Könyvajánló hozzátáplálás témában.
Nemrég írtunk róla, hogy mennyire fontos, hogy az anyákhoz hiteles információk jussanak el a hozzátáplálással kapcsolatban. Az utóbbi időben ráadásul újabb kanyart vett a téma. 2017-ben a rengeteg gyermekkorban előforduló allergiás kórkép miatt az Európai Gyermek-gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság Táplálkozástudományi Bizottsága (ESPGHAN) frissítette az hozzátáplálással kapcsolatos eddigi ajánlását. Úgy tűnik búcsút inthetsz a gondosan begyűjtött, hűtőre ragasztott táblázatoktól 🙂 A kutatások ugyanis rávilágítottak arra, hogy hiába történik késleltetve az allergének (tej, tojás, glutén, földimogyoró) bevezetése a gyermek étrendjébe, az nincs megelőző hatással a lisztérzékenység, vagy az ételallergia kialakulására. Különös újdonság, hogy megelőzés célzattal a földimogyoró kis mennyiségű korai adása például kifejezetten javasolt.
Kiskanál Kommandó
Minderről, és sok minden másról is hitelesen, és közérthetően kaphattok információt Lukasz Rebeka, és az általa létrejött Kiskanál Kommandó nevű mozgalom segítségével. A nemrégiben megjelent könyv pedig abszolút hiánypótló.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „] 80 hozzátáplálással kapcsolatos tévhitet számol fel sok-sok remek szakember közreműködésével, illetve a Házi Gyermekorvosok Egyesületének és a Magyar Gyógyszerészi Kamara ajánlását is élvezi. [/quote]
A könyv felkészít a hozzátáplálásra, rendet tesz élelmiszerbiztonsági kérdésekben, megismertet a higiéniai szabályokkal. Sokak számára ismerősen cseng dr. Dér Péter neve. Neki köszönhető a gyakori készítményekről (gyógyszerek, étrend-kiegészítők, védőoltások, gyógynövények) írt fejezet. 10 tévhit kerül tisztázásra az allergiákról, és a tüneteket okozó problémákról. Ezek mellett számtalan kérdés kerül megválaszolásra. A könyvben természetesen recepteket is találsz.
Itt rendelhető: http://kiskanalkommando.hu/konyv/
Nézd meg a letölthető ingyenes kisokost is ITT.
Mit jelent a korai bevezetés?
Összességében maradt az az elv, hogy a babáknak 6 hónapos korukig a legmegfelelőbb táplálék az anyatej. De! Az egészséges kicsik zöme már 4-5 hónaposan is készen áll a hozzátáplálásra. A nyelvkiöltő reflex működése, illetve a félrenyelés lehetőségének kockázata viszont megnehezítheti a kezdést. Érdemes kivárni míg a gyermek elkezd érdeklődni az ételek iránt, segítséggel ültethető (110-120 fokban), tartja a fejét, nyakát, nyitja a száját, ügyesen fog.
Ezek tükrében a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az allergének bevezetését kis menyiségekkel 4 és 11 hónapos kor között érdemes megkezdeni, de semmiképpen ne legyenek az első kóstoltatott ételek között. Ha elfogad pár alap táplálékfélét a baba, akkor mehet az allergén is.
Az ajánlás európai, egészséges, időre született, nem “rizikós” gyermekekre vonatkozik. Szoptatással/anyatejjel, és bébiételekkel bevitt allergénnel való találkozás nem minősül bevezetésnek.
{adselite}
Glutén:
Búza, rozs, árpa, és az ebből készült élelmiszerek tartalmazzák. A bevezetés az első falatok utáni egy hónapban elkezdhető, de legkésőbb a baba egy éves koráig. A kóstoltatás heteiben egy mokkáskanálnyi hőkezelt liszt, vagy egy fél pépesített babakeksz adása javasolt heti 2-3 alkalommal. Az adag fokozatosan növelhető. A baba megismerkedik majd a kenyérrel, tésztával, vagy egyéb gabona alapú köretekkel is, amelyeket naponta 1-2 alkalommal reméljük jóízűen fogyasztani fog.
Földimogyoró
A földimogyorófehérje nemcsak táplálkozás útján jut a szervezetbe, hanem az otthonod háziporában is megtalálható. Tehát a baba kaphat belőle légvételkor, és ekcémás bőrön keresztül is. Az allergia elkerülése érdekében bemutathatod a gyermeked szervezetének egy éves kor előtt kis mennyiségben. Így szinte immunterápiaként fog működni a földimogyoró bevezetése. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a fél éves kort betöltött babának- nem első ízek között kínálva-krémes állagúra össze kell zúznod 8-10 szem földimogyorót. Ez kb 2 kiskanálnyi mennyiség lesz. Ezt belekevered 2-3 evőkanálnyi jól bevált zöldség-vagy gyümölcspüréjébe. Az első falat egy kanálhegynyi legyen. Majd 10 perc elteltével, ha nem jelentkezik allergiás reakció, akkor mehet a többi püré is. A későbbiekben heti 2-3 alkalommal fokozatosan, picit emelt adagban lehet adni. Tojásallergia vagy súlyos ekcéma esetén a földimogyoró korai adása mérlegelendő. Ilyen esetben fordulj szakemberhez! Ugyanígy keress fel allergológust, vagy gyermek gasztroenterológust, ha a gyermeked elmúlt egy éves, és most szeretnéd neki bevezetni a mogyorót.
Egyéb allergének:
Tejtermékek (túró, joghurt, kefír, sajt vaj) már adhatóak 6 hónapos korban 2-szer 1-2 evőkanálnyi mennyiségben. Viszont a tehéntej önálló italként fogyasztva 1 éves kortól ajánlott. Kecsketej, juhsajt, tejszín szintén egy éves kortól mehet.Tojás szintén 6 hónapos kortól – fokozatosan növekvő adagokban- kerülhet bevezetésre. Heti 1-2 darab, majd egy éves korban már akár napi egyet is fogyaszthat a gyermek.
A hozzátáplálás menete:
Nem kell a táblázatokhoz görcsösen ragaszkodni. Legyen egy séma, ami a hazánkban megszokott rendszerhez nagyjából igazodik, és aztán csak figyeld a gyermekedet, hogyan reagál. Ha valami nem kerek, akkor halaszd későbbre a bevezetését az adott ételnek.
A kisokosban szintekre bontva kerültek ajánlásra az alapanyagok, azon belül rád van bízva mit, és mikor adsz a babádnak.
Az utóbbi időben mély álmából ébredt a hazai hozzátáplálással kapcsolatos szakmai világ, mi pedig nagyon hálásak vagyunk ezért! 🙂
Ha felkészült szeretnél lenni, kattints ide, és ismerkedj meg a ManóMenüvel is!