Könyvajánlónk második része már az iskolásokhoz szól. Alsósokhoz és felsősökhöz, kezdő olvasók és tapasztalt könyvmolyok egyaránt találhatnak közöttük izgalmas újdonságokat.
Korábban már írtunk a bölcsödés, óvodás korosztálynak szóló könyvekről, melynek összefoglalóját ITT találod. Most azonban jöjjenek az iskolás gyerekeknek szóló könyvek!
Kezdjük a kicsikkel. Írni, olvasni tanulni minden elsősnek nagyon izgalmas feladat. Óriási kihívás nekik is, és nekünk is, hiszen nem könnyű a hatalmas választékból megtalálni azokat az írásokat, amelyek megismertetik és megszerettetik velük az olvasás élményét. Mai válogatásunk első része az 7-11 éveseknek szól. Az elején találjátok a kezdő olvasók választékát, ezek a kisiskolásokra szabott nyelvezetüknek és a nagy betűknek, a szellős szedésnek köszönhetően könnyen olvashatóak, a rövid, átlátható cselekmények pedig hosszú órákra lebilincselik a gyerekeket, hogy utána rögtön követeljék a folytatást.
A második rész a 12-17 évesek birodalma, a rutinos olvasóké. Nekik már sokkal nehezebb választani, éppen nagyon határozottan formálódik az ízlésük, átalakul az érdeklődési körük, kezdenek kamaszodni (sőt!), és pontosan tudják, mit NEM akarnak. Válogatásunk a korosztály minden tagjának próbál ízelítőt adni, ezekkel a könyvekkel biztosan nem fogtok mellényúlni.
Gévai Csilla – Amíg olvasunk
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építenek A Pagony legkiválóbb szerző írnak a sorozatban: Berg Judit és Finy Petra után most Gévai Csilla folytatja az „Amíg utazunkban” már megismert és megszeretett gyerekek, Panni és Doma történeteit, négy különböző nehézségi szinten. Az első kötetben Panni van a főszerepben: éppen most fejezte be az első osztályt, és megkapja a bizonyítványát, mellé pedig egy szép könyvet. Csakhogy az olvasás még nem igazán megy neki. Bali bácsi segít neki: sütibetűt sütnek, szóvárost építenek és persze egy nagyot fagyiznak!
Varga Katalin – Gőgös Gúnár Gedeon
A Gőgös Gúnár Gedeont szülők és kisiskolások nemzedékei ismerték meg. A mesék, versek zöme szándékosan hiányos betűkészlettel íródott, azért, hogy már azok az első osztályosok is önállóan olvashassák, akik még nem ismerik az egész ábécét. A tartalomjegyzékben a mesék, versek címe mellett meg van jelölve, melyik hangzó tanításában és gyakoroltatásában segít az adott szöveg. Ott, ahol külön hangzó nincs feltüntetve, az eddig megismerteket lehet ismételtetni. Reméljük, hogy a kis- és nagybetűket együttesen tanuló első osztályosok ugyanolyan örömmel forgatják majd a Gőgös Gúnár Gedeonnak ezt a változatát, mint a korábbi kiadások olvasói. A kötetet K. Lukáts Kató eredeti, színes rajzai díszítik.
Sven Nordqvist – Pettson karácsonya
Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni és megsüthetik kedvenc mézesüket. Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírja megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi nem lesz az ünneplésből? De hát mire jók a szomszédok? Végül mindenki a faluból Pettsonéknál gyűlik össze, hoznak enni, inni és maradnak, amíg bírnak, aztán Pettson és Findusz megüli kettesben egyik legemlékezetesebb karácsonyát. Sven Nordqvist (nemcsak) Svédország egyik legismertebb gyerekkönyvírója és illusztrátora, hiszen megalkotta Pettson és Findusz figuráját. A magányos öreg megkapja kismacskáját, Finduszt, és azután gyökeresen felfordul élete. A könyv egyik nagy erőssége a szöveg, hiszen humoros, kissé ironikus/önironikus játéka a gyerekek számára is érthető, a rajzok pedig annyira részletgazdagok, hogy minden centiméteren el lehet időzni, ráadásul ezekben is rengeteg poént találni.
Francesca Simon – Rosszcsont Peti és a foci
Rosszcsont Peti kalandjai folytatódnak! A történetek során Peti gőzerővel beleveti magát az iskolai focibajnokságba, szembekerül egyik ősellenségével, valamint szörnyű kínokat áll ki ruhavásárlás közben. A kedvesen illusztrált sorozat Nagy-Britanniában évek óta szülők és gyerekek kedvence. Kezdő olvasóknak szórakoztató gyakorlás, s bizonyos, hogy a felolvasó szülők sem fognak elaludni rajta!
Nick Bruel – Boldog szülinapot, Rossz Cica!
Szülinapi meglepetés Rossz Cicának? Ebből meg kalamajka lehet a javából! Rossz Cicának születésnapja van, és valami nagyon különleges ajándékra vágyik. Ha nem kapja meg, akkor… bizony jaj lesz a vendégeknek! A szülinapra hivatalosak a környékbeli cicák: Locska Cicó, Furamacsek, Büdi Kandúr és a többiek, és persze Béni bá, no meg szegény kutyus…
Colas Gutman – Szutyok
A kutyát Szutyoknak hívják. Szardíniaszaga van, bolhák hemzsegnek rajta, és szőrzete olyan, mint egy rongyosra koptatott lábtörlő. Mindezek ellenére vidáman éldegél Lapicsek macskával közös kukájukban, és a két fura szerzet nem mindennapi kalandokba keveredik. Hogy teljes legyen az összkép, éppolyan buta, mint amilyen rusnya. Nem éppen előnyös tulajdonságai ellenére vajon Szutyok megtalálja álmai gazdiját? Szutyok történeteit azoknak ajánljuk, akik még csak barátkoznak az önálló olvasással. A regények kötetenként mindössze 50 oldalasak, és ennek a fele egész lapokat elfoglaló képekből áll. Szutyok egy hihetetlenül aranyos, butácska kutya, aki elindul világot látni, hátha talál egy gazdit valahol. Megható és vicces történetét minden kis elsős imádni fogja.
