Láttad már, hogy a gyermeked odadörzsöli magát az asztal lábához, vagy épp a szőnyeghez? Találkoztál már arra utaló jelekkel, hogy önkielégít az alig pár éves? Mit tehet ilyenkor a szülő, mi a megfelelő hozzáállás?
{adselite}
Körülbelül 2-2 és fél évesen alakul ki a gyermekben az én-azonosság. Ekkor sokat kezd foglalkozni a testével, hasonlítgajta magát másokhoz, megkezdődik a saját neméhez való azonosulás. Jó részt ilyenkor kerül le a pelenka is, és hirtelen folyamatosan a keze ügyébe kerül az, ami eddig a nap nagyrészében elérhetetlen volt a számára, a nemi szerve.
Ilyenkor kezdi figyelni a szülő testét is; a lányok megkérdezik, hogy nekik mikor lesz nagy cicijük, a fiúk pedig próbálnak állva pisilni, mint apa.
Sok szülő zavarba jön, vagy megrémül, amikor azt tapasztalja, hogy a néhány éves gyermeke olykor megérinti önmagát. Pedig a saját test felfedezése természetes folyamat, melynek a külső nemi szervek feltérképezése is részét képezi.
Előfordulhat, hogy ennek során a gyermek megtapasztalja az érintést, a dörzsölést, az ingerlés különböző formáit, melyeket jóleső érzés kísér.
Ilyenkor a legrosszabb, amit egy szülő tehet, ha leszidja, megszégyeníti a gyermeket ezért. Ezzel ugyanis gátlásokat alakíthat ki benne, melyek felnőttként akadályozhatják az örömteli szexuális élet gyakorlását.
Mivel a gyermekkori maszturbáció idővel magától abbamarad, a legszerencsésebb az, ha ilyenkor elfogadóak vagyunk, és bizonyos keretek között teret engedünk ennek a viselkedési formának a megélésére. Tekintsünk erre pusztán egy időszakként, és semmiképp se dorgáljuk érte a gyermeket!
Finoman terelhetjük a gyermeket keretek közé; például mondjuk el neki, hogy ha ezt szeretné csinálni, akkor menjen be a szobájába, vagy hívjuk fel a figyelmét arra, hogy ez nem rossz dolog, de nem az oviban van a helye. Nehéz a gyerekkel megértetni, hogy mit jelent a magánszféra, mi is az a magánügy, ami nem tartozik másra. A lényeg – amit nem lehet elégszer hangsúlyozni -, hogy ne dorgálással hívjuk fel rá a figyelmét, hanem elfogadással, megértéssel.