A magyar állami egészségügy siralmas állapotban van, azt hiszem, ezzel nem árulunk el nagy titkot. Szakorvosi vizsgálatokra bejutni szinte lehetetlen, a diagnosztikai és képalkotó eszközök kihasználtsága maximális, ugyanakkor állapotuk és megbízhatóságuk erősen romlik, a várólisták napról-napra hosszabbak. 

Kórházi ellátás 2017.

Fogászat, allergiavizsgálat, bőrgyógyászat, csípőszűrés – egy halom olyan helyzet van, amikor arra kényszerülünk, hogy hónapokig várjunk, míg a gyerekünk végre ellátáshoz jut. A jelenlegi rendszer ember és felszereléshiánnyal terhelt útvesztőjében nagyon könnyű elveszni, a várólisták végeláthatatlanok, időpontokat kapni szinte lehetetlen. Ehhez jönnek még a kórházakban tapasztalható elfogadhatatlan higiénés állapotok, a felszereltség és orvoshiány, az alulfizetett, fáradt, túlhajszolt ápoló személyzet, a pusztuló épületek és az ezzel párhuzamosan csökkenő morál. 

{adselite}

Országos méretű probléma, hogy a gyermek szakrendeléseken hosszú hónapokat kell várni, míg az ember egyáltalán orvoshoz jut. Budapest egyetlen gyermekbőrgyógyászatán, a Heim Pál Kórházban 4 hónapos várakozással lehet vizsgálatra bekerülni, ugyanitt a pszichiátriára 5 hónap a bejutási idő. Ortopédiára, gasztroenterológiára 4-5 hónapig kell várni, mandulaműtétre szintén. Kardiológiai ultrahangra 2 -3, MR és CT vizsgálatra akár 4-5 hónapokat is várhatnak a betegek. De hasonló a helyzet az ország egész területén, gyakorlatilag bármelyik szakorvosi vizsgálaton. Hatalmasak a területi különbségek is: hátrányos helyzetű régiókban pulmonológia és kardiológia nélkül maradtak komplett térségek, közben évről-évre több az allergiás beteg, és hónapról-hónapra hosszabb a várakozási idő.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Gyermek egészségügyi vizsgálatok szinte csak a nagyvárosokban elérhetőek, az egyre csökkenő számú szolgáltatások és ellátások képtelenek lépést tartani a betegek számával. Ráadásul a családok nagy részének már a vizsgálatokra eljutni sem egyszerű, hosszú órányi utazás, várakozás, szabadnap és persze sok pénz az ára annak, hogy orvos lássa a gyereket. Van olyan Pest megyei város, ahol az egész településen összesen két fogorvos látja a betegeket, felnőtteket és gyerekeket egyszerre.[/quote]

Egy laktózintolerancia vizsgálatra az eredmény kézhez kapásával együtt akár egy évet is várhatnak a szülők. Ez idő alatt a gyerek hivatalosan nem kaphat diétás menüt az óvodában, iskolában, addig önerőből kell megoldani a gyerek étkeztetését is. És persze az emelt családi pótlék is igazoláshoz kötött, tehát a speciális étrenddel járó többletköltségek is a családi büdzsét terhelik addig, amíg nem sikerül beszerezni a hivatalos igazolásokat. Közben üresen állnak rendelők, porosodnak méregdrága eszközök. Van olyan kórház, ahol a három felszerelt bőrgyógyászati vizsgálóból évek óta csak az egyik működik, mert az intézmény nem képes szakorvost találni.  Aneszteziológusból, szemészből, ortopédusból általános hiány van, nem beszélve a nővérekről, akiknek szinten rohamos ütemben csökken a számuk. Akik maradnak, folyamatos túlórával próbálják életben tartani a rendszert – kevés sikerrel. A nyári szabadságolások közeledtével pedig előreláthatólag újabb műtétek tolódnak vagy maradnak el, újabb idegőrlően hosszú hónapokat kell majd várakozni vizsgálatra vagy kezelésre.

