjaival és a bennük rejlő sok-sok tanulási és fejlődési lehetőséggel nagyszerű móka 1 – 3 éves korig, minden gyereknek.
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Szuper jó játék, szuper nyereményért: Nyerj Fisher Price Intelligens Mosdókagylót csemetédnek!
Amit tenned kell:
Nincs más dolgod, mint helyesen válaszolni a következő kérdésre: Mit tud a Fisher Price Intelligens Mosdókagyló? ( A cikkben megtalálod a választ a kérdésre.). A válaszodat pedig küldd el a nyeremenyjatek@cukimamik.hu e-mail címre.
A játékban 1 db Fisher-Price Intelligens Mosdókagylót sorsolunk ki.
A nyereményjáték 2016. október 12-19. 20:00 óráig tart.
A nyertes nevét október 20. reggel 8:00-ig közzétesszük ennek a bejegyzésnek végén, valamint e-mailben is értesítjük a szerencsés nyertest.
Jó játékot!:)
NYEREMÉNYJÁTÉKUNK VÉGET ÉRT!
Szerencsés nyertesünk:
Szabó-Kelemen Erika
Gratulálunk a szerencsés nyertesnek!