Bevallom, képtelen vagyok menedzselni a holmik, cuccok, kütyük és kellékek egyre növekvő halmazát, ami az otthonunkba megállíthatatlanul áramlik befelé, és látszólag osztódással szaporodik. Nosztalgiával gondolok első, saját, minimál-stílusú, belvárosi lakásom harminc négyzetcentiméterére, ami bár épphogy a fele volt mostani otthonunknak, mégis szellős volt, rendezett, és valahogy mindennek megvolt a helye.
Értem én, hogy közben lett két gyermekünk, és a férjem jelenléte is állandósult, (akkoriban még csak gyakori „vendégnek” számított), mégsem stimmel valahogy a dolog. A férjem holmijai nem foglalnak túl sok helyet, ellentétben vele magával, aki szép megtermett ember ugyan, de azért mégsem tölti be az egész lakást. Leginkább dolgozó sarkában, a számítógép előtt és a konyhában szeret tartózkodni. Igaz, panelkonyha lévén, ha oda bemegy, másnak már nemigen marad hely. Amit viszont egyáltalán nem értek, hogy két pöttöm leányzónk és a cuccaik hogyan tudják eluralni az egész lakást.
{adselite}
Egyszerűen nem méretarányosak a velük járó holmi-halmazzal. Arról nem beszélve, hogy mióta ők vannak, csak úgy árad be a sok kapott játék, örökölt ruhadarab, csecsebecse, cukorka, csoki és nass készlet, nem beszélve a kis motorról, házi hintáról, trambulinról és társaikról. És ha ez még mind nem volna elég, a természet „kincseit” ők maguk hordják befelé: fű, fa, virág, kavicsok, botok, száraz levelek – amik ezer darabra hullanak szét, majd belekapaszkodnak a szőnyeg bolyhaiba, érdekes elegyet alkotva a túrórudiról lehullott olvadó csoki-málladékkal, a kekszmorzsákkal és a száradt sóliszt-gyurma darabokkal. Reggelente, mikor kis családom elviharzik hazulról, és én próbálok „alkotói üzemmódba” kerülni, körülnézek, és néha úgy érzem, katasztrófa sújtotta övezetben élek, de legalábbis egy bolhapiac kellős közepén, ahol tényleg van minden a szeméttől a repülőig.
Kreatív nagyobbik lányom legújabb hobbija, hogy nem csak szépeket rajzol, hanem ki is vágja az alkotásait, maga mögött hullatva a sok apró papír-fecni darabot, valamint dirib-darab tárgyakból különböző kompozíciókat alkot. A jó-étvágyú kisebbik pedig arra szakosodott, hogy szaftos kis kezeivel lenyomatokat készítsen a falon, és észrevétlenül körbehordjon minden ételt a lakásban, elhulló darabokkal táplálva a poratkákat. Továbbá mindketten nagyon szeretnek kuckót építeni ágyneműkből, párnákból, takarókból és puffokból a nappali közepére, a folyosóra, (lehetetlenné téve a közlekedést), vagy a hitvesi ágyunkba. Ez utóbbiba előszeretettel rejtenek el kisebb darab kemény játékokat is, minek következtében gyakran válik hálótársammá egy-egy legofigura, és előfordul, hogy csak reggel jövök rá, azért aludtam el olyan szörnyen a nyakamat, mert egy babakád rejtőzött a párnám alatt. Néha sírni tudnék, mikor elhatározom, hogy rendet teszek a gardróbban, de amint belépek a ruhák, rongyok, szerszámok és ismeretlen rendeltetésű tárgyak olyan fenyegetően merednek fölém, mintha mind azon nyomban rám akarna zúdulni, és maga alá akarna temetni. Múltkor mégis erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy nekiesek legalább a konyhai tároló rendbetételének.
Ehhez ugyebár ki kellett pakolnom a tartalmát, és ideiglenes más helyet kellett találnom sok minden számára. Estére annyira elfáradtam, hogy már nem volt erőm visszapakolni, így történt, hogy nyugovóra térő férjem két rekesz nagymama-féle befőttel találkozott a hálószóba sarkában. Meg is jegyezte ironikusan, hogy bizonyára tájékozódtam az általam kedvelt női oldalak egyikén a legújabb feng shui trendekről. Mindenesetre én nem adom fel. Lehet, hogy csinálok egy használt holmik weboldalt, vagy csak regisztrálok valamelyik adok-kapok csoportba, (bár kapni nemigen szeretnék), és még az is lehet, hogy végére érek egyszer a pakolásnak és szortírozásnak. Addig is, igyekszem megtanulni, hogyan lehet egy kupac azonosítatlan tárgy tetején ülve zen állapotban kávézgatni és blogolni, valamint megtapasztalni a belső harmóniát a külső káosz ellenére is.