Balázs Ágnes – Rakoncátlan Rozi Ramazuriországban
Rakoncátlan Rozi reggeltől estig csak rosszalkodik. Lecsúzlizza a madarakat, konzervdobozt köt a macska farkára, és nem tud úgy megenni egy tányér főzeléket, hogy szét ne köpködje. A kócos, maszatos kislány egy nap Ramazuriországba csöppen, ahol éppen ő lesz a csínytevések céltáblája. Szerencsére talál egy barátot, Gézengúzt, aki kimenti őt a szurtos képű gyerekcsapat karmaiból. Vajon együtt elbírnak a szökőkutat őrző óriással is?
Kiss Ottó – Focisták kézikönyve
Minden kisfiú focizik. És mind izgatottan várja a foci EB-t. De vajon tudják-e pontosan, hogy mi az a gólvonal? Hogy mikor jár szöglet, és hogyan kell szabályosan bedobni a labdát? Kiss Ottó könyvében néhány iskolás gyerek tanul meg focizni, és velük együtt az olvasó is sok mindent megtud a fociról. Ebben segítik Baranyai András egész oldalas rajzai, amelyek vizuálisan is elmagyarázzák a foci összes fontos szabályát.
Bosnyák Viktória – A sirály a király?
A se nem szögletes, se nem kerek erdőbe hívatlan vendég érkezik: egy sirály, aki királynak képzeli magát. A különös hírre az erdő minden állata összesereglik a bagoly odújánál, és egyre többen jelentik be trónigényüket. A bölcs madár furfangos próbatételeket eszel ki, hogy eldőljön, ki a környék jogos uralkodója. Ahogy a verseny nehezedik, egyre fogynak a versenyzők. Vajon tényleg a sirály lesz a király? Mire végigolvasod a vetélkedő humoros történetét, tökéletesen eligazodsz majd a j-s és ly-os szavak erdejében. Bosnyák Viktória Nyelvkincstár sorozatában a szórakoztató kalandok során szakértővé válhatsz helyesírásból. Nem jelentenek majd gondot a többértelmű kifejezések, de a kacifántosabb személy- és helységnevek sem.
Kiss Ottó – Ne félj, apa! – Nagy kislánykönyv
A ruhásszekrény tartalma, a porhó, vagy a szánkózás éppúgy varázslatos jelenség egy gyermek szemében, mint az öregedés és az elmúlás. A rácsodálkozás naivitásából sok szépség és humor fakad. Kiss Ottó legújabb gyerekversei egyszerű, hétköznapi megfigyeléseken alapulnak, főhőse lassan cseperedik, és a világ egyre szélesebbre tágul körülötte. Apa, Anya és a nagyszülők, a játékok, a természet, az élet és a halál is belefér ebbe a táguló világba. „Amióta megszülettem, eléggé megváltoztam. De nemcsak én, apa is. Szegény nem tudja, hol lakik bennünk az álom, nem tudja, hová lesz a szivárvány a tócsa tetejéről, hogy porhóból nem lehet hóembert gyúrni, és nem tudja, milyen finom a habcsókos lecsó. Ne félj, apa! Ezek csak versek. Pont olyanok, mint a mesék.” Mindenki gyűjt valamit. Én például sebeket gyűjtök a térdemen. Már elég sok van.
Janikovszky Éva – Már iskolás vagyok!
Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Annak a boldog ténynek a jelzése, hogy már iskolás a viselője. Dani is büszke örömmel indul az iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van, amikor jó, s van, amikor rossz. Óvodás kis barátnője, aki „évvesztes”, és még nem mehet iskolába, arra kíváncsi, mire jó az iskolába járás, az írni, olvasni, számolni tudás. Ő úgy döntött, hogy óvodás marad, mert úgyis óvó néni akar lenni, és azt az óvodában tanulja meg az ember. Vagy mégsem? Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.
Illyés Gyula – Hetvenhét magyar népmese
„Ezek a mesék a tizennégymilliós magyarság megtelepülésének legkülönbözőbb tájain teremtek; magukon hordják így e tájak sajátos mondatalakítását, nyelvi zeneiségét és – gyakran csak e tájakon értett – szavait. Egységesíteni, mindnyájunk számára azonnal érthetővé akartam tenni őket, úgy mégis, hogy a sajátosságukat megőrizzék. Hisz egy nemzet annál szervesebb, minél sokszerűbb; szellemileg annál gazdagabb és szabadabb, minél összetettebb, sőt tarkább; akár a festő a színeivel. S azután: ezekben a nem ma keletkezett mesékben csaknem teljességgel áll még a különös törvény: nyelvünk finomságainak megalkotói, legművészibb mesterei nem is oly rég népünk legelnyomottabb, „legkulturáltabb” rétegének milliói voltak, a szegényparasztok. E mesterfogásoknak csak töredékeit is megőrizni nemzeti kötelesség, akár a műemlékvédelem.” – Illyés Gyula
Bátky András – Bazsó és Borka – A kedves pincerém
Bazsó és Borka – egy szeretni- és égetnivaló ikerpár. Hol egymást bosszantják, hol a szüleik idegein táncolnak, és bármibe fogjanak, biztos, hogy előbb-utóbb hatalmas kalamajka lesz a vége. Nyomukban egerek lepik el a lakást, romokban hever a nappali, liszt hull a plafonról. Vajon mi köze ehhez a titokzatos pincerémnek? Öt humoros, rövid történet Bátky András tollából, Lakatos István rajzaival. Már első önálló olvasásra is ajánljuk! Vigyázat! Kizárólag szülők nélküli olvasásra! (Úgysem tetszene nekik…)
Otfried Preussler – A kis boszorka
A kis boszorka még csak százhuszonhét esztendos, így a nagy boszorkányok nem fogadják maguk közé. Ezért úgy dönt, ha egy év alatt nagy nem lehet, o lesza valaha volt legjobb kis boszorka. Ezzel az elhatározásával pedig izgalmas és mulatságos kalandok sora veszi kezdetét…A Kolibri Klasszikusok sorozatban a Torzonborz-történetek és a kis szellem után újabb Preußler-mesehost, a kis boszorkát zárhatjuk szívünkbe.
