Melyikünk ne húzta volna fel már számtalanszor magát azon, hogy a négyévese MEGINT az ingujjába törli a paradicsomszószos száját, – pedig tényleg tudja, hogy mire való a mellette levő szalvéta- , a 10 hónaposunkra nem bírjuk már vagy húsz perce ráadni a pelenkát annyit izeg-mozog, vagy épp a nyolc évesünk üvöltve csapja ránk az ajtót?! Valószínűleg a legtöbbünknél ilyenkor szakad a cérna.
{adselite}
Minden egyes nap megtesszük a tőlünk telhető legjobbat és teljes szívből szeretjük a gyerekeinket. Jó szülők vagyunk! Te is jó szülő vagy, amit az is bizonyít, hogy ezt a cikket olvasod. Mégis, szülőnek lenni kihívás. Minden csodájával és szépségével együtt igen, gyakran túlcsordul a pohár mindegyikünknél. Igen, talán ilyenkor picit erőteljesebben kezdjük letörölgetni a szájáról azt a szószt, nagyobb határozottsággal fordítjuk magunk felé a pelenkázón és olyanokat mondunk, amiket később mi magunk is megbánunk.
Gyakran azért érezzük a szülői létet ilyen nagy kihívásnak, mert sokan egyedül vagyunk hagyva a hétköznapok kihívásaival, elszigeteltnek, feszültnek érezzük magunkat, folyamatos nyomás alatt és elvárások közepette vagyunk. Ilyenkor szó szerint nem tudunk gondolkodni, mert az agyunk gondolkodásért felelős része kikapcsol. Mindezek mellett pedig egy-egy jelenlegi élethelyzet régi, elfelejtett érzésekre emlékeztet bennünket tudat alatt; bekapcsol a „harcolj vagy menekülj” része az agyunknak és ilyenkor tesszük/ mondjuk azt, amit a legtöbbet tapasztaltunk/ hallottunk gyerekként.
Talán a mi szüleink is kicsit határozottabban fogtak meg minket, amikor a huszadik próbálkozásukra sem sikerült ránk imádkozni a cipőnket, pedig már rég az ovi felé kellett volna tartanunk, vagy épp a harmadik kiöntött kakaó után a padlót törölgetve mérgelődtek.
És most, amikor mi is már szülőként megemeljük a hangunkat, kiabálunk, valamiféle büntetést helyezünk kilátásba, vagy határozottabban érünk hozzájuk, csak olajat öntünk a tűzre. Csak a feszültséget és a távolságot növeljük magunk és a gyerekeink között.
Mit tehetünk tehát magunkért, ha legközelebb, amikor kiabálva épp betiltanánk a kedvenc játékát, vagy a türelmünket elvesztve rángatnánk fel rá a kabátot? Vegyük ki MAGUNKAT néhány perce a helyzetből! Ezek az apró trükkök segítenek a jelenbe hozni magunkat, különbséget téve a tudatunkban a feljövő régi érzések és a mostani helyzet között.
Itt van néhány gyors, egyszerű tipp szülőknek, s.o.s. helyzetekre:
1. Lassan kortyolgatva igyunk meg egy pohár vizet! Ez azt az üzenetet küldi a testünknek, hogy minden rendben, nincs vészhelyzet. Én ilyenkor, ahogy érzem, hogy nő ki a fejemből a sárkány csak annyit mondok, hogy „anya most inkább elmegy és iszik egy pohár vizet”.
2. A légzésünkre figyelve, orron át lélegezzünk be, és lassan kiengedve a szánkon át lélegezzünk ki! Én ehhez szoktam magamban számolni; négyre belélegzem és nyolcra ki. A számolás is figyelemelterelő.
3. Feküdjünk le a földre! Ezzel elengedhetjük a nehéz érzéseinket, tiszta lapot indíthatunk. Ilyenkor gyakran odajönnek a gyerekek, mellénk fekszenek vagy épp a pocakunkra ülnek és elkezdenek vigyorogva játszadozni, ami máris megváltoztatja a hangulatot.
