Mikor mondjuk el az igazságot? Nem tudok pontos életkort mondani. Olyan sokszor tapasztaltam már, hogy a vér cinikus, keménykedő, szupermenő 12 éves is hajlandó elhinni a varázslatot, ha úgy látja, hogy szüksége van rá. A felnőttekről nem is beszélve, és ez így jó, még akkor is, ha Ally MCBeal gyógyszert kapott, mert látta az unicornist. Egyáltalán nem értek egyet az orvossal.
A gyerekek élete tele van csodás lényekkel: fogtündérek repkednek, s most itt a Mikulás, jön a Jézuska, vagy angyalka (azt csak remélni tudom, hogy a mumussal és a zsákos emberrel már senki sem ijesztgeti őket.)
Nagyon szeretik és élvezik ezeket a mítoszokat, és igen csalódottak tudnak lenni, amikor kiderül, hogy mégsem léteznek. Vannak szülők, akik úgy gondolják, hogy az igazmondás mindenek felett áll – hát ne csapjuk be a gyerekeket, s az első pillanattól fogva realisztikusan közelítik meg az ünnepeket. Ez is egy megoldás, úgy gondolom, kárt nem okozunk vele. Ha viszont semmi pénzért nem hagynánk ki a boldog, ragyogó gyerekarcok látványát, a csillogó szemeket, az izgalmat, vigyük őket el a varázslatok birodalmába, s bízzuk rájuk, meddig akarnak hinni benne. Szólni fognak, ha már nem.
1. Ne csak az ajándékot, hanem a szellemiséget is adjuk át az első pillanattól fogva. Ugyanis, amikor eljön az igazság pillanata, nem tátongó üresség marad csupán, hanem mindaz, amit ezek az ünnepek közvetítenek. Mindenki a maga hitének és világképének megfelelően tudja ezeket az értékeket megmutatni.
Lényegében mindegy, hogy vallási alapon közelítjük e meg, és Jézust, vagy Szent Miklóst valóságos lényként, vagy szimbólumként tekintjük – az eredő ugyanaz.
2. Fussunk egy kört a rokonok között, legyen valamiféle konszenzus a családban arról, hogy körülbelül mit mondunk ezekről a mítoszokról. A már felvilágosult nagyobbakat kérjük meg, hogy működjenek együtt velünk. Ez mindössze csak arra jó, hogy minimalizáljuk a káoszt.
Úgyis lesz egy szomszéd, aki elszólja magát és Jézuska helyett angyalt mond, és a 13 éves báty lehet, hogy bosszúból fedi fel az igazságot.
3. Bízzunk a gyerekekben. Az ellentmondások ellenére is tudnak hinni a varázslatokban, amíg akarnak. Ha mégis fennakad egy-egy paradoxonon, válaszoljunk kreatívan (az tényleg kihívás, hogy egy napon akár 15 különböző Mikulással is találkozhatunk személyesen). Amíg nem alapjaiban kérdőjelezi meg a mítoszt, az csak annak a jele, hogy gondolkodó lény, de még szeretne benne hinni.
4. De amint nyíltan kérdez rá, már gyanakodhatunk, hogy eljött az igazság pillanata. Eddig a legnagyobb ellentmondás sem zökkentette ki, hiába mondták a nagyok, hogy az egész csak átverés – mindössze dühös lett, de kitartott. Most viszont nyíltan rákérdez: hát válaszoljunk őszintén, s fogadjuk az esetleges dühöt, csalódást. Ez nem csak a lódításnak szól, hanem annak, hogy „sejtetettem, kár, hogy igaz”. S amikor már lenyugodtak a kedélyek, beszéljünk arról, ami maradt, azokról az értékekről, amit a mítosz szimbolizált. Hogyan tudjuk ezeket továbbvinni.
5. S még egy trükk: Ha még maradt egy vékony szalmaszál, hogy visszatáncoljon, kérdezzük meg – valóban az igazságot akarod tudni? S ha a válasz igen, ez biztos jele annak, hogy már jobban szeretne nagyfiú vagy nagylány lenni, mint hinni a varázslatban.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérjél időpontot: www.kolyokszerviz.hu
