Közeleg a húsvét, összegyűjtöttünk hát Nektek pár játékot, amivel leköthetitek a kicsik figyelmét, vagy veletek együtt mehet a móka.
Legtöbb húsvéti játékunk hagyománya mélyen gyökerezik, és mint ilyen, faluhelyhez, szabadtérhez, jókedvhez, mulatsághoz köthető. Habár vallási ünnepről van szó, komoly szerepet kap az ünnepben a természet, és hogy a falu apraja-nagyja közösen ünneplik a hagyományokat. Nem véletlen, hogy ez a legtöbb játékban is visszaköszön.
Tojás dobva
Két gyerek feláll egymással szemben, és vezényszóra (western módi:)) egymásnak dobják a tojásukat. Amelyik gyerek összetöri vagy elejti a tojást, az a vesztes, a nyertesé a törött tojás. Ügyesebbek játszhatják többen is, akár hárman vagy négyen felállva, egyik szomszédjuknak dobják a tojást, másik szomszédtól pedig fogadják. Lehet fokozni a távolságot, persze csak ha szeretjük a rántottát. 🙂
Tojás gurítva
Nem csak dobni, gurítani is lehet a tojást, hógolyó módjára a domboldalról. Cél, hogy épségben és legmesszebb guruljon a húsvéti tojás. Lehet fokozni azzal, hogy téteket lehet rakni a tojásokra, emelve az izgalmakat. Előfordulhat, hogy a szülők is beszállnak a gurításba, elnyerve tojást, sonkás szendvicset, mosogatási segítséget a másiktól. Csak a fantázia szab határt, mit rakjunk fel a piros tojásra… vagy a sárgára?
Tojás elveszve
Nem múlhat el húsvét tojáskeresés nélkül. Eldugjuk a tojásokat akár a kertben, akár a lakásban, de nem hagyjuk magára a gyerekeket, aktívan részt vehetünk a keresésben. Feltehetünk kérdéseket a hagyományról, az ünnepről, mit tud a húsvétról. Minden jó válasznál segítünk kicsit a navigálásban. Játszva tanul a gyermek, és az ilyen tudást hosszabban megőrzi, mint a könyvből szerzett információkat.
Találós kérdések a játékhoz
- Hosszú bojtos füle van, gyors és fürge lába, sárgarépát eszeget, zöld rét a hazája.
- Sárga tollal ékeskedik, sárga a lába, azt mondja csip-csirip, tyúkanyó a mamája.
- Fehér a bundája, néha égen úszik, van közte fekete is, béget, ha mond valamit.
- Lehet fehér, lehet színes, könnyen törik, ha kiejted.
- Finom, füstölt, általában kötözött, főzés után betömöd.
Tojás gyűjtve
Szétszórunk tojást akár a szobában, akár a szabadban. Aki a legtöbbet gyűjti össze, az a győztes. Lehet variálni a színekkel – csak a pirosat szabad, csak a zöldet, vagy meghatározott sorrendben, lehet bekötött szemmel játszani, vagy akár nehezíthetjük egyensúlyi kiegészítéssel – kanálon egyensúlyozva kell begyűjtenünk a húsvéti tojásaink.
Tojás koccintva
A két gyerek összekoccantja a hímes tojást, mintha pohárral köszöntenék egymást. Óvatosan, hogy ne a saját tojásuk járjon pórul. Akinek a tojása összetörik, már adhatja át is a győztesnek a tálalható húsvéti nyereményt.
Tojás festve
Rajzlapon is mehet a mulatság, kifestőt használva köthetjük le a gyerek figyelmét, amíg mi készülődünk a vendégsereg fogadására. Miután kifestette a rajzot, össze is vághatjuk, kirakót készítve a lapból. Aki hamarabb kirakja a képet, az a finom, füstölt sonka boldog tulaja.
Jó étvágyat, jó dobálást, jó tojáscsatát!