4. Toljuk a falat! A rossz érzéseket, dühöt, tehetetlen frusztrációt jól bele lehet tolni abba a falba.
5. Rázzuk le a végtagjainkat!
6. Nyissuk ki az ablakot és engedjünk be friss levegőt! Vagy menjünk ki a levegőre. Váltsunk helyszínt.
7. Tegyünk be egy számot és kezdjünk táncolni! Lehet hardrock vagy épp jazz, ami nekünk jobb. Ez teljesen megváltoztatja a hangulatot! Elkezdhetünk közben kergetőzni is. Táncoljuk ki a feszültséget és kapcsolódjunk egy táncra a gyerekünkkel!
8. Váltsunk hangszínt! Énekeljünk! Mélyre vagy magasra mindegy. A kiabálás, káromkodás helyett váltsunk operába vagy heavymetálba, kihez mi áll közelebb. Így is kiadhatjuk a feszültségünk egy részét és a gyerekek így ijedtség helyett inkább meglepettek lesznek. Operahangon a „ Húzzuk máááááár fel azt a nyamvaaaaaaadt cipőőőőőt, mert kihulllllliiiiik azösszes száááááál hajaaaaaaaaaaaaaam! ” is másként hangzik. És már el is kezdtük áthangolni magunkat és a családot. Nem, nem kell hozzá szép énekhang.
9. Mezítláb kezdjük el markolászni a lábujjainkkal a talajt!
10. „Játékos idegroham” nos, hívjuk így, játékosan. Larry Cohen Játékos nevelés c. könyvéből inspirálódva növesztettem sárkányfejeket. Amikor érzem, hogy szakad a cérna, elkezdem a nyakamból kinövő sárkányokon keresztül kiadni a dühöm. Így mindannyian jól járunk; én tudok mérgelődni és tüzet hányni, a gyerekek pedig csodálkozhatnak anya őrültségein, ijedség helyett. „Késsz, vége! Nem bírom tovább! Elkezdett kinőni az első fejem. Már okádja is a tüzet! ÁÁááááááááá!!!!” Lehet cifrázni és továbbgondolni.
Érdemes kitenni egy ilyen s.o.s. listát a hűtőre. Nem, persze, amikor épp kiborulunk nem fogunk a hűtőhöz rohanni és megnézni, hogy most mit lehetne tenni, hogy ne veszítsem el teljesen a fejem, viszont a hűtőt sokat nyitogatjuk, ezért észrevétlenül rögzülget.
Én nem s.o.s. helyzetekben igyekszem begyakorolni egy-egy hozzám közelálló dolgot. Gyakran kortyolgatok csak úgy egy-egy pohár vizet, veszek tudatosan a levegőt lassan kilélegezve, vagy épp rázom le a végtagjaim. Próbálgassátok, egészítsétek ki a listát, osszátok meg a tapasztalataitok velünk! Szeretettel várjuk! Igen, tudjuk, ezt ti is mind tudjátok, mi csak összegyűjtöttünk itt pártat! Kapcsolódjunk össze!
Van egy folyamatosan, hosszútávon alkalmazható eszközünk a Kapcsolódó nevelésnél, amit mi meghallgató -párnak hívunk. Ez hogy működik? Állapodjunk meg egy kedves barátnőnkkel vagy épp egy szimpatikus másik szülővel a játszótérről , hogy adunk egymásnak időt arra, hogy kiadjuk magunkból a nehéz érzéseinket. Ezt lehet személyesen vagy telefonon, legyen mindegyikünknek ugyanannyi ideje (akár 5-5 perc is csodákra képes), csak hallgassuk egymást, ne adjunk tanácsokat, csak a figyelmünket és bízzunk abban, hogy a másik tudja a saját válaszait. A titoktartás kötelező! A rendszeresség ajánlott. Ki próbálja ki?
KisMFranciska
Kapcsolódó nevelés
