Nagyon nehéz elfogulatlannak maradnom, mert én kütyüs vagyok. A férj számítógépekkel foglalkozik, nekem a telefonom és a tabletem az agyam, ha nem lenne, akkor valószínűleg az egész napomat azzal tölteném, hogy papír fecniket keresgélnék, amire hirtelen feljegyeztem a fontos dolgokat, vagy a zsebkendőmet morzsolgatva sírnék egy sarokban, hogy vajh’ mi a búbánatos francért kötöttem rá csomót… hármat. Szeretem, ismerem, használom a kütyüjeimet, és mivel van összehasonlítási alapom, akár csak a pár évvel ezelőtti állapotokkal szemben, értékelem, hogy leegyszerűsítik és megkönnyítik az életemet. Marc Prensky-t idézve digitális bevándorló vagyok.
{adselite}
A gyerekem viszont már digitális bennszülött.
Ő beleszületett abba, amit én még mindig tanulok, neki magától értetődően természetes, hogy a nagymamákkal úgy is tud élőben beszélgetni, hogy több száz kilométerre vannak, nem kell 3 napot várnia arra, hogy kézbesítsék egy levelét és 5 perc alatt meg tudjuk nézni, hogy az általa kiválasztott társasjáték hol kapható, ahelyett, hogy végigjárnánk a fél várost. Alig múlt egy éves, mikor a bilin ülve már színes golyócskákat válogatott digitális kosárba és azóta is szenvedélyesen szereti a tabletes játékait. Megkeresi az Ipad-et, leül, bekapcsolja, a 6 képernyőn megkeresi a saját játékait, kirakó, színező, formaillesztő, logikai, útvesztő, akármi. Játszik, utána megkeresi a fotókat, végignézi, végigkommentálja őket, végignézi a videókat, amiket egymásról csináltunk, elkattint pár képet, belenéz az apja zeneszerkesztő progijaiba, megeffektezik néhány fotót, készít néhány eleve effektezett videót, megunja, visszacsomagolja és elteszi. Én azt sem tudom néha, hová mentem a dokumentumaimat. És 5 éves. Az agyam eldobom. De hát mit is várhatnék…. minden pillanatunkat végig kíséri valamilyen digitális eszköz. Anya levelet ír a nagymamának, megnézi a menetrendet, ellenőrzi az időjárást a szombati kiránduláshoz, időpontot foglal, újságot olvas, Apa dolgozik, zenél és zenét hallgat, hozzászól, reagál, fotóz, videóz…… megnyomnak egy gombot és minden el van intézve: kinek ne lenne ez érdekes?
Fejlesztjük a gyerekeinket minden irányból: úszás, torna, angol, játékokat az alapján vásárolunk, hogy épp milyen készségeit szeretnénk erősíteni, mert az nem úgy van ám már, hogy csak úgy leveszünk a polcról valamit, ami megtetszik a gyereknek. A nagymamákat, barátokat kiképezzük, mi a jó ajándék és mi a tabu, semmi spontaneitás… már mesét sem azért olvasunk, mert az jó nekünk és a gyereknek, hanem azért, mert azt muszáj. Ezt mondják a pszichológiakönyvek és ezt követeli a haza. Hát hagyjunk lehetőséget arra is, hogy a gyerek abban a közegben és abba az irányba fejlődjön, ami az övé, ne a mi könnyesbús retrófílinggel átitatott nosztalgiánk alakítsa az ő jövőjét. A tablet nem jó és nem rossz. Azzá válik, ahogyan, amire használjuk. Ha tiltás helyett megtanítjuk, hogyan kell helyesen használni, hogyan lehet értékes ismereteket elsajátítani vele, hogyan lehet tanulni a segítségével, megtanítjuk szelektálni a rá zúduló korlátlan információmennyiségben, akkor a gyerek nem lesz függő, akkor megtanulja, hogy jó helyen, jó időben, jól használja … és a tiltás hiányában nyilván nem is lesz annyira érdekes.
Ehhez persze kell a korlát és kell az iránymutatás, az ellenőrzés és a szabályok felállítása is – nekünk is. Nem igazán tesz jót a szülő-gyerek kapcsolatnak, ha épp a telefonunkat nyomkodjuk, mikor a gyerek azt várja, hogy rá figyeljünk, hiszen először csak konkurenciát lát majd az eszközeinkben, de nagyon hamar a mi pótlékunkká is válhat. Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei jobban kötődnek a kütyüjeikhez, mint hozzájuk, akkor bizalmatlanná és frusztrálttá válnak, keresnek más „biztos pontokat”, ekkor jönnek az alternatív kapcsolatok, a netfüggés, a kívülről érkező visszaigazolások begyűjtése, a (hamis) önbizalmat erősítő megosztások, súlyos esetben elszigetelődés a kortársaktól.
