Bejegyzésemben egy olyan mozgásfejlesztő módszert fogok neked bemutatni, mellyel hatékonyan fejleszthetjük gyermekünket, több éves szakmai múlt áll mögötte, és már sok gyermek na és persze szülő érezheti áldásos hatását.
A komplex mozgásterápia módszerével személyes tapasztalattal rendelkezem, melyet megosztok veled, mielőtt a terápiát bemutatnám. Az elmúlt évben az óvoda kezdésnél a fiamnál egy lavinaszerű visszaesést tapasztaltam. Nem értettem a dolgot, sőt már aggódni kezdtem, hogy mi a csuda lett a gyerekkel. Összekeverte a napokat, szétszórt lett, és pisilési gondok jelentkeztek nála. Az óvoda gyógypedagógusát megcélozva elkezdtük a komplex mozgásterápiát. Akkor azt mondta nekem Erzsi: „Judit végezd el a tanfolyamot, ez pont neked való, a gyermekjógával össze tudod egyeztetni.” Azt válaszoltam: Ha látom, hogy a fiamon segít, és fejlődik, akkor megcsinálom, mert akkor számomra hiteles az egész.” A tornát október elején kezdtük, a problémák 2 hét alatt megszűntek, amiért felkerestem az óvodapedagógust, decemberben elkezdett olvasni a fiam, és a számokkal műveleteket végezni. A finommotorikája a mai napig hagy némi kivetni valót, vagyis borzalmas, de nem vagyok telhetetlen, úgy gondolom, ez már egy óriási siker. Én pedig betartottam magamnak tett ígéretem, és továbbképeztem magam, vagyis elvégeztem a komplex mozgásterápia tanfolyamát, mert hiszem, ha a fiamnak sikerült, másnak is fog!
No, de lássuk mi a komplex mozgásterápia lényege, mi áll a dolog mögött, hogy ilyen hatékonyan és látványosan beindul egy gyermeknél a fejlődés.
A komplex mozgásterápia Kulcsár Mihályné fejlesztőpedagógus munkásságához köthető, aki a Delacato terápiájának módszerét vette alapul és dolgozta át. Munkásságához hozzátartozik, hogy pedagógusként szerzett óriási tapasztalatot, szakmai pályafutásának kezdetén első osztályán tapasztalta, hogy milyen pozitív eredményeket érhetünk el a gondosan összeállított gyakorlatok által. A mozgásterápia alapja, mint ahogy a nevében is megmutatkozik a MOZGÁS. Amikor én először találkoztam a módszerrel, és az óvodapedagógus vázolta, hogy mi a lényege, azonnal rávágtam, hogy „ De tudod, milyen sokat mozog a fiam! Focizik, úszik és alkalomadtán jógázunk!” Nem téveszthető össze más sporttal, mivel elemi mozgásokról beszélünk, melyek elvégzése egyszerűnek tűnik, de a pontos véghezvitele, még sokszor a felnőtteken is kifog, ezért is fontos, hogy szakemberrel konzultáljunk, és bízzuk rá a mozgásterápia összeállítását. Merthogy az összeállított gyakorlatsor személyre szabott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fejlődés a második- harmadik héten már beindul. Kezdeti időszakban látványos fejlődést tapasztalhatunk, később lelassul egy kicsit.
A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy ha azt tapasztaljuk- és nem vagyunk elég elfogultak a gyermekünkkel szemben- hogy valami gond van, legyen szó magatartásbeli, figyelemzavar vagy tanulási problémák, komplex mozgásterápiát végzett szakemberhez fordulunk. A felmérés általában 1-2 órát vesz igénybe, ahol a szülő is jelen van. Játékos feladatokon végighaladva fény derül arra, hogy melyek a problémás területek, és mit kell fejleszteni. Az összeállított feladatsort innentől kezdve mindennap végezni kell a gyermekünkkel otthon. Fontos, ha egyszer belevágtok, akkor csináljátok végig betyárbecsülettel, mert úgy van értelme. Napi 10-15 perc a gyakorlási idő. Ha belegondolok, csak 15 perc egy napból, de az elején elég nehéz volt összehangolni. Főleg, amikor a gyermeknek nincs kedve, estére fáradt, és már elege van. Én pedig a rohamos fejlődéstől egyre lelkesebben mindent bevetettem, hogy rávegyem, hogy tornázzunk este. Először is együtt csináltuk a gyakorlatokat, eljutottunk odáig a végén, hogy az egész család tornázott. Játékos mozgásfejlesztést csináltam az egészből. Meséltem közben, már fejen álltam, mindent bevetettem, hogy ne kényszernek vegye, annál inkább érezze jól magát a „ kötelező„ mozgás közben. Nem mondom, hogy mindig sikerült, de jó eredménnyel zártunk összességében.
Az otthon végzett gyakorlatok meghozzák az eredményt, mert érezhető és látványos lesz. A fejlesztő 1-2 hónapon belül egy új időpontban újra megvizsgálja a gyermeket, továbbléptek a feladatokon, vagy még gyakorlásként megmaradnak. A lényeg, hogy olyan mozgásterapeutát válassz, akiben megbízol, és akivel együtt tudsz dolgozni- a gyermeked érdekében. Nem érdemes egyszerre több módszert alkalmazni, válaszd ki a számodra legszimpatikusabbat, és tarts ki mellette. A TSMT tornát már korábban bemutattuk, erről részletesen itt olvashatsz.
A komplex mozgásterápiával jó eredményeket érhetünk el a következő problémák esetén:
- magatartászavar
- figyelemzavar
- szobatisztaság
- tanulási nehézségek
- szorongás csökkentése
- dyslexia
- dysgraphia
- dyscalculia
- finommotorika fejlesztése
- iskolai eredmények javításában
- önbizalom erősítése
Az hogy hány éveseknek ajánlott, nehéz választ adni, én még az édesanyámmal is csináltatom a gyakorlatokat, mert jótékonyan hatnak a szervezetére, én magam pedig mindennap elvégzem a feladatsorokat. Óvodáskorú gyermek esetén, akár iskola érettség vizsgálatához tökéletesen működik a módszer.
Következő bejegyzésemben a komplex mozgásterápiáról Kulcsár Györggyel készített interjúban olvashatsz, aki a rendszer egyik mozgatórugója.