Abby Hanlon- Dory fantáziája elszabadul
Dory egy hatalmas fantáziájú kislány, akivel nem játszanak a testvérei. Nem baj, ő majd képzel magának más barátokat! Abby Hanlon kacagtató és szívmelengető, zseniálisan illusztrált történetével berobbant a világelsők közé. Dory fordulatos története immár 12 országban aratott nagy sikert. hatéves Dory fantáziája megállíthatatlan. Az egész házban nyüzsögnek a képzelete szülte barátok és háziszörnyek. Ezek nélkül unalmas lenne az élete, mert a testvérei nem hajlandók játszani vele. Szerintük ugyanis dedós. Micsoda otromba vád! Dory nem esik kétségbe, nincs is rá ideje, hiszen még a gonosz Szipircsókkal is meg kell küzdenie. Amikor viszont a testvérei bajba jutnak, akkor mindent hátrahagyva lohol, hogy majomszeretetét bizonyíthassa. Dory kalandjain kicsik és nagyok egyaránt gurulni fognak a nevetéstől.
Hogyan működik?
Gépek, szerkentyűk, masinák. A legtöbbet mindennap használjuk. De vajon tudjuk, hogy hogyan működnek? Megnyomunk egy gombot, és kimossa a gép a ruhánkat. Feltekerjük a fűtést, és máris melegedik a szoba. Gépmadarakkal repüljük körbe a Földet, egy telefonhívással varázsolunk az asztalunkra ínycsiklandó pizzát. Telefonon üzenünk egymásnak, és már tárgyakat is nyomtatunk. Hétköznapi életünk egy száz évvel ezelőtt élt embernek mesebelinek tűnne. Elképzelni sem tudná, mindez hogyan lehetséges. De vajon te tudod, hogyan működnek szerkentyűid? Olvasd el ezt a könyvet, és megtudod! Biztos lehetsz benne, hogy új ismereteiddel még a felnőtteket is lenyűgözöd! A Hogyan működik? frappánsan és érthetően mutatja be mindennapi eszközeink működését. Az ötletes és humoros illusztrációkban gazdag kötet nemcsak az iskoláskorú gyerekek tudását gyarapítja, hanem lebilincselő olvasmány is egyben. A könyvben több száz pöttöm figura hajtja rendületlenül a hajtószíjakat, forgatja a forgattyúkat, tolja a tolattyúkat, és egyáltalán, mindig pontosan azt csinálják, amit csinálniuk kellene, ha tényleg ott lennének az eszközök belsejében. Növeli a gyerekek tudásvágyát, környezettudatosságra és analitikus gondolkodásra nevel. A fontos fogalmak magyarázatát a könyv végén olvashatják azok, akik a nagy kalandozás közben esetleg megbotlanak az ismeretlen kifejezésekben.
Julia Donaldson -Tüköry Léda hercegkisasszony
Léda, saját állítása szerint, egy igazi hercegkisasszony! Nem akarja megérteni, hogy idekinn mások a szabályok. De Adélnak sem árt egy adag vagányság. Mi meg kacaghatunk viharos kalandjaikon, például amikor Léda a bevásárlóközpontban minden almába beleharap és az ágyakon ugrál, kiborogatja a játékokat, mert nem érti, hogy az áruház nem egy palota, és pimaszságával ledöbbenti az eladókat. Az olvasmányos, vicces kötet még a nehezebben olvasó gyerekeket is leköti. Ebben segíti őket a nagy betű, a sok kép és a szellős tördelés.
Megazúzda! – Földönkívüliek az őrült tudósok ellen!
Olvass, rajzolj, színezz! Készülj egy igazán képregényes kalandra! Ceruzák készenlétben… Mindenki a hegyén… Rajzra fel! Veszélyben a Föld! El akarják foglalni a földönkívüliek! Az a tervük, hogy megállítják a forgását, ettől lepotyog az emberiség, és ekkor jönnek ők! Ördögi! Ám arra nem gondolnak, hogy az őrült tudósok már dolgoznak az ellengépezeten, ami majd legyőzi az idegenek laposraverő pásztázóját! Segíts megrajzolni a történetet! Jobb, ha felkészülsz a firkálás közbeni röhögcsélésre, és a sok viháncolásra olvasás közben!
Bálint Ágnes -Szeleburdi család
„Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta” – így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci, becsületesen bevallva, hogy a derülünk” szót Radótól gyűjtötte, akinek nyelvész a papája, s ezért igen gazdag a szókincse. Laci hűségesen beszámol a kis lakásban élő háromgyermekes Faragó család eseménydús hétköznapjairól, s – valljuk be – cselekvő részt is vállal abban, hogy ezek a hétköznapok minél mozgalmasabbak legyenek. Az olvasó – akinek szerencsére nem kell öregkoráig várnia, hogy Laci naplóján jót derüljön – biztosan a szívébe zárja ezt a vidám, szeleburdi családot, amely kissé zsúfolt lakásába örömmel fogad be minden új jövevényt, legyen az aranyhörcsög, cincér vagy lopótök. Az elmúlt évtizedek egyik legnevesebb magyar meseírója, a televíziós gyerekszórakoztatás egyik legismertebb alkotója, szerkesztője, dramaturgja. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.
Nyulász Péter-Ottó Ritter – A fürdők réme – Berger Szimat Szolgálat
Amikor Gerzson bácsi a strandon felejti a telefonját, Pongrác készséggel indul a segítségére. Csakhogy rejtélyes okból sorra zárnak be Budapest híres fürdői! Pongrác aljas összeesküvést szimatol, és a BerGer Szimat Szolgálat csapata akcióba lendül. Sikerül-e megfejteni a rejtélyt? Kinyitnak-e még valaha a fürdők? No és előkerül-e Gerzson bácsi mobilja? Nyulász Péter mesés detektívsorozata egy budapesti magánnyomozó iroda rokoni és baráti társaságának kacagtatóan humoros és fordulatos kalandjairól szól. A mesés történet egyedi jellegzetessége, hogy főszereplő gárdája a kilenc magyar kutyafajtát jeleníti meg, és a további szereplők is valós kutyafajták jellegzetességeit viselik. Ezen felül a kalandok valós helyszíneken játszódnak, így a sorozatban így kiemelkedő szerepet játszik a képi világ. Ezt Ritter Ottó, animációs filmrendező és karaktertervező alkotta meg. A BerGer Szimat sorozat kötetei nagy betűmérettel, és sok képpel készülnek, hogy egy igazi könyv elolvasásának örömét nyújtsák a gyerekeknek. valamint hogy a szórakoztató irodalmi élmény mellett akár iskolai tanórákon is felhasználható tudást adjon át. A Tanítók Egyesületének szakértő együttműködésével foglalkoztató munkafüzetek készültek, bennük olvasástechnikai, szövegértési, valamint nyelvtani készségfejlesztő feladatokkal.
