A szülés, a születés egy csodálatos esemény. Fordulópontja az anya, és kiindulópontja a gyermek életének. A gyermek születésével a nő egy új és egyedülálló lelki szerveződésbe, az anyaság állapotába lép, ez pedig kihat az érzéseire, a gondolataira, és a cselekedeteire. Anyává azonban nem a szülés pillanatában válunk. Mindaz, ami egy nőt anyává tesz, hosszú hónapokon keresztül formálódik bennünk, és a szülést követően is folyamatosan változik. Lássunk most ezek közül három fontos állomást!
1. Fantáziálás a várandósság ideje alatt
Mikor válunk valóban anyává? Gyermekünk világra jöttét követően leszünk azok? Vagy már előtte A várandós nők fantáziálnak születendő gyermekükről. Elképzelik, milyen lesz, hogyan fog kinézni, kire fog hasonlítani, miképp fog viselkedni.
{adselite}
Kutatások szerint ez a negyedik hónaptól válik kifejezővé, miután a baba mozgása a kismama számára is érzékelhetővé válik. A folyamat egészen a hetedik hónapig eltart. Akkor tetőzik. Ezt követően a babáról alkotott képzetek, fantáziák megszűnnek, talán éppen azért, hogy csökkentsék a csalódás lehetőségét a születést követően, hiszen elég kevés esély mutatkozik arra nézve, hogy az elképzelések és a realitás pontosan egybeessenek.
Az ilyen anyai fantáziák szerepe a születendő gyermekről, saját anyaságáról, alapvetően meghatározzák a viselkedést és a későbbi anyai identitást. Ez az első szárnypróbálgatása az „anyaságnak”.Ám nem csupán ennek függvényében alakul az anyai azonosságtudat. Az is meghatározó az anyává válás folyamatában, amit korábban a saját édesanyánk részéről tapasztaltunk.
2. Kapcsolat a saját édesanyával
A várandósság időszaka hatást gyakorol az egyén saját édesanyjával való viszonyára. A gyermek megszületésével az anya szükségszerűen újraértékeli – tudatos vagy tudattalan módon – a saját édesanyja viselkedését, mely nagyban befolyásolja azt, hogy ő maga milyen anyává válik. Az, ami a legbiztosabban előre jelezheti az anyai viselkedést nem az, amit a kismama a saját anyjáról gondol a múltban történtek alapján, hanem az, ahogyan aktuálisan vélekedik, beszél róla.
Senki sem választhat édesanyát magának. Nem befolyásolhatja azt, ahogyan gondozzák, ahogyan szeretik őt. A múltbeli eseményeket, az anya egykori viselkedését végiggondolva és értelmezve levonhatók azonban olyan következtetések, melyek segíthetnek abban, hogy jobb szülővé, szeretőbb anyává váljunk annál, mint ami számunkra esetleg megadatott.
3. A gondozási-nevelési problémák kezelése
Az anyává válás nem spontán, sokkal inkább tanulási folyamat, melyben nagy szerepe van az önmagunkkal való kapcsolat folyamatos átértékelésének. Anyának lenni egy életre szóló feladat, melyben nincs biztos recept a sikerre. Nem szabad azonban egyedül viselnünk a terheket. Ha úgy érezzük, hogy valami oknál fogva nem boldogulunk, kérjünk segítséget.
A házastárs, a család, a barátok, a szomszédok, vagy más édesanyák sokszor már azzal képesek segíteni, hogy meghallgatnak minket, és együtt éreznek velünk. Más édesanyákat hallgatva pedig hamar rájövünk majd, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal. Ha pedig úgy érezzük, hogy a gondjaink túlmutatnak a társas kapcsolataink keretein, akkor forduljunk szakemberhez.
Az anyaság ugyanis nem ösztönös tevékenység. Nincs belénk kódolva a mindenre helyes válasz. Nincs sehol megírva a tökéletes megoldás a problémás gondozási-nevelési helyzetekre. Ne követeljük meg tehát magunktól!
A gyermek egészséges testi és lelki fejlődésének egyik legfontosabb feltétele ugyanis éppen az, hogy mi jól érezzük magunkat édesanyaként.
