10 hónapos korban minden baba ismerkedik az ízekkel. Te is rutinosan figyelsz már rá, hogy a frissen bevezetett ételeket 3-4 napig kapja, így pontosan követheted, hogy melyikre, hogyan reagál. Néhány étkezést már ki is váltottatok, a tízórai, az uzsonna, és talán már az ebéd is “normál” ételekből áll. Valószínűleg bevezetted a glutént, van néhány fogacska is, és a püréről átálltatok a villával összetört állagra. Innen indulunk most tovább.
Kicsit térjünk még rá a rágásra, mert nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy sajnos az ovisok között is sok gyerek akad, aki nem tud megfelelően rágni. Nagyon sok anyuka fél darabos ételeket adni a babának, 10 hónapos életkorban viszont már muszáj ezzel próbálkozni, hogy megalapozd a továbbiakat. Bízz a kicsiben, de természetesen légy körültekintő! Volt már bőven ideje a babának az enyhén darabos állag megismeréséhez. Ha barátságot kötöttek, akkor kaphat apró, nagyon puhára párolt zöldségféléket a főzelékébe keverve, vagy apróra vágott gyümölcsöket a natúr joghurtjába. Pékárut úgy adj a szájába, hogy az ujjad gátat képezzen, és ne tudjon hatalmas falatokat leharapni. Ha azt látod, hogy ezekkel ügyesen elboldogul, akkor a kezébe is kerülhet önállóan harapható ennivaló. Egy puhább banán, kiflivég, nagyon vékonyra szeletelt alma, kölésgolyó stb.
A rágást is tanulnia kell, ezért mutasd meg neki hogyan csinálja. Jóízűen rágcsáljatok együtt minél többet 🙂 A rágóizmok edzése a beszédszervek helyes fejlődése miatt is lényeges.
Az önállóság kialakulásához is fontos mindez, hiszen önálló evés nem létezik harapni, és rágni tudás nélkül. Kihasználva az utánzási kedvet, nyugodtan adj a kicsi kezébe evőeszközt, amikor csak megteheted. Tehát akkor, ha lehet mancsolni, és nem siettek sehová 🙂
A dolog úgy néz ki, hogy léteznek vegyvédelmi ruhára emlékeztető előkék, amiből érdemes beszerezni néhányat. Az újonnan festett fehér falaktól távol, nem a szőnyeg közepén már meg is van a tuti helyszín az étkezések kivitelezésére. Minden alkalommal jó ízűen egyél te is a babáddal. Nem szeretnénk, hogy az alakod kárt szenvedjen emiatt, így nyugodtan gondolkodhatsz pl pár kanál joghurtban is 🙂 A lényeg, hogy lásson téged enni a kicsi: 2 kanalat készíts ki, az egyikkel te adod neki a hamit, a másik az ő kezében lesz. Innen csak a képzelet szab határt a történéseknek, és a maszatolásnak.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]
A helyes szokások kialakítását már most érdemben el is tudod kezdeni. Etesd a kicsit ülve, asztalnál, rendszeres időben, nyugodtan, türelmesen! 4-6 étkezéssel számolunk, napirendtől függően. Közötte nem szükséges nassolás, még vészmegoldás, elcsitítás célzattal sem. A legnehezebb feladat a változatos egészséges, és cukormentes táplálás. A gyerekek kedvelik az édeskés ízeket, de ezt 2 éves korig érdemes alternatív megoldásokkal elérni. Az édesítők világa még korai, de használhatsz helyettük édes gyümölcsökkel, aprított aszalt gyümölcsöket. A tejdesszerteket, gyümölcsjoghurtokat, ilyen-olyan tejes édességeket, pudingokat, csokit stb érdemes mellőzni 2 éves korig. Természetesen a sós, és a túl fűszeres ízvilág sem a megfelelő irány!
