Gyereknek gondolhatnánk, hogy könnyű ajándékot venni. De akkor már nehezebb a helyzet, ha az összes rokon téged kérdez arról, minek is örülne csemetéd igazán, vagy épp neked kell karácsonyi ajándékkal meglepned egy másik kis lurkót. Olyan ajándék ötleteket adunk, melyekkel egyszerűen nem lehet mellényúlni. Lesznek, melyeket fel fogsz venni a „csemetéd kívánságlistájára” és lesznek, melyekkel más gyerekeket, kisbabákat és szüleiket lepnéd meg szívesen.
{adselite}
Nézzük tehát a szuper karácsonyi ajándék ötleteket gyerekeknek
Válassz könyvet karácsonyra
Egy könyv mindig kitűnő ajándék. Az olvasni még nem tudó kicsik ezekből könnyen tanulnak meg számunkra alapvető dolgokat – mint a formákat, színeket, állatok neveit. Élvezettel hallgatják, ahogy felolvassuk nekik, vagy épp eljátszanak az érdekes kialakítású könyvecskékkel. A nagyobbaknak érdemes életkornak megfelelő foglalkoztatókat, színezőket, ismeretterjesztő könyveket, akár ifjúsági kisregényeket is adni.
A BABILON Kiadó Ilyenek a…sorozata a legkisebbeknek szól. A barátságos figurák, letisztult és kellemes színek és a babák figyelmét felkeltő témák miatt a sorozat tagjai hamar a kedvenc könyvek közé fognak kerülni. A négy kötetből álló, kifejezetten babák számára készült könyvecskék a számok, az állatok, a színek és az ellentétek világába kalauzolja el a kicsiket.
Karácsonyra válassz egyedit, válassz kézzel készített terméket
Amit kézzel készítenek, mindig gondoskodást és odafigyelést sugároz a megajándékozott számára. Attól, mert nincs otthon varrógéped, nem voltál színjeles technikából, vagy kevés az időd, még nincs veszve semmi. Szuper választék van a piacon bababarát anyagokból, kicsiknek és nagyoknak készült játékokból, ruhácskákból.
Kriszta KReációinak mottója; csak egyszerűen, természetesen, környezettudatosan, egy csepp romantikával. Mi egyből beleszerettünk a puha állatkákba, melyek egyszerű formájukkal, kellemes és nyugodt – nem tudok megfelelőbb jelzőt – anyagukkal abszolút a kicsik kedvencei lesznek. Mindenképp érdemes benézned hozzá, mert akár még magadat is meglepheted itt valami igazán letisztult szépséggel.
A Simibaba kínálatában kézzel készült termékeket találsz, megfűszerezve sok-sok szeretettel. A pihe-puha biopamut babaruhák, kiegészítők mellett egyedi babaszoba dekorációk, meglepetés cuki táblácskák, bio plüss figurák és még sok izgalmas dolog vár rád.
Ajándékozd meg a babát és a gyerekszobát is
Amikor nem csupán a gyermeket, de szüleit is szeretnéd meglepni valamivel, szuper választás valami kifinomult babaszoba dekorációs termék. Egy apró csecsemőnek sem könnyű valami emlékezetes ajándékot adni, de egy puha takaró, egy édes párna, vagy épp egy fényfüzér kitűnő megoldást jelent.
A Baby on Cloud termékeit a skandináv trendek inspirálják. Kis manufaktúrájuk célja a letisztult és egyben stílusos kiegészítők készítése, elsősorban gyerekszobákhoz. A kollekciók egyes darabjait egységes stílusjegyek alapján álmodják meg, ezért bátran és tetszés szerint variálhatóak egymással.
A Babyberry kollekciójában mindent megtalálsz, ami egy designos gyerekszobába elengedhetetlen. Mire is gondolunk? Dekoráció – gömblámpa füzérek, falmatricák -, Baba textilek – hálózsákok, takarók, törülközők-, Kényelem – párnák, textil tárolók, szoptatós kendők… és még sok egyéb más.
Válassz kiegészítőt a kicsiknek karácsonyra
Nem csak szépet, de hasznosat is szeretnél? Vegyél valamit, amit a kicsi szívesen viselne, az anyukája pedig örömmel fogadna. Nézz körbe az egyedi baba- és gyerek szettek között.
Magadat, vagy épp kisgyerekes szerettedet is meglepheted a Peggy Baby trendi, mégis hasznos kiegészítőivel. Találsz itt sapkát, sálat, fülvédőt, lábmelegítőt és persze nyálkendőt is. Ez utóbbi dekor oldala 100 %-os, kellemes puha pamutból készültek, amelyek garantáltan bababarát viseletet jelentenek. Elsődleges sajátossága, hogy a 100 %-os pamut össze van dolgozva PUR (kent) frottírral, amitől így a kendő vízhatlan!
Karácsonyra válassz minőségi játékokat
Azzal, amivel a gyerek játszhat, nem lehet mellé lőni. Egy kis éjjeli alvókának, ami még világít is, esetleg egy melegíthető plüssnek minden csemete örül. A legkisebbeknek válassz csörgőt, vagy épp játszószőnyeget, mert játékokból sosem elég.
A Mamas&Papas nagy gondot fordít arra, hogy termékei minőséget képviseljenek, melyeket nem csupán egy kistestvér, de akár az első kis birtokló leendő gyermeke is bátran használhasson még. A játékokkal sincs ez másként. Éjjeli fények, puha plüssök, játszószőnyegek, készségfejlesztő játékok sora várja itt leendő gazdáját.