Ezek a tarthatatlan körülmények is vezettek oda, hogy egyre jelentősebb az igény a magánfinanszírozású kórházakra és egészségügyi intézményekre. A krónikus, vagy várólistás betegek nagy százaléka (lehetőségeihez képest) igénybe is veszi ezeket a szolgáltatásokat, és különösen igaz ez a gyermekgyógyászatban. Hiszen a rövid várakozási időhöz szignifikánsan magasabb minőség is társul, márpedig a gyors diagnosztika, a hatékony terápia és a megfelelő tájékoztatás mindennél fontosabb, ha gyermekünk egészségéről van szó. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az aktívan élő és működő hálapénz rendszernek „köszönhetően” gyakran az állami intézetekben is jelentős összegeket „kell” kifizetni egy-egy vizsgálatért – akkor már sokkal tisztább, átláthatóbb és emberibb egy számlával igazolt, legális szolgáltatás igénybevétele. 

Erre mind többen nyitottak is, hiszen a zsebbe csúsztatott boríték megalázó (jó esetben) mind a két fél számára, ami a magán-egészségügyi intézmények igénybe vételével teljesen kiküszöbölhető. Egyáltalán nem csoda tehát, hogy azok a szülők, családok, akiknek lehetőségük van rá, miután szembesülnek az állami rendszer életképtelenségével, inkább magánorvoshoz fordulnak, ha baj van.  Sőt, ha nincs lehetősége, akkor is, inkább a háztartás és a hétköznapok költségvetéséből vonva ki az ehhez szükséges pénzt, hiszen épp a gyerekek egészsége az, ahol nem vállaljuk a legkisebb kockázatot sem. Így a szülők néha erejükön felül vállalnak plusz terheket, hogy szakorvosi vizsgálathoz jussanak – miközben persze havonta fizetik a nem csekély összegű állami egészségügyi hozzájárulást, amihez gyakorlatilag nem tartozik szolgáltatás. Mert a hat hónapos várakozás a szemészeten, az öt hónapos időpont a fulladó gyerekkel az pulmonológián, a négy hónapos várólista a bőrgyógyászaton a napról-napra jobban terjedő uszodaszemölcsökkel minden, csak nem szolgáltatás.  

8-10 000 Ft egy allergiavizsgálat, 8000 Ft egy csípőszűrés, 6-10 000 Ft egy bőrgyógyászati vizsgálat – ha ezt az ember össze is szedi és kifizeti, egy hosszabb távú kezelés, vagy akár egy fogszabályozó állami támogatás nélküli, magán szakorvosi elkészítése (ami akár félmillió forintra is rúghat) teljesen patthelyzet elé állítja a szülőket. Hiszen hiába derül ki viszonylag gyorsan, hogy mi a baj, ha a továbbiakra nincs pénz, ott vagyunk, ahol a part szakad – csak még kapunk hozzá egy jó adag lelkiismeret furdalást is, hogy a „mi hibánk”, hogy nem bírjuk fizetni a saját gyerekünk gyógyulását. Ami persze nem igaz, hiszen fizetjük hónapról hónapra – a semmit. Vagy majdnem semmit. Ennek ellenére néhány éve még csak a lakosság 1-2 százaléka vette igénybe a fizetős egészségügyi rendszert, mára ez a szám 10-12 százalékra nőtt.  

A tanulság sajnos könnyen leszűrhető: ha nincs pénzed, szinte reménytelen, hogy normális, emberi körülmények között, emberi időben ellátáshoz juss. Akkor marad a várakozás, marad a körömrágás, a veszekedés az időpontfoglalásnál egy olyan alkalmazottal, aki erről az egészről nem tehet, hiszen ő is csak egy (alulfizetett, fáradt) fogaskereke a csikorgó, olajozatlan, szétesni készülő gépezetnek. Megoldás persze nincs. Jelen állapot szerint az orvos, szakápoló vándorlás megállíthatatlan, hiszen nincs rájuk pénz. Nincs pénz a kórházak berendezéseinek fejlesztésére, nincs pénz az alap higiénés körülmények megteremtésére, nincs pénz a fizetésekre, nincs pénz az emberéletre. Az egészségügy és az egészség úgy tűnik állami szinten nem kifizetődő.