Mindig is voltak olyanok, akik sokkal több mindenben láttak veszélyt, mint mások, de a mai életformánk sajnos egyre inkább növeli annak az esélyét, hogy gyermekeink már születésük előtt megismerkedjenek a stresszel és szorongással. Szinte állandó kísérője lett az életünknek. Nézzük, honnan is eredhet.
1. Sokszor csak temperamentum kérdése. Az evolúció során mindig voltak óvatosabb, aggodalmasabb állatok és emberek. Ők érzékenyebb riasztórendszerrel lettek megáldva, s ott is veszélyt látnak, ahol nincsen. Időnként az is kiderül, hogy mégiscsak igazuk van. Szükségünk van rájuk, és valószínűleg sok embert mentettek már meg óvatosságukkal. Sajnos nem tudunk róluk, nem lettek híresek, mert mindig is jobban értékeltük a vakmerőséget, mint az aggodalmaskodást.
2. A szorongás lehet életkori sajátosság is, hiszen a gyerekek időről időre újra és újra foglalkoznak az elmúlás, a halál kérdésével. A legtöbben valamikor 3-6 éves koruk között esnek át az első ilyen korszakon, majd kisiskolás korban jöhet egy újabb időszak.
3. A hároméves gyerekek naponta minimum fél-egy órát ülnek a tv, vagy más képernyő előtt. Ahogy nőnek, ez az idő egyre hosszabb. Akármennyire erőszakmentes is a tartalom, amivel találkoznak, tudjuk már, hogy a vibráló képernyőről érkező ingerek feldolgozhatatlanok a gyerekek számára. A túlingereltség felzaklat, ingerlékenyebbé tesz. A képernyőfogyasztás így komoly összefüggést mutat a szorongással, pláne, ha maga a tartalom is ijesztő.
4. Már régen nem elég „menő” (vagy mint nemrég megtudtam: „menci”) csak úgy ellenni a világban, örülni annak, ami van. Komoly a verseny, a teljesítménykényszer, és egyre fiatalabban állunk a rajthoz. Csináljuk, toljuk, egyre több, egyre jobb kell, nincs megállás egy percre sem. Naivitás lenne azt hinni, hogy ebből az őrületből kihagyhatjuk a gyerekeket. Már az anyatejjel szívják magunkba, hogy semmi nem lehet elég jó.
5. Miközben egyre magasabbra helyezzük a lécet, nehéz valódi teljesítményhez, „képes vagyok” élményhez jutni egy mai gyereknek. Egyedül hazamenni a suliból. Megmelegíteni a kaját. Felvarrni egy leszakadt gombot. De akár kitakarítani egy szobát. Ezekből nem sok jut nekik manapság. Aggódva figyelünk a helikopterből, és közben nem tudjuk, hogy valóban az életre készítjük e fel a gyerekeket. Ahhoz már elég nagy, hogy deriváljon az oviban, de ahhoz nem, hogy lecsússzon egyedül a csúszdán.
6. Kevés idő jut, ha jut egyáltalán, a földelő, érzelemfeldolgozó tevékenységekre. Szabad játék, amiben kikardozhatja magából az agressziót? Hol van az már? Önfeledt rohangálás, ami felszabadít minden nyomasztó napi élmény alól? Áh! Rendesen kell játszani kérem. Intelligens, jólnevelt fejlesztő játékot, ami végre jó valamire, na, az jöhet! Így sajnos beszorulnak az érzelmek, és törvényszerűen szorongás formájában törnek maguknak utat.
7. A szorongás mögötti okok között külön pontot érdemel a felgyülemlett düh, harag. Nem tudunk mit kezdeni azzal, ha haragszunk, de végképp kiveri a biztosítékot, ha egy gyerek dühös éppen. S mivel ezt ők is tudják, mármint azt, hogy a kevésbé szalonképes érzelmeik úgysem találnak értő fülekre, sőt, a haragos ember rossz, és büntetést érdemel – igyekeznek elrejteni, még maguk elől is ezeket az érzéseket.
8. Kissé össze vagyunk zavarodva, mi az, amibe be kéne vonnunk a gyerekeket, és mi az, amibe nem olyan jó ötlet. Most akkor már nem üthetek a fenekére, amikor kinyújtja rám a nyelvét, mert neki is vannak jogai? Empatizálnom kell vele? Nem mondhatom, hogy csak, meg mert én azt mondtam? Bedobtuk a gyeplőt, hiányoznak a biztonságot jelentő korlátok, ami melegágya a szorongásnak. Na,és egyre többen szoronganak (óvodások!) például a Föld ivóvíz készlete miatt. Újra kéne gondolnunk, mi az, amibe bevonjuk a gyerekeket, és mi az, ami ránk tartozik, vagy amibe nincsen beleszólásuk.
9. Az okok listáján csak egy a különböző traumatikus élmények nyomán fennmaradt szorongás, de itt sem maga az élmény az, ami a problémát okozza, hanem az annak nyomán keletkező érzések feldolgozatlansága. Bentragadt, és most rosszalkodó, magának utat kereső harag, félelem, szomorúság.
10. S ha saját jogon nem sikerült még szorongani, hát ott van apa, anya, nagyi, vagy az óvónéni akinek a zizegését szivacsként át lehet venni. Egy gyerek érzelmi biztonságának alapfeltétele, hogy a hozzá közel álló felnőttek viszonylag kiegyensúlyozottak legyenek.
Ha nevelési dilemmáid vannak, keress meg, segítek: http://kolyokszerviz.hu/modszer.html
