Kisgyerekkel csodás az élet, de tény, hogy sokkal több pakkal jár. Váltóruhák, víz, törlőkendő, játék, nagyobb plüss… azt gondolom, hogy nem kell bemutatnom az egynapos lófrálás alapkellékeit, de vannak speciális helyzetek, amik bizony már-már kisbőröndért kiáltanak. Most összegyűjtöttem azokat a dolgokat, amiket semmiképp sem szabad otthon hagynod, ha strandra készültök.
Arról korábban már írtunk, hogy miként lehet gondtalan a fürdőzés babával, most lássuk a kisgyerekeket!
A napfényvédő alap, ha 20 percen belül eléritek a vizet, érdemes már otthon bekenni vele a gyerekeket, hogy egyből csobbanhassanak. Fontos, hogy a vízálló krémek esetén is érdemes a nagyobb pancsikolás-száradás után megismételni a gyerekek számára annyira feleslegesnek, sőt, utálatosnak tartott folyamatot, kiemelt figyelmet szentelve a mellkasnak, a vállaknak, a tarkónak és az arcnak.
UV-szűrős pólók, ruhák is kaphatóak, amik könnyen száradnak, de mind ismerjük a gyermeki leleményességet, ezért ezek alatt is érdemes bekenni a kicsiket.
A kissapka, kendő elengedhetetlen, hiszen a gyerekek könnyen kapnak napszúrást, aminek az enyhébb változata is elronthatja a vidám családi kiruccanást.
A strandon próbálj árnyékos, nyugodtabb részen letáborozni, főleg, ha gyermeked még igényli a nappali szunyókálást.
Strand-lista kisgyerekes szülőknek
- 50+ faktoros napfényvédő
- minimum 2 fürdőruha, fürdőnadrág (akár UV-szűrős póló)
- strandtörülköző
- kisebb törülköző
- papucs
- kalap/ kendő/ nyári sapka
- karúszó, úszógumi, matrac (ez opcionális)
- árnyékoló (amennyiben olyan részre mentek, ahol nincsenek fák)
- hűtőtáska (ebbe jön a víz, a gyümölcs, szendvics… stb.)
- nedves törlőkendő
- kézfertőtlenítő
- zsebkendő
- sok-sok úszópelenka (amennyiben a gyerkőc még nem szobatiszta)
- … no meg persze rengeteg türelem
{adselite}
A strandolás nagyon jó móka, főleg, ha a kicsik kedvükre pancsikolhatnak a sekély vízben, de a kényelem nem mindig éri meg. A Balaton déli partján több olyan kis öböl is van, ami elsőre ideálisnak tűnhet a totyogósok számára, de vigyázz velük! Az itt lévő víz, adottságaiból kifolyólag nem tisztul kellő mértékben, így remek bacitenyészetek alakulhatnak ki – ha a pici lenyeli, már este számíthatsz hasmenésre, hányásra.
Képek forrása: pixabay.com, unsplash.com