Családias hangulatú gyermekszínházra bukkantunk Budapesten, ahova nem kell hónapokig-hetekig várni, hogy jegyet foglalhass az előadásra. Az Ázsia Centerben helyet kapott gyermekszínház kívül-belül csupa derű. Interaktív előadások, amelyekbe sok esetben bevonják a gyerekeket – és a szülőket- bábszínház, és egyéb különleges programok várják a kicsiket és nagyokat.
Immár 6 éve működik a Center gyermekszínház az Ázsia Centerben. Jómagam nem gyakran látogatom a bevásárlóközpontot, ezért is lehet, hogy nem hallottam még róla. Pedig igen sokszor előfordul, hogy hétvégére gyerekprogram után vadászok, színházba nem is merek jegyet rögtönözni, mert a legtöbb esetben esélytelen, szóval még nem találkoztam velük. Egy véletlen folytán bukkantam rájuk először, és miután még volt jegy szombat reggel a délutáni előadásra, gondoltam megér egy próbát…Délután a Piroska és a farkast néztük. Én jól éreztem magam, és ahogy a hátsó sorból figyeltem a gyermekeimet, ők még jobban szórakoztak. A gyerekek a gyerekszínház végén boldogan kérdezték: „Mikor jövünk megint?”Bár engem is meggyőztek, nagyon szórakoztató volt az előadás, de fontosabb volt, hogy a gyerek mondja ki, hogy még jönni akar. Azóta, akivel találkozom, jó szívvel ajánlom a helyet, és mi is lassan a színház „bútordarabjai” vagyunk.
{adselite}
Érzelmi bájital gyermekeknek- a gyerekekhez igazítják az előadás menetét
Center Színház függő lettem. Immár 3. hétvégén ülök az előadásukon, és jegyzetelek a hátsó sorban. Titokban fiigyelek és írok. A gyerekek az első 3 sorban ülnek, és az interaktív előadás részeként bekapcsolódnak a műsorba. Hozzájuk igazítják az előadás menetét. Miután a jövő színházba járó nemzedéke ül az előadásokon, fontos, hogy a gyerek értse is, ami a színpadon zajlik. Nincs rossz gyerek, aki az előadás közben feláll, és rohangál, beszélget stb…nem érti mi folyik a színpadon, nem köti le az előadás. Ekkor a színészek közbe lépnek: lassítanak az előadás menetén, vagy interaktív módon bedobnak valamit. Persze a szülőket is aktivizálják, akik a hátsó sorokban ülnek: nincs unatkozás!:)
Az egyszerűség néha többet ér! – Családias hangulat uralkodik a Center gyermekszínházban
A hely adottságainak is köszönhető a családias hangulat, miután 150 fő befogadására alkalmas. Amolyan meghitt légkört teremt, közelebb hoz az előadáshoz, nem kell feszengeni…Ricsit, – aki a színház alapítója, tulajdonosa, igazgatója és mozgatórugója – nem nehéz kiszúrni: fülig érő mosollyal jön-megy, szenvedélye a színház. A színházba született, hivatás és hobbi egyben a színház, ja és mellékesen bohóc szerepbe bújik gyakran, hogy szórakoztassa a gyerekeket. A gyerekekért vannak: szórakoztatnak, és nevelnek.
…mert színházba járni jó!
Változatos műsorprogram, klasszikus szórakoztató mesék, bábszínház, bohóc előadások vannak terítéken. Mint írtam interaktív gyermekszínház, kivétel néhány darabot, ahol kötött az előadás, nincs kokettálás a gyerekekkel. (Dzsungel könyve, Pinokio). Mint megtudtam a bábszínház nem a kicsiknek való, annál inkább az óvodás gyerekeknek, akik már ismerkednek a színházzal, láttak egy-két előadást. Szóval bátran vigyétek nagyobb gyermekeiteket a bábelőadásra is.
Próbáljátok ki hétvégén, ígérem jó lesz!:)