Ne veszítsd el a méltóságodat! – szoktuk javasolni barátainknak, amikor éppen mondjuk egy már nem működő kapcsolat, vagy egy munkahely megtartása érdekében készülnek megalázkodni mások előtt. Amikor azonban a gyerekeinkről van szó, érdemes megfontolni ennek ellenkezőjét: Veszítsük el a méltóságunkat! Vagyis legyünk ügyetlenek, buták, értetlenek, mutassunk túldramatizált érzelmeket, könyörögjünk, egyszóval legyünk nevetségesek. A gyerekek imádni fogják és nagyokat fognak kacagni rajtunk.

{adselite}

Miért jó a játékos nevelés?

A kapcsolódó nevelés legújabb bejegyzése a játékos nevelésről. A gyerekek a mindennapok során rengetegszer tapasztalják meg, hogy valami nem sikerül, nem elég ügyesek, erősek, okosak ahhoz, hogy véghezvigyék, amit eltervezek, vagy teljesítsék a feladataikat. A felnőttek sokszor nem veszik emberszámba őket, nem szólhatnak bele, hogy mi történik velük, esetleg nem is tájékoztatják őket. Ezekből a rossz élményekből sok-sok feszültség halmozódik fel, ami hosszútávon megakadályozza, hogy igazán jól tudjanak működni, előfordulhat, hogy csökken az önbizalmuk, romlik a teljesítményük, visszahúzódóvá, vagy éppen agresszívvé válnak. Bármennyire is igyekszünk odafigyelni, egész biztos, hogy lesz olyan helyzet, amikor a gyermekünk megalázottnak, vagy kisebbrendűnek fogja érezni magát, ez az élet velejárója.

De szerencsére tudunk segíteni nekik abban, hogy ezek az élmények ne hagyjanak maradandó nyomot, mégpedig azzal, hogy megfordítjuk a szerepeket, és mi leszünk azok, akik gyengék, esetlenek, buták. Vegyük észre gyerekünk kuncogását, amikor megbotlunk, valamit kiöntünk, vagy összekeverjük a szavakat, és ahelyett, hogy komolyan bosszankodnánk rajta, kezdjünk el viccesen mérgelõdni és tegyünk rá még egy lapáttal az ügyetlenkedésre a még nagyobb nevetés érdekében. A nevetés pedig oldja a feszültséget, kisöpri a korábbi frusztrációk okozta rossz érzéseket. Nemcsak a gyerekét, a miénket is, és egy ilyen közös nagy nevetés még közelebb is hoz minket egymáshoz.

Íme néhány ötlet, amiket a nap folyamán beépíthetünk, ha úgy érezzük, hogy nõ a feszültség, jó lenne kapcsolódni, vagy valamivel feldobni a hangulatot.

10+1 gyereknevelési tipp:

1. Keverjük össze a gyerekeinket: velem ez rendszeresen megtörténik, hogy mondjuk egyikük kér egy pohár vizet és a másikuknak viszem. Ezen mindig nagyon nevetnek, úgyhogy néha szándékosan is bevetem. Ha nincs tesója, vihetjük a vizet egy plüssmacinak.

2. Vegyük fel rosszul a ruháinkat: nyáron vegyünk fel télikabátot, vegyünk felemás cipõt, vagy a fejünkre húzzunk nadrágot, és komoly arccal álljunk a gyerekeink elé, hogy mi már indulásra készen állunk, õk vajon már felöltöztek-e. Vigyázat, lehet, hogy azt szeretnék majd, hogy valóban így menjünk ki az utcára, ha ezt is bevállaljuk, garantált a nevetés.

3. Tévedjünk el: ha a gyerekek már jól tudják az utat a játszótérre, forduljunk mindig rossz irányba, majd végképp zavarodjunk össze, és kérjük meg a gyerekeinket, hogy irányítsanak. Amikor megérkezünk a játszótérre, álljunk meg értetlenül a homokozó közepén, hogy vajon hova lett a hinta, hiszen a múltkor még ott volt.