Mindenképpen kontrollálni kell a használatot, hiszen számos fiziológiai hatással is járhat, ha a gyerekünk felügyelet nélkül „örökbe fogadja” a tabletünket, mozgásszegény életmód, alváshiány, a csontrendszer deformálódása, elhízás, ezzel együtt szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, az immunrendszer legyengülése. Lehetőség szerint legyenek kütyümentes zónáink, főként a hálószobákban és persze ne legyen a szabadidő eltöltésének egyetlen alternatívája. Nem maradhat el a játszótér, a közös kirándulások, a sport, a közös játék, a meseolvasás, a könyvnézegetés, a kettesben töltött, minőségi szórakozás. A kütyüket megfelelő helyen kezelő gyerek ( és még nem a kamasz, hiszen az a kor már egy különösen speciális, minősített eset ) bármikor lecsapja a tabletet, ha a barátai körében eltöltött játszóteres délutánt, közös fagyizást, társasozást, élményeket, együttlétet ajánlunk fel helyette. Sokkal egyszerűbb és könnyebb feladat eleve a megfelelő irányba terelni a kisgyereket, mint egy már elcsúszott arányú használatot kezelni, pl. eltiltani egy iskolást a tabletezés miatti rossz jegyekért, mikor addig a mi jóváhagyásunkkal használhatta korlátlanul.
A kontra érvek között nagy gyakorisággal szerepel, hogy a gyerekek minden információt azonnal, készen kapnak, ezáltal sérül a kognitív gondolkodás. Közönyössé válnak, a szocializáció iránya megváltozik. Gyarmathy Éva neveléslélektani és klinikai szakpszichológus szerint – „ ….az írásbeliség kialakulásakor is azért aggódtak, hogy az emberiség elbutul. Szókratész például azt mondta (és ugye, ezt Platón leírta), hogy az írás által gyengül a memória, a tudás felszínessé válik, mert míg a fejben őrzött tudás élő, az ember sajátja, a leírtak csak emlékeztetők. Igaza volt Szókratésznek: a memóriánk tényleg elromlott, közel sem tudunk már akkora anyagokat fejből megjegyezni és visszaadni, mint azelőtt. De „cserébe” kialakítottunk egy másfajta gondolkodási módot, a logikai-elemző gondolkodást. A mostani kulturális váltással épp ez szorul háttérbe. Az írásbeliség kialakulása előtt az emberiségnek képszerű élményeket használni képes gondolkodása volt, amit elnyomott az elemző gondolkodás. Most az elemző gondolkodás szorul háttérbe és jön (újra) az az élményeket elsősorban vizuálisan megragadó gondolkodás. Egyik vagy másik gondolkodás sem butább, csak más. Egy feladatot ugyanúgy meg lehet oldani az elemző, mint az egészleges gondolkodással. Vannak feladatok, amiknél az egyik, másoknál a másik a hasznosabb. Az írásbeliség azt segítette, hogy az ember elemzően tudjon gondolkodni. Fontosak a részletek, az oksági összefüggések.
A digitális kultúrában egy csomó, régebben fontos készségre nincs szükség ahhoz, hogy információt szerezzek, és akár jó teljesítményeket is elérjek. Annak idején ahhoz, hogy tudjam, milyen a Vaskapu, el kellett oda utazni vagy legalább Jókait kellett olvasni. (igaz, kiderült, ő sem látta, amikor leírta) Az információ megszerzése, a műveltség egy előzetes tudást kívánt. Fel kellett dolgozni a verbális, nyelvi anyagokat, hogy saját képeket alkossak. A klikkelős világban ehhez elég egy gombnyomás, és látjuk magunk előtt a Vaskaput. Így egész kis gyerekek is hatalmas tudásra tesznek szert. A gyerekek agya hozzászokik, hogy vizuálisan rettentő sok információt dolgozzon fel. Ugyanakkor ma már az óvodában sem egyszerű egy hosszabb mesét elmondani nekik, mert unják, szükségük van a képekre. A digitális generációk könnyedén kezelnek nagy ingertömegeket, gyorsabban tudnak dönteni, hamar kiismerik a különböző helyzetekben magukat, és szimultán képesek több tevékenységet folytatni. Viszont, minthogy minden információt könnyen elérnek, azok megjegyzésére már szinte egyáltalán nincsen szükségük, az emlékezőképesség így valóban romlik.”
A digitális eszközök használatakor a gyermekek agyában végbemenő folyamatok, a kognitív funkció változását vizsgáló Melbourne-i BabyLab intézet Ausztrália első, gyerekekt vizsgáló intézménye, Vezetője, Jordie Kaufman szerint a korai életkorokban, amikor a tárgyak irányítása még kevésbé megy, óriási motivációt jelenthet a gyerekek számára egy könnyen kezelhető tablet. Ez megadhatja a kezdő lökést a további fejlődéshez. A szakemberek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy az ellenőrzött és korlátozott tablethasználat semmiképpen sem lehet káros a gyerekekre. A nehézséget az okozza – elsősorban a szülőknek –, hogy ha vannak is veszélyei, ezeket eddig kutatások nem azonosították, ugyanis a gyerekek tablethasználatára vonatkozó kutatások igencsak gyerekcipőben járnak még.
„Szinte semmit nem tudunk arról, hogy mi zajlik egy kisgyerek fejében, amikor táblagépet használ.” – ismeri be Kaufman. Így a szülőknek addig saját nevelési ösztöneikre kell hallgatniuk, ami a gyerekek iPad-használatának engedélyezését és mértékét illeti… „
Úgyhogy gondoljuk át, mi az, ami szerintünk egészséges kütyühasználatnak számít és ehhez mérten tereljük rá a gyereket arra az információs sztrádára, amin a mi generációnk ugyan még kissé elveszetten zötykölődik (néha a leállósávban tökölve), de ahol a mi gyerekeink már fénysebességgel fognak hasítani és egyetlen védőfelszerelésük a tőlünk kapott iránymutatás lesz…. nagy felelősség, de ez semmikképp nem elég indok arra, hogy ne adjunk hozzá nekik jogosítványt.
