A hormonos fogamzásgátlókkal szemben, ezek esetében már aktív résztvevői is lehetnek a férfiak. Vannak köztük szinte teljesen biztos, és kevésbé biztos módszerek, valamint játszhatunk orosz rulettet és sorskereket is. Itt megtaláljuk meg a legalapvetőbb eszközt és a legtöbbet számolgatós módszert egyaránt.
Többségük vény nélkül kapható, előzetes orvosi konzultációt nem igényel. Ez nagyban meggyorsítja a gyakorlatba való áthelyezésüket. Ebben a felsorolásban kaptak helyet az ezer évre visszatekintő hol jól, hol kevésbé bevált praktikák is.
Természetesen egészen biztosak lehetünk abban, hogy az ebben és testvércikkében bemutatott fogamzásgátlási eszközökön és módszereken túl is vannak még lehetőségek. Hisz az emberi találékonyságnál csak az Univerzum lehet tágabb. Ezek inkább afféle összesítők kívánnak lenni, kis segédletek a kérdéskör iránt érdeklődők számára.
Nézzük hát!
Óvszer
Az egyik legalapvetőbb fogamzásgátlási módszer, melynek ma már számos fajtáját lehet kapni. Ultra vékony, barázdált, síkosított, spermiciddel bekent, ízesített, világító… stb. Gyakorlatban igen egyszerű elven működik; gátolja az ondó hüvelybe jutását. Ehhez azonban fontos, hogy a szexuális együttlét kezdetétől a végéig viselje a férfi. Amennyiben az aktus végén szakadást látunk rajta, vagy feltételezhető, hogy lecsúszott és így hímivarsejtek kerülhettek – akár az előváladékból – a hüvelybe, érdemes sürgősségi fogamzásgátlást alkalmazni.
Kép forrása: napidoktor.hu
Előnye:
– nagyon könnyű a beszerzése
– rengeteg változata van
– véd a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben
– a sértetlen óvszer 99,9%-os védelmet biztosít a nem kívánt terhességgel szemben
Hátránya:
– a férfiak számára zavaró/ idegen lehet
– előfordulhat allergiás reakció mindkét nem részéről
– sérülése esetén nem nyújt védelmet
– különböző ásványi-, növényi alapú síkosítók az óvszer szakadásához vezethetnek
Pesszárium
A női óvszernek is nevezett eszköz tulajdonképpen egy műanyag/gumi félgömb, melyet az együttlét előtt 20-30 perccel kell felhelyezni. Fontos a megfelelő méret megválasztása, mert az eszköznek tökéletesen rá kell simulnia a méhszájra, így tartva távol a méhtől a hímivarsejteket. Aktus után pár óráig még nem szabad levenni. Spermicid készítményekkel együtt ajánlott a használata.
Kép forrása: femina.hu
Előnye:
– gyógyszertárban, recept nélkül kapható
– nem kell a férfira bízni a védekezést
– többször használható
Hátránya:
– időbe telik elsajátítani a tökéletes felhelyezést
– az aktus után még 4-6 órán át nem lehet levenni
– nem véd a nemi úton terjedő betegségekkel szemben
– nagy az esélye, hogy az aktus közben félrecsúszik
Spermicidek
Számos változatban kaphatóak (kúp, hab, krém, zselé), de a mechanizmusukban megegyeznek. A spermiumok membránját károsítják, illetve fontos enzimjeiket bénítják, így gátolva a célba jutásukat. Az együttlét előtt általában 15 perccel kell felhelyezni a hüvelybe, és onnantól 1-3 órán át fejtik ki hatásukat. Önmagában, de más hormonmentes módszerrel együtt is alkalmazható.
Fontos NEM rutinszerű alkalmazásuk, mivel eltérő hatóideje lehet más gyártó, vagy épp más jellegű spermicid termékének.
Előnyeik:
– gyógyszertárban, recept nélkül kapható
– a szervezet működését nem befolyásolja
Hátrányaik:
– amennyiben nem időben lett felhelyezve, nem tudja kifejteni a hatását
– körülményessé teheti az együttlétet
– nem véd a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben
Spirál
A hormonmentes spirál kifejezetten a már szült nőknek ajánlott. Sokan azzal vádolják ezt az eszközt, hogy nem a konkrét fogamzást gátolja, hanem voltaképp a megtermékenyített petesejt beágyazódását teszi lehetetlenné, ilyen formában pedig abortál. Való igaz, hogy maga a spirál egy steril gyulladást hoz létre a méhen belül, így annyira elvékonyítja a nyálkahártyát, hogy a petesejt nem képes megtapadni, de terhességről csupán a beágyazódást követően beszélhetünk. Ma már a műanyag testre nemesfém-ötvözetből készült huzalt tekernek fel – arany-réz/ezüst-réz variációkban -, melyekből egyenletesen oldódnak ki a fém ionok. Ezek már negatív hatást gyakorolnak a hímivarsejtekre és a petesejtre egyaránt, még a lehetséges fogantatás előtt. Felhelyezése a hormonos spiráléval megegyező.
A csak réz huzallal készült spirálok estében magasabb a teherbeesési/ kilökődési/ fertőzési arány.
Kép forrása: healthgoesfemale.com
Előnye:
– minimum 5 évig hatnak, felhelyezésüket követően
– 95-98%-os védelmet nyújtanak
– kettős védelem (fizikai, elektorkémiai)
– a nemesfém-ötvözetű eszközök 3 méretben kaphatóak
– felhelyezésüket követően azonnal kifejtik hatásukat
– levételük után azonnal kezdetét veheti a baba-projekt
Hátránya:
– időnként a jelzőszál érzékelhetővé válik a partner számára
– nem véd a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben
– a méh fertőzései nagyobb számban jelentkezhetnek
– ritka esetben a méh sérülését okozhatja
– amennyiben fenn áll a várandósság gyanúja, azonnal forduljunk nőgyógyászhoz, mivel a méhben lévő eszköz később gondokat is okozhat a terhesség során
Egyéb módszerek
Megszakításos módszer – gyakorlatban azt jelenti, hogy a férfi magömlés előtt kihúzza péniszét a hüvelyből. Mivel azonban már az előváladékban is lehetnek életképes hímivarsejtek, így ez nem a legbiztosabb módszer. Ehhez társulhat még az is, ha megkésve történik a hímvessző visszahúzása, és így ondó kerülhet a hüvelybe.
Ovuláció figyelése – lényegében azzal, amivel nők a várva várt terhességet kívánják biztosítani, ki is lehet védeni azt. Az ilyen elven védekező nők a legtermékenyebb napokban vagy egyáltalán nem élnek nemi életet, vagy védekeznek. Számos módszer létezik arra (naptár, hőmérő, méhnyak nyák), hogy miként állapítható meg ez a pár „veszélyes” nap. Ez azonban annyira egyén függő, hogy megbízhatósága igencsak kétséges, bár többen esküsznek rá.
Szexuális együttlét a hüvelyi közösülés mellőzésével – az anális együttlétet már az ókorban is alkalmazták, mint fogamzásgátló módszert. A csak orális kényeztetés is jó alternatíva lehet, ha nincs lehetőség semmiféle másfajta védekezésre. Természetesen ezen módszereket csak olyan partnerrel ajánlott kivitelezni, akiben megbízunk!
Az olvasás közös élmény!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!