Alex Frith, James Maclaine – Kukkants bele! – Mindenféle ismeretek
Te tudtad például, hogy az első repülőút a Wright-testvérek Flyer repülőjével csupán 12 mp-ig tartott? Hogy a zsiráfok állva alszanak? Hogy az összes emlősállat egynegyede denevér? Hogy a nőstény méhek tudnak szúrni, a hímek azonban nem? Hogy Elvis Presley több mint 600 dalt vett fel lemezre? Ebben a könyvben feltárul előtted egy sor tény, információ és ismeret a világról! Több mint 135 kihajtható lap, több száz ismeret a világról.
Berg Judit – Rumini
A Rumini fordulatos, izgalmas, szellemes, kitűnően megírt, letehetetlen kalandregény, a csavargóból hajósinassá lett, szeretnivaló, bátor és agyafúrt kisegér, Rumini főszereplésével. Berg Judit bátran hasonlítható olyan ifjúsági vagy gyerekíró klasszikusokhoz, mint például a svéd Astrid Lindgren – ő is bámulatosan ért a gyerekek nyelvén. A titka pedig valószínűleg az, hogy komolyan veszi a gyerekeket, és komolyan veszi a mesterségét: gyerekeknek írni. Reméljük, hogy a Rumini a magyar meseirodalom emlékezetes alkotásává válik, sok olvasni szerető kiskamasznak okoz felhőtlen kikapcsolódást, és sok olvasni (még) nem szerető kiskamasszal szeretteti meg az olvasást. Talán éppen ezért is tüntette ki év könyve díjjal a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács (IBBY) 2007-ben.
Vadadi Adrienn – Nyomás a suliba!
Misi egész nyáron Naninál nyaralt Balatonon. Még szerencse, hogy a barátai, Kamilla és a Marosiék mind meglátogatták, így nem unatkozott, miközben várta az iskolát. Mert Misi szeptembertől elsős lett, és most már egy iskolába jár az összes házbeli gyerekkel! Kivéve persze Pirost, aki hiába még csak ovis, nagyon jó barát. De hogy találja meg a helyét Misi az iskolában? Megmaradnak-e a régi barátságok? Utaznak-e még együtt a tandemen és játszanak közösen az udvaron? Mert az igaz, hogy Misinek kicsit élénk a fantáziája, de nagyon is helyén van a szíve, és a legfontosabbak a barátai: az Alma utcás banda!
Játékos szorzótábla
Hajtsd ki a füleket, és meglátod: rengeteg tipp, trükk és játék segít abban, hogy megtanuld a szorzótáblát 12 x 12-ig! Fedezd fel, mi mindenre jó a szorzás! Ráadásként egy varázstáblát is találsz, sőt, frissen szerzett tudásodat is tesztelheted.
Janikovszky Éva – Égigérő fű
Abban az ódon házban, ahol recsegő falépcső vezet az emeletre, és a lépcsőforduló színes üvegablaka alatt oroszlános pad áll, a betoppanó vendég óhatatlanul titkok után szimatol. Különösen, ha az illető vendég Misu, aki amúgy is gyűjti a titkokat. Csuda dolgok történnek a régi házban, és a titkok között nagy szerepe van százhuszonegy szalmaszálnak, amellyel csak félig lehet a málnaszörpöt kiszívni. Végül is sok titokra derül fény, és ez a nyár, melyet Misu Dezső bácsinál tölt, a Síróbaba pedig Kamilla kisasszonynál tölt, maga a napfény, a derű és a bizalom. Janikovszky Évát nem kell a mai gyerekeknek bemutatni: könyvei közismertek, egy-egy címe, mondata ma már szólássá vált, ebből a könyvből sikeres film készült, feledhetetlen színészek közreműködésével. Réber László, az író műveinek állandó partnere groteszk, mulattató rajzaival nagyszerűen támasztja alá a történet mondandóját.
Bosnyák Viktória – Spote Stany – Budapesti kis boszorkány – Lizi kalandjai
Ki lesz a legfiatalabb budapesti boszorkány? Ez a kérdés izgatja a mesés történet két hősét, Analitika és Anarchia boszorkányokat. Sürgősen találniuk kell ugyanis egy harmadik társat, különben elveszítik varázserejüket. Végigjárják Budapest utcáit, bekukkantanak az ablakokon, huncut leánygyermekek után szimatolnak, majd úgy vélik, meg is találták, akit keresnek: Lizit, jobban mondva (ahogyan ők értik) Alizit, a boszorkányos, talpraesett kislányt, akit aztán végigkísérnek keresztül-kasul a városon. Lizi pedig nem marad sokáig egy helyen, a boszorkányok nem győznek loholni utána, amúgy láthatatlanul: mert a kislány édesapjával együtt bebarangolja a várost. Megcsodálja a legérdekesebb köztéri szobrokat, a Lánchidat, a Várat, a Halászbástyát, beülnek a Ruszwurm cukrászdába, régi budapesti albumokat lapozgatnak, rajzolnak és festenek… Közben Lizi rengeteget kérdez, vitatkozik, kíváncsiskodik, és mesél, és beszél, és rányitja apja szemét is olyan dolgokra, amelyeket a felnőttek maguktól sose vennének észre, hiába koptatják évtizedek óta a nagyváros flaszterét. Azaz a könyv érdekes kalandozás Magyarország fővárosában, így (a magyar és a tervezett idegen nyelvű fordítás esetén) a külföldi gyerekek érdeklődését is felkeltheti. A boszorkányok végül kislány nélkül maradnak ugyan, de megkerül elveszettnek hitt harmadik társuk, Amnézia, aki épp csak elfelejtett visszaváltozni kutyából boszorkánnyá, így az ő történetük is szerencsésen végződik, mehetnek a Gellért-hegyi boszorkányszombatra. A fordulatos, kedves gyerekkönyv még a mesét olvasó felnőttek számára is sok tanulsággal szolgál, hiszen a Magyarországon élő belga grafikus szemével olyan csodákat láthatunk a mi megszokott, néha talán kicsit megunt, megkopottnak vélt Budapestünkön, amelyeket magunktól sose vettünk volna észre. A 64 oldalt, illetve az előzéket is teljes oldalas, változatos grafikák díszítik, melyek elsősorban Budapest műemlékeit, látványosságait mutatják be, így például a Margit-szigetet, a budai Várnegyedet, az Állatkertet.
