Az első baba érkezése előtt sokan hajlamosak mindent megvásárolni, ami a kezük ügyébe kerül, pedig a kezdetekkor valóban kevés holmira van szüksége egy újszülöttnek. Jönnek jobbról, balról a tanácsok, de ha kicsit spórolni szeretnél, nem árt néhány szempontot alaposan átgondolnod.
A kiságy az egyik legelső kellék, amire szükségetek lesz. Ugyan sokan szeretnek összebújva aludni a csemetéjükkel, a kiságy fontos, legalább a nappali alvások során. Ha elsődleges szempont számotokra a takarékosság, akkor célszerű univerzális kiságyat választanotok, tehát olyat, ami újszülött kortól kisiskolás korig használható. Ilyenek az átalakítgató rácsos kiságyak. Ezek magassága 3 fokozatban állítható, illetve idővel a rács levehető, és ifjúsági ággyá alakítható. Ha ilyen ágyat választotok, akkor szükségetek lesz egy komódra is, amin tudtok pelenkázni. Erre a célra bármilyen szekrény megfelel, ami ideális magasságban van, hiszen a szivacsos pelenkázó alátétet bárhova kényelmesen letehetitek.
A babakocsi egy olyan kellék, amit gyakorlatilag mindenki megvásárol. Korábban már alaposan kiveséztük, milyen szempontokat kell figyelembe venned a választás során, de egy hasznos praktikára nem tértünk ki. A legtöbb babakocsira fél-egy év garanciát adnak, ezért érdemes azt valóban az utolsó pillanatban megvenni, különben a garancia már szinte használat előtt elveszik. Azt ugyancsak mérlegelned kell, hogy a 3in1 vagy a 2in1 mellett teszed le a voksodat, esetleg különálló mózest és sportkocsit vásárolsz.
Ekkor felmerül a következő fontos kérdés: mi legyen a gyereküléssel? Amennyiben 3in1 babakocsit választasz, nem kell már most beszerezned az ülést, kb. 6-9 hónapod lesz erre a projektre a gyermek születése után. Azonban, ha nem jár autóba köthető hordozó a babakocsidhoz, akkor erre szintén gondolnod kell. Célszerű olyan ülést választanod, ami újszülött kortól egészen 18, vagy 25 kilóig használható, így kb. 3 éves kor körül kell majd ismét ezzel a kérdéskörrel foglalkoznod, amikor is jöhet a 18-36 kilogrammos változat. Létezik 9-18 kilóig, illetve 9-36 kilóig használható gyerekülés, utóbbiból idővel ki lehet venni a szűkítőt. Érdemes a választást alaposan átgondolnod, de ami biztos, hogy bár kilóban van megadva az ülés kategóriája, a testmagasság mérvadóbb. Akkor kell ugyanis ülést cserélned, amikor a gyermeked feje lassan túllógna a fejtámlán. Emiatt ajánlatos olyan ülést választanod, aminek a támlája dönthető, illetve a kényelem miatt az ülés dőlésszöge is állítható.
{adselite}
Más, de hasonlóan fontos kellékeket ölel fel az etetés témaköre. Az anyukák szeretnek a legrosszabbra felkészülni, azaz arra, hogy nem sikerül szoptatni, de meg kell előlegezni magunknak a bizalmat. Emiatt felesleges jó előre cumisüveg melegítőt, többféle formájú, méretű cumit, és tápszert vásárolni. De a másik véglettel is ajánlatos ésszel kalkulálni: nem muszáj előre elektromos mellszívót, mellbimbóvédőt, és tucatnyi anyatejes zacskót beszerezni. Ha minden jól megy – és miért ne menne – tudsz szoptatni, gyorsan kialakul a kereslet-kínálat igény, tehát az említett kellékekre nem lesz szükséged. Ha a kezdetekkor túl sok tejed lesz, kézzel könnyen lefejheted a felesleget. Többet nem ajánlatos, hiszen a csodálatos anyai testben pontosan annyi tej termelődik, amennyi el is fogy, tehát ha állandóan fejsz, mindig több lesz, mint amennyire a babádnak szüksége van. Azért 100%-os lanolint érdemes vásárolnod a patikában (vidd is magaddal a kórházba), hogy a kezdetekkor érzékeny mellbimbóid gyorsan regenerálódjanak.
Ha a szoptatáshoz később nem, az alváshoz, nagy pocakkal egész biztosan tudod használni a szoptatós párnát. Ebből jó, ha minél előbb beszerzel egyet a nyugodt éjszakák reményében.
Nehéz ellenállni annak, hogy újabb és újabb kisruhát vegyünk leendő csemeténknek, hiszen ezekben egytől egyig el is képzeljük az apróságot. Azonban a kezdőkészlettel valóban nem célszerű túlzásba esni. Nem lehet tudni, mekkora mérettel érkezik a csöppség, bár már elég jól tudnak következtetni az orvosok, azért ők sem tévedhetetlenek. A kezdeti vásárlásnál ezen felül az időjárás az elsődleges, amit figyelembe kell venned. Hiába akciós és iszonyúan édes az pihe-puha 56-os rugdalózó, ha a nyár közepén fog érkezni a gyermeked, minden bizonnyal nem lesz szükségetek rá. Ebben az esetben inkább rövid bodyk, pólók, kisgatyák lesznek a segítségetekre. És persze igaz ez fordítva is: a téli gyerkőcök aligha veszik hasznát a trikóknak és vékonyka kalapoknak.
Egyébként gyerekruhából bátran vehetsz használtat, az első méretekből kiváltképp. A csecsemők az első néhány hónapban nőnek a leggyorsabban, tehát könnyen beszerezhetsz olyan darabokat, amiket maximum egy-két alkalommal használtak.
Ne dőlj be a reklámoknak!
Nem igazán van értelme különféle sterilizálókat vásárolnod, hiszen a mosogatógéped és a mikród tökéletes erre a célra. Felesleges minden bőrfelületre méregdrága kozmetikumokat venned (fürdetéshez elég egy kiváló tusfürdő és az olaj), de miniatűr fésűt és koszmó elleni sampont sem kell bekészítened már a születése előtt. Orrszívó porszívó nélkül ugyancsak jó ideig ellesztek, és akkor sem történik semmi, ha nem költesz külön babamosószerre. (Nyugodtan mosd a ruháit külön, 60 fokon, akár mosószer nélkül, vagy mosódióval, az elején csak tényleg ritkán lesznek koszosak. Ha pedig foltosak, akkor azok garantáltan nem jönnek ki babamosószerrel.)
Persze a sort még hosszasan folytathatnánk, de ne feledd, így se, úgyse lehet mindenre teljesen felkészülni. Manapság azonban gond nélkül rendezheted otthonról is a vásárlást, a rendelésed egy-két nap alatt házhoz érkezik. Tehát akkor sem kell aggódnod, ha nincs a közeletekben bababolt, bármikor könnyen pótolni tudod azt, amit nem szereztél be előre, ám mégis úgy alakult, hogy szükségetek van rá.