4. Vicces bevásárlás: mondjuk a gyerekeknek, hogy kenyeret kell vennünk és kezdjünk el a paradicsomok között válogatni, hogy vajon melyik lehet a legfinomabb kenyér, vagy nézegessük a gyerekruhákat, és kérdezzük meg a gyerekeket, hogy vajon melyik állna jól nekünk.

5. Étkezés: próbáljuk meg villával kimerni a levest, csodálkozzunk rajta, hogy nem sikerül, és ha nevetnek, duráljuk neki magunkat újra és újra.

6. Olvassunk visszafelé: ha kérik, hogy olvassunk mesét, olvassuk visszafelé a szavakat, és csodálkozzunk, hogy milyen fura egy mese ez.

7. Hol vagy? Kezdjük el keresni, amikor valójában ott van az orrunk elõtt. Hol van az én cuki kisfiam? Annyira hiányzik, olyan jó lenne megölelgetni! Össze-vissza fognak nevetve kalimpálni elõttünk, egy darabig még ne vegyük észre, aztán nagy örömmel találjuk meg, és ölelgessük õket. Ez a játék akkor is sokat segít, ha gyermekünknek kistestvére született.

8. Megpuszilhatlak? Hosszabb-rövidebb távollét után a gyerekek gyakran nehezen fogadják a közeledésünket. Ilyenkor jó, ha lassan közelítve próbáljuk õket elárasztani a szeretetünkkel, ha elszaladnak, vagy tiltakoznak, ne adjuk fel, könyörögjünk, hadd pusziljuk meg õket, vagy fussunk utánuk, nagy nehézségek árán kapjuk el õket, dögönyözzük meg, majd hagyjuk, hogy újra kiszabaduljanak.

9. Szállj be a buliba: a gyerekek gyakran játszanak számunkra értelmetlennek tûnõ dolgokat, mondjuk furcsa hangokat kiadva szaladgálnak össze-vissza. Lépjünk be a játékba, és kezdjük el ugyanazt csinálni, amit õk. Kiderülhet, hogy ez a dolog tényleg vicces.

10. Féljünk valamitõl: tegyünk úgy, mintha nagyon félnénk valami ártalmatlan dologtól, mondjuk egy plüssmacitól, vagy egy cipõtõl, és hagyjuk, hogy õ legyen a bátor, aki megnyugtat és megvéd minket.

+1. Ne csikizz! Lehetõleg ne próbáljuk meg a nevetést csikizéssel elõidézni, mert elõfordulhat, hogy a gyerek hirtelen kiszolgáltatottnak érzi magát és nehéz észrevenni, és leállítani, ha kellemetlenné vált. Ha a gyerek kifejezetten kéri a csikizést, akkor nagyon-nagyon finoman, inkább csak a levegõben tegyünk mozdulatokat, már ezen is nevetni fog.

Figyeljünk arra, hogy bénázásunk semmiképp ne tûnjön gúnyolódásnak, a gyerek ügyetlenségének kifigurázásának. És ne keseredjünk el, ha a mókázás nem válik be, ha a gyerekünk nem nevet azon, amit kitaláltunk. Fogadjuk el az irányítását, hogy õ merre szeretné vinni a játékot, figyeljük a reakcióit, mivel tudunk még nagyobb nevetést elérni. Ha a kacagás sírásba csap át, vagy már eleve sírással reagál kezdeményezésünkre, semmi baj, sõt, egy nagy sírás szintén nagyon jótékony hatású, ha vele tudunk maradni ezzel az érzelemmel, azzal is segítünk neki a feszültségektõl megszabadulni.

Ha úgy érezzük, hogy nehezünkre esik ilyen módon mókázni a gyerekeinkkel – ez könnyen megeshet, hiszen legtöbbünknek sok feladat és felelősség nyomja a vállát, akkor jó ötlet egy másik felnőttel dolgozni ezen a témán. Elmondani, milyen nehézségeink vannak, hogyan érezzük magunkat az ilyen játékok közben, gyerekkorunkban ki és hogyan játszott velünk és hogyan reagáltak a felnőttek, ha önfeledten nevettünk. A másiknak annyi a dolga, hogy tisztelettel, elfogadással, kritikamentesen meghallgat minket, ezután pedig könnyebben fogjuk tudni előcsalogatni játékos énünket.