Gyerek- Állatenciklopédia
Milyen állat a portugál gálya? Hány szeme van a négyszemű halnak? Kinek integet az integetőrák? Ezekre a kérdésekre is választ talál az ifjú olvasó ebben az új állatenciklopédiában, mely több mint 1000 színes kép segítségével mutatja be a Föld állatvilágát: emlősöket, madarakat, hüllőket, kétéltűeket, halakat, rovarokat, pókokat és más gerincteleneket. A kötet érdekes és izgalmas olvasmány, egyben remek kiegészítője az általános iskolai tananyagnak.
Keri Smith – Nyírd ki ezt a naplót
Mindig azt mondták, hogy vigyázz a könyveidre? Most felejtsd el! Ha van benned egy kis romboló hajlam, hogy összegyűrj, szétvágj, átlyukassz vagy összekoszolj egy könyvet, eljött a te időd. Végre itt egy napló, amivel azt tehetsz, amit csak akarsz. Sőt utasítanak rá… Keri Smith zseniális alkotása, mely több millió példányban kelt el már világszerte, megmozgatja a fantáziádat, elragadja a képzeletedet, és úgy érezheted, te is képes vagy valami hihetetlen dolgot létrehozni. Győzd le a félelmedet az üres oldalak iránt, és tapasztald meg az igazi kreativitást!
Margit Auer – Mágikus állatok iskolája 1.
Idának semmi kedve az új sulihoz. Az új osztálytársai nem fogadják kitörő lelkesedéssel, az osztályfőnöke, Miss Cornfield pedig elég fura. A visszahúzódó Benni szimpatikusnak találja az új lányt, még a szülinapi bulijára is meghívja, de Ida valamiért nem megy el. Úgy tűnik, ők ketten soha nem lesznek barátok. De aztán történik valami igazán mágikus…Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned. Szép álomnak tűnik, de Ida és Benni a Mágikus állatok iskolája 1. kötetében egy ilyen igaz barátra lel. A valóság ötvöződik a gyerekek képzeletvilágával. A mágikus állatokról senki más nem látja, hogy beszélni tudnak, a külső szemlélő mindig csak egy plüssállatot lát. Mégis, a váratlan jövevény megkönnyíti a gondokkal küszködő gyerekek életét az iskolában, vidám helyzeteket teremt, és izgalmas kalandok várnak a kis gazdáikra. Már az is külön izgalmat jelent, hogy ki és milyen körülmények között kapja meg. Vajon lehet-e szeretni egy teknősbékát, ha az ember egy nagyobb szőrös állatra vágyik? Hogyan szeretteti meg magát a kis teknős? Miért van az osztály legvásottabb gyerekének is nagy szüksége egy mágikus állatra? És persze a regényen végigvonul egy izgalmas történet, egy rejtély, amit a gyerekek és a mágikus állatok együtt derítenek fel. Közben mélyebben is megismerhetjük a szereplőket, a tanárokat és gyerekeket, az indítékaikat, a szorongásaikat, a csínytevéseiket és a terveiket. Minden szereplő egyéni jellem, mindenki változik, fejlődik – nem kis mértékben a megjelenő mágikus állatok és a kialakult különös szituációk hatására. Nincs az a 8 éves fiú vagy lány, aki ellen tudna állni a tanteremben nyüzsgő, egzotikus állatoknak! Izgalmas, olvasmányos könyv kedves illusztrációkkal.
Eric Kästner – A két Lotti
A gyermekregény címszereplője két kislány, akik a megtévesztésig hasonlítanak egymásra. Ez a tény nem kis zavart okoz a történetbeli Bühl-tavi üdülő tanárai és diákjai és a nyaraló gyerekek körében, ahova a két új vendég megérkezik. A feltűnő hasonlóság titka az, hogy Luise és Lotte ikertestvérek. De ezt hogyan is gyanítaná a szigorú Ulrike kisasszony és a többi gyerek, ha a két bájos kislány sem tud róla. A szüleik elváltak és a gyermekeiken megosztoztak. Természetesen a feltűnő hasonlóság titkát nem csupán a tábor lakói nyomozzák. Az ikerpár elhatározza, hogy összebékítik szüleiket, erre a célra legalkalmasabbnak a szerepcsere ígérkezik. Ilyen megfontolások után Lotte érkezik meg Bécsbe a karmester papához, Luise pedig Münchenbe, édesanyjához… A könnyes-vidám történet évtizedek óta a gyermekirodalom sikerkönyvei között szerepel. Kästner romantikus meséjében kaland és líra ötvöződik; a 8-10 éves gyermekolvasóknak – elsősorban kislányoknak – igényes időtöltést kínálva.
David J. Smith – Ha a világ egy falu lenne
Képeskönyv gyermekeknek rólunk, emberekről.Kik vagyunk mi? Hol élünk? Mit eszünk? Milyen nyelveket beszélünk? Milyen vallásokat gyakorlunk? Ma már több mint 7 milliárd ember él a Földön; ez akkora szám, hogy felfogni se lehet. De mi van akkor, ha az egész világot úgy képzeljük el, mintha az egy falu lenne, amelyben csupán száz ember él? Ez a száz ember pont annyira sokszínű, mint az a 7 milliárd, amelyik jelenleg a Földön él. A 100 emberből:21 kínaiul beszél,10 kevesebb, mint napi ötszáz forintot keres,14 nem tud írni vagy olvasni,45-nek van tévéje otthon, 47-nek nincs elég ennivalója. A képek és a szöveg a sok adattal gondolkodásra készteti a gyerekeket, kérdéseket ébreszt bennük; arra inspirálja őket, hogy tudatos, felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Deák Panka rajzaival.
