Az első olyan játszóház épül a fővárosban, amelynek deklarált célja, hogy a közös játék lehetőségét biztosítsa a fogyatékossággal élő és tipikus fejlődésű gyermekeknek. A projektet a Down Világnapon a Vígszínházban mutatta be a Down Egyesület.
A Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülők által alapított Down Egyesület évek óta azon dolgozik, hogy integrált programokkal erősítse a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságát. Magyarországon évente átlagosan 5000 sérült kisbaba születik, közülük 100 Down-szindrómás. Az elmúlt néhány évben sikerült elérni, hogy a Down-babák nagyrésze a saját családjában vagy örökbefogadó családokban nő fel az állami intézményrendszer helyett.
{adselite}
Mivel ezeknél a gyerekeknél kiemelten fontos a korai fejlesztés – az 5 éves kor előtt megkapott fejlesztés az egész életüket meghatározza – nagy siker volt a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum 2011-es megnyitása, ahol ma már évente 70-100 gyerekkel foglalkoznak.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]A Down-szindróma
A Down-szindróma egy természetesen előforduló kromoszómaelrendeződés, amely valószínűleg mindig is jelen volt az emberiség történetében. Leggyakoribb formájában a 21. kromoszómából a szokásos kettő helyett három másolódik a sejtekbe. Kialakulása véletlenszerű, minden társadalmi osztályban, minden életkörülményben előfordul. Kb. 6-700 terhességre esik egy Down-szindrómás magzat, a megszülető Down-szindrómások száma ennél kevesebb.A Down-szindróma különböző fokú és jellegű tünetekkel és ezeknek számos kombinációjával járhat. Így a Down-szindrómások egymástól legalább annyira különböznek egymástól személyiség, vérmérséklet, érdeklődés, egészségi állapot vagy tanulási képességek szempontjából, mint azok, akiknek nincs Down-szindrómájuk. Ugyanakkor a Down-szindrómás gyerekek és felnőttek jobban hasonlítanak nem Down-szindrómás társaikra, mint amennyire különböznek tőlük. A Down-szindrómát még ma is sokan egészségügyi problémának tartják, noha semmilyen speciális betegséget nem okoz, ami Down-szindróma nélkül ne fordulhatna elő, a lehetséges társuló betegségek kezelése pedig az orvostudomány és az egészségügyi ellátás fejlődésével ugyanolyan nagy léptékben haladt előre, mint a nem Down-szindrómások körében. Jelenleg a legnagyobb problémákat a társadalmi befogadás, az inkluzív oktatás, a munkalehetőségek és a méltó lakhatás hiányosságai jelentik.[/quote]
„A nyíregyházi siker után most a fővárosban nyitunk Csodavár fejlesztő központot és játszóházat, így több mint száz sajátos nevelési igényű gyerek korai fejlesztését tudjuk majd ellátni, és a tervek szerint kétszáznál több olyan gyereknek biztosítunk fejlesztő szolgáltatást, akik óvodába, iskolába járnak, de a saját intézményükben nem megoldott a fejlesztésük.” – mondta el Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke. – „Ez azért nagyon fontos, mert becslések szerint ma Magyarországon a sajátos nevelési igényű gyerekek közül csak minden hatodik részesül ilyen ellátásban.”
A Vígszínház az Egyesület kiemelt partnereként közel tíz éve támogatja a Down-szindrómások ügyét. Most, a Down Világnapon is a színház adott helyet a projektet bemutató rendezvénynek, amelyen több társulati tag is részt vett. Színészek játszották el Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülők írásait arról a pillanatról, amikor megtudták, hogy Down-baba érkezett hozzájuk.
A március 21-i Down Világnap kapcsán Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója elmondta: „A Vígszínház örömmel segíti a Down Egyesületet, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy az emberek jobban megismerjék és elfogadják egymást és nyitottabban, toleránsabban forduljanak a másik felé. A gyerekek még természetesnek veszik, ha valaki egy kicsit más, bennük az előítélet csírája sincs még meg. A budapesti Csodavár játszóház azért lesz különleges, mert a 700 négyzetméteres játszópalotában egyszerre szórakozhatnak a fogyatékossággal élő és a tipikus fejlődésű gyerekek, ezáltal toleráns és nyitott felnőttekké válhatnak.”
A XV. kerületben épülő intézmény (www.csodavarjatszohaz.hu) 2017 őszén nyílik meg a tervek szerint. Addig azonban még nagyon sok a tennivaló, a Down Egyesület örömmel fogadja mindazok támogatását, akik fontosnak tartják a gyermekek integrációját, és reménnyel, örömmel szeretnék megtölteni a kisgyermekek életét.