Van, amikor nem könnyű, de mindig tudatosan figyelek arra, hogy mindannyiunknak szabad legyen megélni a negatív érzéseit (is) a családunkban. Kicsitől a nagyig: ahogy nekem is, ha épp kezdek kicsit befeszülni és a gyermekeimnek is, 4 és majdnem 8 éves fiaimnak.
{adselite}
Pár napja egyik délután sokadjára kellett volna természetesen egyszerre a gyerekek mutatványaira figyelnem. Éreztem, hogy kezd túlnőni rajtam a feladat, így inkább még időben odahívtam őket magamhoz és azt mondtam nekik: „Ne haragudjatok, ha türelmetlenül szólok majd hozzátok, úgy érzem, nem tudok már figyelni, nagyon elfáradtam.” Mire a nagyfiam: „Semmi baj, anyu, ez velem is elő szokott fordulni.”
Egy szempillantás alatt megnyugodtam és elengedtem a fáradtságomat. Hirtelen átfutott rajtam, hogy mennyi mindent is mondott a fiam ezzel az egyetlen mondattal. Benne volt, hogy figyelt rám, amikor beszéltem hozzá. Értette a „türelmetlen” kifejezést. Átérezte, amit mondtam. És ugyanakkor el is nézte a várható ingerültségemet, mondhatni felmentett, mivel ismerte az érzést és beismerte, hogy ő is szokott türelmetlen lenni. Ez számomra akkor kimerítette az érzelmi intelligencia fogalmát.
Hivatalosan fogalmazva is nagyon hasonlóról van szó. A wikipedia szerint „az érzelmi intelligencia (EI) az intelligencia vagy a képességek azon fajtája, ami a saját és mások érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos.”
Kutatások bizonyítják, hogy az érzelmi intelligenciának nagyobb fontossága van az életben való eligazodásban és boldogulásban, mint az értelmi intelligenciának. Jelentős szerepe van a felmerülő akadályok legyőzésében, sikerek elérésében. Ebből kiindulva, lehet-e fontosabb cél, mint gyermekünk érzelmi intelligenciájának fejlesztése, ha ez döntően befolyásolja magabiztosságát, teljesítményét, egész életét? Aligha.
John Gottmann neves pszichológus ebben a témában nyújt segítséget a szülőknek legújabb könyvében, melynek címe: Gyerekek érzelmi intelligenciája – Nevelés szívvel-lélekkel. A könyv teljes mértékben meggyőzi a kételkedőket az érzelmi fejlesztés fontosságáról. Emellett részletes leírást ad a különböző szülői típusokról, a házassági konfliktus és a válás hatásairól, és ami a legfontosabb: útmutatót ad a gyermekek érzelmi intelligenciájának a fejlesztéséhez.
Mielőtt ezeket a lépéseket részletezném, kiindulási pontként megosztanám, hogy a szülői minta az érzelmi fejlesztés folyamatában is döntő fontosságú. Egy olyan családban, ahol magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek a szülők, sok minden szinte észrevétlenül „ráragad” a gyermekre. Hiszen a kutatások szerint a gyermekek viselkedésének csak 5%-a származik közvetlen utasításból, a többi 95% mintából fakad.
Az érzelmi fejlesztés alapja az empátia, az együttérzés. Marshall Rosenberg szerint: „Az empátia tiszteletteljes megértése annak, amit mások megélnek.” Másképpen: a gyermek érezhesse magát kedvetlennek, anélkül, hogy azt sugallanánk, hogy akinek rossz kedve van, az rossz gyerek. Ha a gyermek tudja, hogy megérjük és átérezzük az érzéseit, akkor mindig bizalommal fordul a szülőhöz.
John Gottman megfigyelései szerint a következő öt lépésben tudjuk a leghatékonyabban fejleszteni gyermekünk érzelmi intelligenciáját:
1. Legyünk tisztában a gyerek érzelmeivel. Ennek az az alapja, hogy a szülő tudatosan éli meg saját érzéseit is, képes felismerni és azonosítani őket. Ha szülőként saját érzelmeinkkel tisztában vagyunk, könnyebben érzékeljük ezek jelenlétét más személyekben és könnyedébben is fogadjuk el másoktól. Az az anyuka, aki megengedi magának, hogy dühös, mérges legyen, a gyermekének is könnyebben elnézi azt. Az érzelmi tudatosság építése egy életen át tartó folyamat – érdemes mielőbb elkezdeni, mert gyorsan jelentkeznek pozitív hatásai.
2. Ismerjük fel az érzésben a lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljünk a gyerekhez és megtanítsuk valamire. Az érzések nem attól múlnak el, hogy nem foglalkozunk velük, és hogy a szülő figyelmen kívül hagyja őket. Éppen ellenkezőleg: ha felismerjük és odafigyelünk rájuk, könnyebb elengedni őket. Azt se felejtsük el, hogy a gyermeknek éppen akkor van ránk a legnagyobb szüksége, amikor szomorú vagy fél. Egyik legnemesebb szülői feladat valódi támasznak lenni kritikus helyzetben.
3. Hallgassuk meg együtt érzőn, és ismerjük el a gyerek érzéseinek jogosságát. Az együtt érző, aktív hallgatás nem azt jelenti, hogy csendben vagyunk és értelmezzük az elhangzott szavakat. Figyelnünk kell a gyerek arckifejezésére, testbeszédére, és folyamatosan tükrözzük ezt vissza. Ez valódi bizonyítéka annak, hogy figyel a szülő. Kerüljük a felesleges kérdéseket, csak az érzésekre összpontosítsunk, és fejezzük is ki azok jogosságát.
4. Segítsünk a gyereknek abban, hogy megnevezze a saját érzelmeit. Amikor az érzelmeket szavakba öntjük, megfoghatóvá válnak. Vizsgálatok szerint az érzelmek megnevezése megnyugtatja az idegrendszert, segít lehiggadni és ez lényeges szerepet játszik a negatív érzések elengedésében.
5. Jelöljük ki a határokat, miközben segítünk a gyereknek megoldani a problémát. A nem megfelelő viselkedés határainak kijelölése után, a gyermek elmondja, hogy milyen célt szeretett volna, illetve szeretne elérni (pl. megjavítani a törött kisautót). A szülő együtt gondolkodhat a gyerekkel a különböző megoldásokon, majd ezek értékelése után segítsen kiválasztani a megoldást. Ez arra tanítja a gyerekeket, hogy a hibákból tanulni lehet, és a kudarc után is lábra kell állni.
A fentiek mellett a könyv külön fejezetet szentel az apák fontosságának és a különböző életkori sajátosságokra is részletesen kitér, számtalan érzékletes példát felsorakoztatva. Mindenkinek érdemes elolvasni, akit érdekel az érzelmi fejlesztés és hisz a szülő-gyerek kapcsolatban.
forrás: wikipedia.org/wiki/%C3%89rzelmi_intelligencia, my.vanderbilt.edu/developmentalpsychologyblog/files/2014/04/Mother-and-child.jpg,activeforlife.com/wp/wp-content/uploads/2014/02/mother- and-child- playing-in-grass.jpg