Erich Kästner – A repülő osztály
A krichbergi gimnázium diákjai karácsonyi színdarabot próbálnak. A próbán minden remekül megy, de az előadásig történik egy és más előre nem látott esemény. Például kitör a háború a gimnazisták és a reálistások között, s hatalmas hócsatákat vívnak, áldozatul esik egy köteg dolgozatfüzet, elcsattan több tucat pofon, valaki nyaktörő mutatványt hajt végre egy nyitott esernyővel… a többi pedig – hát az már maradjon titok. Erich Kästnernek, az Emil és a detektívek, a Május 35 és A két Lotti szerzőjének nevét már jól ismerik az olvasók. A repülő osztály egyik legjobb ifjúsági regénye. Humora, éleslátása, és a hétköznapokban rejlő különleges szituációkra való érzékenysége minden gyerekkönyvében visszaköszön.
Mi MICSODA Robotok – Mesterséges elmék és műszaki bravúrok
Mars-járók vagy mélytengeri búvárok – a robotok a legnehezebb terepeken is szorgalmasan kutatják az új és ismeretlen dolgokat. A hétköznapjainkban is bevetésre kerülnek: az erdőtüzeknél tűzálló oltórobotok, a tehénistállókban pedig fejőrobotok segédkeznek. Vajon nemsokára az otthonainkba is beköltöznek?
Nógrádi Gábor – Emmike nem semmike
Az ötéves Emmike őrületbe kergeti az apukáját. Pedig Emmike mindig csak jót akar: befogad egy kisfiút, akivel kiabáltak, szemetet önt a sofőrre, aki szemetelt, hazahoz egy eltévedt kutyát, aztán egy magányos nagymamát (meg nagypapát!), kipróbálja a kerekes székes életét, és azt is, milyen roma kislánynak lenni. Emmike tényleg nem semmike. Szegény apukája szívrohamot fog kapni. Vagy gutaütést. Pedig az apuka a felnőtt, és így persze sokkal okosabb meg bölcsebb, mint az ő kicsi lánya. Vagy nem?! A fergeteges humorú kötet rajzait Pikler Éva készítette.
Oscar Brenifier: A jó és a rossz, az vajon mi?
Hat nagy kérdés a jóról és a rosszról, hogy a gyerekek belekóstoljanak a kérdezősködésbe, és beszélgetni kezdjenek a felnőttekkel. Szabad ennivalót lopni? Mindig kedvesnek kell lenni másokkal? Mindig szót kell fogadnod a szüleidnek? Mindig mindent őszintén ki kell mondanod? Teheted mindig azt, amit akarsz? Kell-e másoknak segíteni? Mit keres a filozófia az általános iskola alsó tagozatán? A kérdésre sokan rosszallóan összevonják a szemöldöküket, ingatják a fejüket, ahelyett, hogy azt kérdeznék, nem késő-e középiskolás korban elkezdeni a filozofálást. Na nem a szó szigorú tudományos értelmében, hanem a klasszikus szókratészi értelemben, ahogy azt Brenifier is teszi. Ahhoz ugyanis, hogy egy gyerek kíváncsi maradjon, és hosszú iskolai pályafutása ideje alatt megőrizze az érdeklődését, engednünk kell, hogy kérdezzen.
Mike Jolley – Amanda Wood – Varázslatos természet
Látványos rendszertani áttekintés az élővilágról. Egy kép többet mond ezer szónál? Ebben a könyvben 67 szemléletes ábra rendszerezi tudásunkat a természet világáról. Ezek az ábrák a legkülönfélébb módon mutatják be, mi mindent tesznek meg az állatok és a növények a túlélésért. Kiderül, miért éppen így néznek ki, és miért éppen így viselkednek. Fedezd fel a köztük lévő titkos összefüggéseket! Olvashatod ezt a könyvet úgy is, ahogy egy hagyományos könyvet szokás: az elejétől a végéig. De ha csak tallózgatni van kedved, ezt a könyvet bárhol felcsaphatod – akár a legvégén is. Ilyenkor keresd az oldalpárok bal és jobb szélén a színes nyilacskákat! Ezek megmutatják, hogy kapcsolódó témákról hol olvashatsz még. Légy kíváncsi, kövesd a nyilakat, és minden alkalommal fedezz fel valami újat!
Jeff Kinney – Egy ropi naplója
Egy napon híres leszek, de egyelőre itt dekkolok a felső tagozatban egy csapat idióta társaságában. Gyereknek lenni tényleg gáz. Senki nem tudhatja ezt jobban Greg Heffleynél, hiszen a felső tagozatban rohad, ahol méreten aluli nebáncsvirágok teremnek az olyan izompacsirták között, akik már rég borotválkoznak. A „vézna srác” szerzője és rajzolója, Jeff Kinney bemutatja nekünk szenzációs hősét. Greg ezt írja a naplójába: senki ne várja tőlem, hogy „Kedves Naplóm” így, meg „Kedves Naplóm” úgy. Szerencsénkre, amit Greg Heffley tesz és amit mond, az két külön dolog.
Hayley Long – Lány vagyok
Lánynak lenni nem fenékig tejfel. Túl kell élned a sulit, menőnek kéne lenned, ráadásul a melled túl lapos (vagy éppen túl nagy), és a barátnőid non-stop drámáznak. Szerencsére itt van ez a könyv, ami őszintén és viccesen leírja a kamaszkor problémáit: a női egyenjogúságtól kezdve a hajvasaláson keresztül a pasizásig és a szexig. Segít megoldani a gondjaidat, vagy legalábbis igyekszik megnyugtatni, hogy TE is, mint minden lány, éppen elég JÓ vagy – ne hagyd magad elbizonytalanítani, mert ez életed legizgalmasabb szakasza!
James Dawson – Fiú vagyok
Hogy lehetsz egyszerre menő és vonzó, miközben az arcod tiszta pattanás és még ott is szőrök nőnek rajtad, ahol sose gondoltad volna? Egyáltalán: mi a fene történik veled? A többiek is ugyanilyen hülyén érzik magukat? Ez a könyv őszintén és egyenesen ír a kamaszkorról: a randizástól a pornón és a hétköznapi szexen keresztül a normális kapcsolatokig és a korrekt szakításig mindenről van szó. Ráadásul az is kiderül, hogy a lányok tök normális lények, akikkel egyszerűen csak ugyanúgy jó fejnek kell lenni, mint a fiúkkal. Kérdezz, beszélj róla, legyél bátor! Akkor minden működni fog! Ebben segít a fiúknak.
