Időnként úgy érzem, abszolút személyiségfüggő, milyen mértékű félelemérzet alakul ki a gyermekekben. Az én kislányom például sok esetben jóval óvatosabbnak tűnt az indokoltnál, holott mindig a tapasztalás elvét vallottam. Ezzel egyébként gyakran ki is akasztottam a komplett családot, mert ők a fejüket fogták egy-egy (szerintük) hajmeresztő helyzetben. Eközben láttam, hogy máshol a szülők egy pillanatra nem vehetik le a figyelmüket a trónörökösről, mert ő öt másodperc alatt is képes arra, hogy életveszélybe sodorja magát. De hogyan tanulnak meg félni a gyermekek?
A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány részletesen feltárja, miként válnak óvatossá a csemeték, mennyire sokat számít, mit látnak a környezetükben. Sajnos nem csak olyan veszélyek leselkednek rájuk, amik nyilvánvalóak: ilyen lehet a mélységtől való természetes félelem, hanem olyanok is, amik egyáltalán nem tűnnek fenyegetőnek, ilyen pl. egy forró edény, vagy éppen a hullámzás a parton.
A kutatást vezető Marie-France Marin és munkatársai 83 gyermeket és szüleiket vizsgálták. Először azt figyelték meg, miként reagálnak a gyermekek akkor, ha a szülők eljátsszák a veszélyhelyzetet, jelen esetben fájdalmasan megrándultak, amikor megérintették a faszénnel megrakott és meggyújtott grillezőt. A feltevés az volt, hogy annak ellenére, hogy a gyermekek még sosem fogták meg a forró felületet, tudni fogják, hogy fájdalmat okoz, ezért a közeljövőben messzire elkerülik majd.
A csapat továbbá azt is meg akarta vizsgálni, hogy az ilyen típusú tanulás miként jelenhet meg fiziológiai szinten. A félelmet és a szorongást az izgalom növekedése jellemzi – megemelkedett pulzusszám, vérnyomás, izzadás, stb. –, amelyek mind felkészítik az egyént harcra, vagy menekülésre.
Színeket használtak, hogy vizsgálhassák a gyermekeket
A tanulmányhoz a kutatócsoport a bőr vezetőképességére összpontosított, ezt tették meg az általános fiziológiai izgalom mutatójának. Mindegyik szülőt érzékelőkkel szerelték fel, valamint elektródákkal, amik enyhe fájdalmat okoztak a megfelelő pillanatban. A szülőket videóra vették, miközben különböző színű lámpák felvillanásait mutatták számukra. Amikor a piros szín villant, a szülőknek az elektródákon keresztül nyolcból öt esetben fájdalmat okoztak, a sárga szín viszont semleges maradt, és soha nem járt kellemetlenséggel. Ennek köszönhetően a szülők megtanulták, hogy melyik szín után éreznek fájdalmat és melyiket követően nem kell aggódniuk – és ez persze a reakcióikon is látszott. A szülőkről készült videót megmutatták a gyermekeknek, valamint egy ugyanilyen felvételt egy azonos nemű idegenről, aki ugyanezen a folyamaton esett át. Azonban arra figyeltek, hogy ezúttal más szín okozza a sokkot, az idegen ugyanis nem a piros, hanem a kék lámpa hatására érzett fájdalmat.
Photo by Jordan Rowland on Unsplash
Mit mutatnak az eredmények?
A kutatás utolsó lépéseként a gyerekeket ugyanabba a kísérleti rendszerbe helyezték, mint a felnőtteket, de az ő testükre természetesen nem tettek fájdalmat okozó elektródákat. Ellenben vizsgálták a fiziológiai reakcióikat: az adatok azt mutatták, hogy a gyermekek megriadtak a kék és a piros fényre egyaránt, a sárgára viszont nem reagáltak. Megtanultak tehát félni a példa alapján, és ebben nem csak a szüleik, hanem az idegen felnőttek is szerepet játszottak.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” “]A kutatás eredménye arra enged következtetni, hogy bizonyos mértékben a gyerekek bármilyen felnőttektől tanulhatnak, nem csak a szüleiktől.[/quote]
Ugyanakkor a csapat azt is megállapította, hogy azok a gyermekek, akik nagyobb „fiziológiai szinkronban” voltak szüleikkel (tehát egyforma mértékben riadtak meg, vagy ugyanolyan gyorsan visszaállt a pulzusuk), erősebb reakciókat produkáltak a szüleiket látva. Ez tehát azt jelenti, hogy azok a gyermekek, akik a szüleik érzelmeire jobban ráhangolódnak, gyorsabban megtanulnak félni a veszélyes dolgoktól, körülményektől.
A tanulmány készítői megjegyzik, hogy a szülők a testük nyelvén és a környezeti ingerekre adott reakcióik révén számos információt továbbítanak gyermekeiknek. Ha a szülő megfelelően reagál a környezetében levő tárgyakra és eseményekre, adott esetben fájdalmat jelez, abból a gyermek egyértelműen profitál. Ha azonban a szülő félelemmel, vagy szorongással küzd akkor is, amikor nincs valós fenyegetés, akkor a gyermek ugyanúgy elsajátítja a nem megfelelő válaszokat a környezeti ingerekre.
