Nagyon szeretem a Hajógyári sziget játszóterét, ahogy a gyerekeim emlegetni szokták az „óriáscsúszdás hely”. Ajánlom kisgyermekes szülőknek és nagyobbacska gyerekeknek is, sőt szülinapi helyszínnek is ideális választás.
A játszótér két részből áll: egy kisebbeknek és egy nagyobb gyerekek részére felépített csúszda-park. A kicsiknek hinta, homokozó, pörgő, csúszda áll rendelkezésre, míg a nagyobb gyerekeknek 2 óriás – legalábbis nekem az:)- csőcsúszda, 1 széles csúszda, 1 kanyargós csúszda, valamint egy erődítménybe felmászva 2 különböző szinten 2 csúszdán érkezhetnek meg a gyerekek.
Ezenkívül pedig függőhíd is van, valamint egy nagy kör alakú játék, amit őszintén szólva nem jöttem még rá, hogy mi lenne igazából, de a gyerekek jól elszórakoznak rajta. Szóval kisebbek és nagyobbak egymás mellett simán eljátszhatnak, miközben egy kockás plédet a fűbe terítve piknikezhetünk a napsütésben vagy a fák hűs árnyékában.
Ha véletlenül nem hozol magaddal harapnivalót, az sem gond, hétvégén vannak árusok, akik vattacukrot, hotdogot, zsíroskenyeret stb… árulnak, igaz egy vagyonért, de ha nincs más, ez is jó!:)
{adselite}
Ami pedig plusz-plusz pozitív pont, hogy végre a játszótér mellé építettek egy nyilvános WC-t, pelenkázóval.
Amit érdemes figyelembe venni, hogy nagy melegben az óriáscsúszdákat nem tudják használni a gyerekek, mert átforrósodnak, és tulajdonképpen használhatatlanok. A játszótér ingyenes, bárki bemehet, egy félnapot simán el lehet itt tölteni. Hétköznap kevesebben vannak, hétvégén viszont csak akkor látogass ki, ha nem vagy „antiszockó” .Számíts rá, hogy sokan járnak, ezen is látszik, hogy tényleg nagyon jó.:)
Ha pedig egy kis pihenésre és piknikre vágytok, a Hajógyári szigeten bőven jut hely mindenkinek: 2 méteres körzetben a családodon kívül senki nem fogja zavarni az aurádat.
Játszótér megközelítése:
A Hajógyári-sziget északi hídján átmentek egészen a parkolóig (ingyenes). Onnan pár perces séta a játszótér.