Michael Ende -Momo
A regény történetének helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is.Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Krimibe illő izgalmas kalanddal hozza vissza az embereknek az ellopott időt. S kiderül: a reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. A Végtelen történet szerzőjének világsikert aratott műve hosszú szünet után magyarul is újra olvasható Kalász Márton kitűnő fordításában.
Mi MICSODA Tánc – Ritmus és mozgás
Mozgás és ritmus! A tánc nyelvét a világon mindenütt megértik. Ez a Mi MICSODA kötet átfogó képet nyújt a tánc történetéről az ókortól napjainkig. A legkülönfélébb táncokról olvashatsz: rituális táncokról, mint a hastánc és a szamba, vagy éppen a modern sporttáncokról. Felfedezheted a balett, a jazztánc, a kortárs tánc és a táncos musicalek világát egyaránt. És te szeretsz táncolni? Ki tudja, a könyv nyomán talán te is táncra perdülsz!
Roald Dahl – Danny, a szupersrác
Danny valóban szupersrác. Persze ezt be is kell bizonyítania! Ehhez szüksége van csínykedvelő apukájára, egy nagyképű szomszédra, egy fura doktorra és persze csillogó tollú, jól megtermett fácánokra… Hogy a hajmeresztő kalamajkából kisül-e valami, arról a „meghökkentő” és vicces Roald Dahl gondoskodik.
Szabó Magda -Születésnap
Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.
Balázs Eszter Anna – Minecraft – Kezdők kézikönyve
Itt az új, bővített Minecraft kézikönyv sorozat! Könyvenként 16 oldalnyi teljesen új információ. Egyedül vagy egy titokzatos új világban, ahol mindenféle veszélyek leselkednek rád. Már csak néhány perced maradt, hogy élelmet és menedéket találj, mielőtt leszáll az éj, és előjönnek a…
Christine Nöstlinger – Gréti története
Átlag család, átlag feletti súllyal. A gonosz szomszédok az ablakban vihognak, amikor Sackmeierék: Gréti, a kisöccse és a szülei begyömöszölik magukat a kocsijukba. Ám egyszercsak a mama lefogy, és más tekintetben is új életet kezd. Apuka dühöng, nem érti, miért nem elégszik meg felesége a családi háztartás vezetésével, s a nagylánnyá serdülő Gréti körüli változásokat sem tudja elfogadni. Egy szó, mint száz, a családban a feje tetejére áll minden. Visszatérhetnek-e a régi, békés napok? A gyerekek csak sodródnak, vagy ők is formálják az eseményeket? Mit tehet egy kamaszlány magáért és családjáért?A háromrészes regény – melynek első kötetét tartja „kezében” az olvasó – az Andersen-díjas osztrák írónő egyik legsikeresebb műve.
Gimesi–Jeli–Tasnádi – Időfutár – A körző titka
Hanna nemrég költözött Budapestre, minden szokatlan: új lakás (egy hetedik kerületi gangos bérház), új iskola (a Sigray), új tanárok, és persze új osztálytársak. Ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen egy fura öregemberbe ütközik, megbolondul a számítógépe… és az egésznek valahogy köze van ahhoz a rozsdás körzőhöz, amit az utcán talált. Vajon miért kell mindenkinek ez a körző? Mit akar vele kezdeni Sándor, a vén ócskás, és miért nem tud Hanna sem megválni tőle? És mi köze mindennek Bécshez, a Sakkozó törökhöz és Bujdosónéhez, a töritanárhoz? A rejtélyek kinyomozásában segít Hannának Zsófi, a szuperokos szegedi barátnő, és Tibi, a kicsit lassabb eszű, de hűséges osztálytárs. A kalandok szüneteiben pedig arra is van idő, hogy barátságok szakadjanak meg és szülessenek újjá, no és persze szerelmek is szövődnek… A Gimesi–Jeli–Tasnádi-trió rádiójátéka végre regényformában is! Letehetetlen, izgalmas, vicces, mai!
Janikovszky Éva – A tükör előtt – Egy kamasz monológja
Janikovszky Éva kamasz hőse a tükör előtt áll, és nem tetszik neki, amit lát. A nyaka megnyúlt, a feje összement, a haja olyan, mint az ökörnyál, a szája ferde. Ráadásul folyton rászólnak, hogy. „Most mit bámulsz olyan hülyén?… Hozzád beszélek, fiam, nem a falnak…” Pedig tavaly még egészen tűrhetően nézett ki, és minden olyan normális volt. Mi történhetett egy év alatt? Az iskolai ünnepségek, szavalóversenyek egyik kedvence még napjainkban is A tükör előtt című írás. Janikovszky Éva kamaszmonológját folyóiratból, filmes feldolgozásból ismerjük, de könyvben még nem látott napvilágot. Kárpári Tibor színes képeskönyve feleleveníti és egyben tovább is gondolja Réber László rajzi világát.
Finy Petra – Úszósuli – A nagy álom
Kiskamaszok egy úszótáborban: három lány, négy fiú és két szigorú edző. Diákcsínyek, kiborulások, kemény munka és nagy, közös nevetések kellenek ahhoz, hogy valódi csapattá váljanak. Az Úszósuli első kötete a nyári úszóidőszak legfontosabb periódusait öleli fel: a kéthetes vidéki edzőtábort, majd utána az Országos Bajnokságot. Kiderül, hogy tud-e győzni Patak, hogy ki a titokzatos kísértet, aki időnként a medence mellett sóhajtozik. És a főhőst leginkább foglalkoztató kérdés is megválaszolódik: Laca viszontszereti-e majd a lányt?
Wéber Anikó – Az osztály vesztese
Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook oldalára: esetlen alak minion¬jelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az osztályfőnök tombol, a diákok gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb. Egy osztálynyi gyerek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon ki tette és miért?
