„Igen, azt kell, hogy mondjam, hogy jól csináltam. Jól neveltem a gyerekeim!” Mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének adni, ki így, ki úgy. Azt hogy jól csináljuk-e, amit mi gyereknevelésnek hívunk, majd évekkel később visszaigazolja a sors, amikor szabadjára engedjük felnőtt gyermekeinket.
Kitől tanulhatnánk többet és jobbat, mint egy olyan embertől, aki már felnevelt három gyereket, és pozitívan tekint vissza az elmúlt 20 évre. Manapság már ritka számban megy, ha valaki nem panaszkodik. Sarolta, aki 3 gyermeket nevelt fel, akik immár 20-as éveikben járnak, boldogan mesélte, hogy milyen büszke gyermekeire,milyen jó kapcsolata van velük…mire mondtam neki: „Akkor Ön elmondhatja, hogy nagyon jól csinált valamit…”. Mire egy kedves mosoly kíséretében határozottan megerősítette mondatom: „Igen, azt kell, hogy mondjam, jól csináltam!”.
Nagyon kíváncsivá tett, hogy megtudjam, mit csinált olyan jól. Ha neki olyan jól ment, nekem is tudnom kell, én is meg tudom csinálni. Íme a titok, hogy nevelj gyereket, hogy évek múlva Te is azt mondd, „Igen, jól csináltam!”
1. Adj élményt!: A gyerekeknek élményre van szükségük. Most nem a Balis kiruccanásokról beszélünk, nagyon sok ingyenes program van, amire kimozdulhatunk együtt. Sokszor hajlamosak vagyunk a saját lustaságunk miatt lemondani az élményszerzésről. Menjetek kirándulni, játszótérre (akkor is ha Te kifejezetten utálod a játszótereket, szorítsd össze a fogad, és tedd meg a gyermekedért!), piknikezni a parkba, kisvasutazni, koncertre, gyerekrendezvényekre…Nagyon sok lehetőség van, adj nekik élményt, menjetek sokfele, mutass meg neki mindent, hogy később arra emlékezzenek!
{adselite}
2. Egy nap a könyvesboltban! „ Annak idején anyukám minden hónapban elvitte az unokáit könyvesboltba. Kitartotta a tenyerét, és mondta papának, hogy megyünk a könyvesboltba, kérünk szépen pénzt…és papa adott neki 10.000 Ft-ot. Nem számított mennyibe kerül a könyv, ha egy könyv 10.000 Ft volt-3 gyerekről van szó!!!!- akkor 10.000 Ft-ért vett könyvet. A blokkot hazavitte papának, és kipótolta, amennyi még hiányzott.:) Így minden hónapban a gyerekek elolvastak minimum egy könyvet, és ha nem értek a végére, elolvastuk együtt, vagy felolvastam nekik. Minden hónapban legyen egy nap, amikor elmentek együtt a könyvesboltba, és megvehet 1 db könyvet. Neeeem, most nem a Zarába, H&M-be megyünk vásárolni, hanem könyvesboltba! A könyvet este előveszitek és együtt elolvassátok. Ez is a közös élményt adja. Ha nem teheted meg, hogy könyvesboltba menjetek, semmi gond, iratkozzatok be a könyvtárba és vedd ki neki azt a könyvet, amit kiválaszt.
3. Legyetek együtt! Ha megkérdeznéd a gyerekeimet, hogy mire emlékeznek kis korukból, mit csináltunk otthon együtt azt felelnék „játszottunk…társasoztunk” Soha nem sajnáltam az időt tőlük, inkább a halom mosatlan ruhát eldugtam a szekrénybe- a látszatrendet fenntartottam-, hogy velük lehessek. Volt, amikor „szaladt a ház”, persze próbáltam rendbe tartani az otthonunkat, de a gyerekek mindig az elsők voltak, és csak utána következett a háztartás…Visszatekintve sem bánom, hiszen ki emlékszik arra, hogy épp nem volt elmosogatva, vagy felmosva, arra viszont emlékszünk, milyen jókat játszottunk, és ami értéket adtam a gyermekeimnek, az most bennük él.
4. Légy következetes: Ne légy túl szigorú, de az sem jó, ha mindent megengedsz a gyerekeidnek. Próbálj meg egyensúlyt tartani, amit tudom sokszor nem egyszerű,de tarts ki az elveid mellett. Nevelj sok-sok szeretettel.
5. Ne feledkezz meg magadról! „Mindig is dolgoztam. Szeretek dolgozni, szeretem a munkám, és 3 gyerek mellett is tudtam dolgozni. A munka mellett is mindig volt időm a gyerekekre. Tudod nem az a fontos, hogy mennyit vagytok együtt, hiszen lehettek együtt egész nap is, ha téged egy idő után frusztrál a helyzet, elfogy a türelmed, és már nincs kedved vele játszani, legszívesebben kirohannál a lakásból…Nem, minőségi időt tölts a gyermekeddel, ami legyen 30 perc vagy 1 óra… Nem az számít, hanem az, hogy élvezd azt az időt, amit együtt vagytok. Feltöltődés legyen neked és neki is. Nem adtam fel magam, a férjemet nem raktam utolsó helyre, így stabilan 2 lábon tudtam és tudok állni.”
A gyerekek hamar fel fognak nőni, adj nekik élményt, szeretetet, boldog anyát. Ennél több nem kell!