„A gyerekszülés után megváltozik a tested, sosem lesz ugyanolyan, mint előtte!” – hallottam és olvastam sokszor, amikor kisbabát vártam. Néha eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mennyire fog átalakulni a testem, hogyan fogom elfogadni magam? De igazából nem érdekelt, mert annyira vártam már a kisfiamat, hogy bármilyen striát megért a szépen gömbölyödő pocakom 😉
A kisfiam születése után nem sok változás állt be, rengeteget éjszakáztam, ráadásul a szoptatással gyorsan leolvadtak rólam a kilók (az étvágyamra sem volt panasz). Talán túlságosan is, vékonyabb voltam, mint a babavárás előtt. Gondoltam is, mennyire szerencsés vagyok, mintha a testemmel a császármetszéses vágáson kívül meg sem látszana semmi. Aztán 2 évre rá megszületett a kislányom, és észrevettem, hogy a testem nem alakul már vissza annyira könnyedén és rugalmasan, mint annak előtte az első várandósság után. Bár az éjszakázásokból bőven kijutott, a kilók mégsem „olvadtak le” olyan könnyen. Ráadásul a hasamnál észrevettem, hogy valami nincs teljesen rendben. Egy nagyon kedves hölggyel, Rusznák Ágival találkoztam az egyik Gazdagmami konferencián kiállítóként, megvizsgálta a hasfalamat. Eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy három ujjnyira szétnyílt.. főleg azért, mert az már csak egy ujjnyira volt a műtét szükségességétől.
{adselite}
Elkezdtem alkalmazni a Love your belly gyakorlatokat, amelyek szépen lassan segítenek visszaállítani az izmokat a „normál helyzetükbe”.
Igazság szerint jóval lelkesebben is végezhettem volna (bár két kisgyerek mellett úgy éreztem, csak erre van időm ;-), akkor talán lenne valódi eredménye, de hát sohasem késő…
Gondolom Ti is találkoztatok már azzal, hogy a has tájékán a kötőszövetek lazábbak lesznek, már nem olyan rugalmasak, mint korábban. Egészségügyi szempontból is nagyon szuperek a fent említett gyakorlatok, hiszen akár köldöksérvhez is vezethet, ha elhanyagoljuk.
De ez nyilván egy folyamat, a nyár pedig már tombol.
Milyen megoldások lehetnek, hogy mégis jól érezd magad a strandon a gyerekekkel, és ne feszélyezzen a lazább hasad?
1. Próbáld ki a tankinit! Szuper kis viselet, a bikini alsóhoz párosított úszó póló 😉 Nemcsak a várandósság alatt lehet hordani, tökéletes megoldás később is, nagyon ízléses darabokat lehet találni a neten! Nagy előnye, hogy általában dupla anyag, és remekül formáz a has tájékán!
Tankinik:
https://fehernemuszalon.hu/webaruhaz/furdoruha/tankini-furdoruha/lucy-top-tankini-felso|2833
2. Egy időben az egybe részes fürdőruhák korántsem számítottak menő daraboknak. Szerencsére ennek a trendnek vége, és nagyon jó barátaink a rafinált megoldásos egybe részesek, izgalmas színvilággal. Az oldalt picit húzott verziókat kifejezetten ajánlom, mert optikailag is szépen karcsúsítja a has tájékát. A H&M-ben olyan darabokat találtam nagyon változatos színekben, amelyek alakformáló hatásúak. Az átlapolt felsőrész alapjában nagyon csinos, ráadásul az oldalt lévő ráncolás rengeteget levesz a derék környékén… A fenék, hát és has résznél duplán bélelt, így az alakformálás nem is kérdés. A Bonprix is bővelkedik ebben a fazonban nagyon széles méretválasztékkal, és színekben!
A képen szereplő fürdőruhákat itt találod:
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0188183022.html
https://www.bonprix.hu/style/alakformalo-furdoruha-8623725/?catalogueNumber=929787&return=ref
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0188183021.html
3. Strandruha Végül, de nem utolsó sorban a strandruha viselete nemcsak praktikus, hanem nagyon jó megoldás lehet, ha nem szeretnénk a hasunkat megmutatni, de mégis élvezni szeretnénk a vízpart pozitív energiáit! A tunika fazon szerintem tökéletes erre, egy egyszínű tankinihez, fürdőruhához vagy bikinihez válassz bátran egy izgalmas mintás strandruhát!
A képen szereplő tunikák: