A holisztikus kozmetika kifejezéssel egyre többször találkozhatunk, mivel reneszánszát éli a Test, a Lélek és a Szellem Egységét hirdető filozófiai irányzat térhódítása a szépségápolásban is. A Beauty Bar Galaxyban pedig fénykorát éli ezen kezelés, hiszen egyre több ember érzékeli, hogy a belső egyensúly és az egészség megőrzése ezen „hármas egységben” rejlik.
Mit is takar valójában a holisztikus kozmetika?
A Holos görög szó, egészet, teljeset jelent. Ennek megfelelően a holisztikus kozmetikus terápiái sem lehetnek csupán tünet centrikusak, hanem sokkal komplexebben közelítik meg a bőrrel kapcsolatos problémákat. A holisztikus szemlélet ugyanis magába foglalja az ayurvéda részek egysége és harmóniája alaptézisét, a kínai orvoslás anyag-energia-szellem egyensúly helyreállításának alapelvét, illetve sorolhatnánk még Hippokratész, Galenosz, a salernói iskola, Rousseau, Rudolf Steinner filozófiáit vagy más mai modern gyógyító és pszichológiai módszereket is, hogy megértsük mi is valójában a holisztikus gondolkodás lényege.
Horváth Csilla, a Beauty Bar Galaxy okleveles Panarom szépségterapeutájának elmondása szerint az úgynevezett ’hagyományos kozmetika’ a bőr, mint testünk fontos szervének ápolását tekinti fő tevékenységének, míg a ’holisztikus kozmetika’ ezen túl a Vendég szervezetének egészét harmonizálja a páciens bőr és lelki állapotát figyelembe véve, egyénre szabottan, amely ez által azonban gondolkodásra is pozitívan kihat.
Mindez miként lehetséges?
-Megállítjuk az időt!
Adrienn Feller különleges metódusának és a Terapeuta maximális odafigyelésnek, ráhangolódásnak, szaktudásának következményeképpen a Vendégek egytől egyig úgy számolnak be élményeikről, mintha az idő megszűnt volna létezni számukra a kezelés alatt.
-100 százalékos természetesség, varázslatos aromák!
A kezelésekhez használ anyagok (PANAROM, Adrienn Feller Budapest termékek), olyan prémium kategóriás illóolajok, növényi olajak, növényi kivonatok, kész termékek és kozmetikumok, amelyek kizárólag 100%-os tisztaságú, természetes alapanyagokból készülnek. A használt illóolajok szigorú nemzetközi minőségi ellenőrzésen esnek át, így terápiás célra is igazoltan alkalmas kemotípusok. A PANAROM által forgalmazott illóolajokat Franciaországban, Belgiumban, Kanada egyes részein és Japánban nemcsak természetgyógyászok, de kórházak is alkalmazzák terápiás célokra.
-Az érintés művészete!
A terápiába beépített masszázsok során többféle technikát alkalmaz a terapeuta, meghatározott metódust, ritmust követve. A holisztikus kozmetikai kezelés nem áll meg a dekoltázsnál, a kozmetikus a test egészét ellazítja.
-Egység élmény!
Van olyan Vendég, aki spirituális utazásként éli meg a kezelést, mások a megtisztulás, újjászületés vagy stressz oldás kifejezéseket használják. Általában mindenki másképpen éli meg adott állapotának újrarendeződését. Horváth Csilla holisztikus kozmetikus szerint fontos az is, hogy a szépségterapeuta higgyen a Szeretet gyógyító erejében és a Harmónia közvetítésében. A tapasztalatok szerint azonban a Vendégnek semmiben sem kell hinnie, a módszer úgyis működik. A lélek kisimul, a bőr pedig ragyogóbbá válik.
Kisgyermekes édesanyáknak is ajánlott a kezelés?
A felkészült terapeuta tudja, hogy egy várandós kismamánál illetve még szoptató édesanyánál milyen illóolajokat használhat, melyekkel enyhíthető a reggeli rosszullét, a terhességi csíkok, a visszér, az aranyér vagy az ödéma, illetve szülés után a gátseb gyógyulását, a tejelválasztást miként segíthetjük illóolajokkal.
Vélemények kisgyermekes édesanya Vendégektől:
Csilla birodalma egy földi paradicsom. Ezalatt azt értem, hogy a rohanó, gyors élet mellett, amit élek, a nála töltött kezelés alatt megáll az idő. Az összes feszültség, stressz megszűnik, mert nem csak az arcomat simogatja, hanem a lelkemet is! Olyan érzéke van, mint ami keveseknek, mert mindig tudja, hogy mire van szükségem, és nem csak a szakmai tudását használja, hanem a szívét is, es ennél nagyobb kincs nincs!!!!! S. F. Szilvia
Igényes nőként és végzett kozmetikusként magas elvárásaim vannak a kozmetikai kezelésekkel kapcsolatban. Sok helyen megfordultam már, de mindenhol találtam valami hibát, ahol jól tisztítottak, ott rosszul masszíroztak, ahol jól masszíroztak, ott a termékekkel kapcsolatban voltak fenntartásaim. Csillát évek óta ismerem és szeretem, úgyhogy amikor megtudtam, hogy holisztikus kozmetikusként kezdett dolgozni, nem volt kérdés, hogy elmegyek hozzá, és nem csalódtam. A kezelés az első perctől az utolsóig nagyon kellemes és pihentető, a személyre szabott illóolaj-kombinációkat Csilla mindig a bőröm aktuális állapotához igazítja, és pár hónap rendszeres látogatás után már érezhetően javult az amúgy „problémás” bőröm. De Csilla sokkal többet ad ennél, a kezelések szinte spirituális élményekké válnak, az ember kiszakad a mindennapok rohanásából és egy rövid ideig csak a saját lelkével kell foglalkoznia. G. Eszter
Test és lélek harmóniába kerül. A hétköznapok felgyorsult, pörgős forgatagából egy megújulást és feltöltődést kapok minden alkalommal. Csilla személyisége és szakmai elkötelezettsége adja a kezelés különlegességét. Ny. Szilvi
A kezelés a kezdetétől a végéig, testileg, mint lelkileg tisztító és stressz oldó hatással volt rám… Marcella W.
Ismerősöktől hallottam a holisztikus aromaterápiás kezelésről es bár igyekeztem utánajárni, mit takar valójában, amíg ki nem próbáltam, nem igazán értettem, hogy mi is ez pontosan. Mint dolgozó kisgyerekes anya nem éppen arra volt szükségem, hogy beüljek egy „átlagos”kozmetikába, hanem éreztem, hogy ennél többre vágyom. Kényeztetésre, feltöltődésre, stb. Csillát már korábban ismertem, de közel fél év telt el, mire bejelentkeztem hozzá. És igen, nehéz megfogalmazni, mi is történt valójában… Személyre szabottan állítja össze a cseppeket és ahogy elkezdett ezekkel az olajokkal masszírozni, egyre jobban ellazultam, de az igazi meglepetés utána következett. Napokig kiegyensúlyozott voltam es bármerre jártam, azt kérdezték tőlem, mi történt velem, mert ragyog a bőröm es eltűnt minden fáradtság nyoma, pedig ugyanannyit dolgoztam es a gyerek ugyanúgy kelt éjszaka… Mintha egy spirituális utazásban, megtisztulásban vettem volna részt, és ez kihatott mindenemre, úgyhogy alig várom a következő alkalmat. M. Kinga
Ha felkeltette az érdeklődésedet a holisztikus kozmetika
Keresd bátran a Beauty Galaxy Bar szakképzett terapeutáját: Horváth Csilla- +3630-9-815560