Mindenkinek vannak gyerekkori kedves emlékei a karácsonyi készülődésről, az ajándékok átadásáról. Emlékszem, sokszor mesélt nagymamám is, az ő régi karácsonyairól.

Sokszor elég egy kis kedvesség, odafigyelés, számunkra talán banális kis családi karácsonyi hagyomány ahhoz, hogy nekünk és a gyerekeinknek valóban kiszakadást jelentsen ez az ünnep a hétköznapokból.

{adselite}

A „hitelre vegyünk ajándékot” és a „ki tud hatalmasabb karácsonyfát posztolni” világban úgy érzem sok helyen elfelejtették, hogy mivel lehet meghitté tenni a felnőttek, de elsősorban a gyerekek számára ezt a csodás ünnepet.

Kissé mellőzött, netán elfeledett karácsonyi hagyományokat gyűjtöttem össze:

– Együtt sütni meg a mézeskalácsot, már karácsony előtt pár héttel – remek ráhangolódás az a jellegzetes decemberi sütemény illat, gyerekként pedig hihetetlenül élveztem sütiformákkal kivágni a kis fenyőket, csillagokat és szíveket

– Betoppanni arra, hogy az addig hétköznapi nappaliban egy csillogó fenyőfa áll – teljesen elámultam a látványtól, és simán elhittem, hogy az angyalka hozta

– Együtt díszíteni a fát, de a csúcsdísz felhelyezése kizárólag apa dolga – ez abszolút szimbólikus; a családfő teszi fel a fő díszt. Szerettem ezt a kis hagyományunkat, nem éreztem soha azt, hogy apa valami főnök lenne, inkább a család részéről volt ez egy gesztus felé, amit mindig nagyon élvezett

– Csengettyű szóra futni be a nappaliba, hogy kibonthassuk az ajándékokat – kint vártunk a konyhában, a szobában lekapcsolták a lámpákat, csak a fa viilágított. Sosem fogom elfelejteni azt a képet; az egész olyan meseszerű volt.

– Mindenki egyszerre volt egy helyen – az egész család együtt volt; az egyik nagymamámnál gyűltünk össze – neki volt elég nagy háza ehhez – szuper volt, ahogy az unoktesókkal játszottunk egész nap, és nem kellett felhívni senkit se, mert mind együtt voltunk

– Szentestén a karácsonyfa fényénél énekelni – gyerekként egész decemberben karácsonyi dalocskákat énekeltünk a tesómékkal, az ajándékozás előtt pedig, az összeset előadtuk együtt, anyuék pedig tapsoltak. Felnőtt fejjel ez már túl nyálasnak tűnik, de a szüleim kizárólagos figyelme csodálatos érzés volt

– Megnézni a Reszkessetek betőrök filmeket – nekem a mai napig nincs karácsony enélkül. Mindig előttem van apám, ahogy a bejglit majszolja, én meg a tesómmal a kanapé előtt, takarókba burkolózva izgulunk és nevetünk

– Halászlé, székelykáposzta, bejgli – pedig nem is szerettem a halat, a diós bejgliből meg mindig kiszedegettem a mazsolát és sose értettem mit jelent a káposztánál, hogy annál jobb, minél többször melegítjük.  

Köszönet azoknak, akik megosztották velem a karácsonyi hagyományaikat, és leírták, hogy mit jelentettek nekik ezek gyerekfejjel.