[/quote]
Idekapcsolódva megemlíteném a gyerekek “álválogatós” oldalát is, amit sokszor maguk az anyukák okoznak, persze teljes jószándékkal. Ha például nem fogadja el az általad készített csoda zöldségtálat, akkor egy éhesebb pillanatában próbáld meg újra odaadni, vagy alternatívaképpen valami hasonlóval megkínálni. De ne az legyen a megoldás, hogy benyúlsz a hűtőbe és odaadod a kedvenceit, a túrórudit, vagy a virslit, hogy nehogy éhen maradjon. Sokszor ennyin el is csúszik a történet, és máris konstatáljuk, hogy válogatós, rossz evő gyerekkel van dolgunk. A mennyiségek tekintetében is hatalmas különbségek lehetnek, ne aggódj emiatt sem, hiszen minden gyerek más! Nem kell ugyanazokat az adagokat megennie minden gyereknek!
Kis kitérő még a vízről is következzen! Lényeges a folyadékfogyasztás, ami naponta 500-800 ml anyatejet, vagy tápszert jelent. Valamint a levesek, főzelékek, gyümölcsök stb folyadéktartalmával is számolhatunk. Nincs szükség teára, cukrozott gyümölcslevekre, üdítőkre csak azért, hogy “igyon valamit” a kicsi. Sokszor nehéz a babának megszokni a víz ízét, de képes rá. Lehet, hogy hónapok is kellenek hozzá, és 1-2 kortyot fogad el hosszú ideig, de ne add fel! Meg fogja szeretni, és egy életre jót tettél vele. De rövidtávon is megmentetted a felesleges kalória beviteltől, a székrekedéstől, a cukortól, és egyáltalán a hozzászokástól. A pohárral is ismerkedjetek már!
Hatalmas esemény az első szülinap, a baba is érzi, hogy ő most nagyon különleges. Próbálj odafigyelni a tortában lévő hozzávalókra, de nem kell a túlparázni, ha nem indokolja ezt terhelt családi anamnézis. Támogatom, hogy legyen meg az az álomtorta. Nem fog hatalmas mennyiséget megenni belőle, inkább csak maszatolja, felfedezi, és pár nagyon cuki fotót is el lehet lőni. A torta nagy részét úgyis ti eszitek meg, és valljuk be annyira nem finom a párolt répatorta 🙂
Lássunk egy kor szerinti ajánlást is:
A babák nem táplálhatók ugyanúgy, figyelj az egyéni jelzéseire! Ha valamilyen gondot okoz egy étel, akkor ne erőltesd, esetleg hetekkel később majd újra próbáljátok! A családban előforduló allergiákra is nagyon oda kell figyelni, ilyen esetben is érdemes kitolni az adott ételek bevezetését.
Ez különösen igaz 10 hónapos kortól, ekkor kellő körültekintéssel jöhetnek a “nehezebb”, puffasztóbb dolgok: káposzta, kelkáposzta, karfiol, bab, lencse, zöldbab. Kaphat még rebarbarát, avokádót, mángoldot, padlizsánt. Sóskát, spenótot heti egyszer, kis mennyiségben kóstolgathat.
A főtt tojás sárgája is hetente egyszer mehet. Adható kifli, kenyér, zab- és árpapehely, buláta, tojásmentes tészta is. Ha rendben zajlott a kefír, és a natúr joghurt bevezetése, akkor jöhet a sajt, a túró.
1 évesen eljött az idő, hogy megszokja a főztödet. Ami a korának is megfelelő, abból mindenképpen adj neki! Sajnos a bébiételek varázsából is nehéz lehet kihozni a babát, ha eddig csak azt kapott. Érdemes kitartóan próbálkozni!
Jöhetnek: tejszín, tejföl, vaj, tojásfehérje, szója, marhahús, kecsketejes termékek,juhtúró, juhsajt, citrusfélék, teljes kiörlésű gabonák, hajdina, köles, méz, nyers vagy savanyú uborka, juharszirup, agavé szirup, ledarált olajos magvak, ananász, mogyoróolaj kivételével bármilyen hidegen sajtolt olaj
Ha bármi kérdésed felmerül írj, örömmel válaszolok.:)