Lackfi János – Szerelmi nyomozás
SZERINTEM A BÁLINT TÖK HELYES, TOTÁL BELEZÚGTAM… LOVE” – egyik nap ilyen feliratú levélkére bukkan Bálint, aki az egyik legjobb fej srác a „laza osztályban”. Elkezd nyomozni, vajon ki érdeklődhet ennyire az ő szerelmi ügyei iránt… Merthogy lennének neki szerelmi ügyei, ha végre megtalálná azt a lányt, aki ezt a levelet írta… Igazi kamaszregény!
J. K. Rowling – Harry Potter és az elátkozott gyermek
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.
Tallér Edina – Holnaptól minden rendben
Úgy kezdődött, hogy Eszter elment New Yorkba. A lány hiányát semmi sem pótolhatja, de nem is ez a cél. Még mindig naponta beszélgetnek, hiszen mindkettejüknek van mivel megbirkóznia. Benit a közelgő felvételi mellett legjobb barátja, Fedor sorsa aggasztja: az ukrán származású fiú szülei válófélben vannak. Fedor elveszettnek és elfelejtettnek érzi magát ebben az érzelmi és történelmi viharban, így Beni és Andris helyett új „barátok” felé sodródik. Eszternek sem könnyű: nagyon hiányzik neki Budapest, az otthoni barátok és a szerelem, de feltűnik a színen egy amerikai srác, aki eltereli a gondolatait. A kérdés csak az, hogy mi legyen ezután. Hol van ilyenkor Beni? Rendbe lehet még ez az egészet hozni?
Nényei Pál – Az irodalom visszavág 1.- Léda tojásaitól az Aranyszamárig
Ez a könyv azoknak szól, akiknek gyöngybetűkkel teleírt füzetében különböző színekkel alá vannak húzva a címek, és kiemelő filccel jelölve a megtanulandó fogalmak. Akik a kötelező olvasmány kifejezés elhangzásakor heveny undort éreznek, és azonnal internetes összefoglalások, meg Kötelezők röviden című kiadványok után néznek, akik a memoriterek magolása közben szitkozódnak, és a költő meg a tanár édesanyját emlegetik. Nényei Pál középiskolai tanár és drámaíró épp az irodalom történetét írja: kamaszoknak! De nemcsak azoknak, akiknek már eddig is fontosak voltak a regények, versek, színművek. Sőt, nem is csak kamaszoknak, hanem bárkinek! A szerző szerint ugyanis az irodalom nem tantárgy, hanem az, amitől… ember az ember. A jó tanulók persze használhatják „segédtankönyvként” is, a többiek viszont csak élvezzék a könyv humorát, és nézzenek menő és életbe vágó dolog¬ként az irodalomra! Ez az első kötet, de hamarosan jön a folytatás!
Molnár T. Eszter – Most már igazán
Lehet, hogy Bakos Virág a legviccesebb lány az osztályban, de vannak hetek, amikor neki sem jön össze semmi. Naná, hogy nem a madarászás vagy a kutyasétáltatás az oka annak, hogy padlón van. De tényleg, mit kell csinálni, ha egy bombanő hajt a pasidra? És ha kiakadsz, mert állandóan szívatják a legjobb barátodat? Miért van folyton romokban a baráti társaság, és különben is, hogyan hívhatnád fel magadhoz a haverjaidat, ha a nővéred állandóan csipkekombinéban járkál a lakásban? Na, persze, még ott van az apád is, aki egy piás humorista, de ki van bukva, és egyetlen jó poén sem jut az eszébe. Nem kicsi a tét Virágéknál: könnyen kitörhet a teljes káosz. Vagy van még esély normális családdá válni? „…aki legalább egyszer az életében nem érezte úgy magát, mint Bakos Virág, az nem is volt kamasz.”
Rainbow Rowell – Eleanor és Park
Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni sem. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy kész öngyilkosság, amit csinál… De képtelen kiverni a fejéből a hozzá hasonlóan örök kívülálló lányt. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.
Gerlóczy Márton – Igazolt hiányzás
Az önéletrajzi ihletésű regény „nehezen kezelhető” főhőse azzal tölti kamaszkorát, hogy iskoláról iskolára vándorol – sikertelenül. A tanulást nem tudja komolyan venni (a sorokat olvasva úgy érezzük: joggal), azonban sokaknál többet tud a világról. Bár nehezen teremt kapcsolatokat, hozzá mégis vonzódnak az emberek. Éli a pesti fiatalok életét, bulizik, szerelmes, balhékba keveredik, ám teszi mindezt úgy, hogy közben folyamatosan azon járatja az agyát, mi is ez az egész, és hogyan működik. Gerlóczy Márton első könyve humorának, őszinteségének és provokatív szókimondásának köszönhetően vált a fiatal generáció kedvencévé. A kultuszkönyv, mely mára mit sem vesztett aktualitásából, olvasható egy kamasz fejlődésregényeként, a „pedagógia” kritikájaként, vagy akár zsánerképek sorozataként az ezredvégi Budapest társadalmi életéről és szubkultúráiról. Több mint 25000 eladott példány! „Talán éppen ezért enged az olvasó a hívásnak, mert ő is lázadt valami ellen, ami nem jó, vagy talán pont ilyen volt ő maga is. Esetleg csak szeretett volna Gerlóczyhoz hasonlóan vagány lenni, de túl gyáva volt hozzá. Ezért tehát ajánlom az Igazolt hiányzást minden „jó” és szorgalmas nebulónak, minden „rossz” és lusta diáknak, minden pedagógusnak, aki nem érti, hogy egy-egy diák miért is dacol annyira az iskolával, minden pedagógusnak, aki érti, de nem tud vele mit kezdeni, és minden olyan pedagógusnak, aki tenni akar valamit a Marcihoz hasonló diákokért.”
Melvin Burgess – Billy Elliot
Billy vagyok, Billy Elliot. Tizenegyéves vagyok, és amióta apa meg a bátyám folyton sztrájkőrségbe jár, mindig nekem kell vigyázni a lökött Nagyira. Mert az anyukám meghalt. Apa folyton azt mondja, muszáj bokszedzésre járnom, mert ő is bokszolt, meg az apja is bokszolt. De én utálok bunyózni. A zongorán szeretek klimpírozni, mint a Mama, és a múltkor edzés után beálltam a balettos lányok közé táncolni. Hát az… az igazi csoda volt! 1984-ben járunk, Észak-Angliában, a nagy bányászsztrájk idején. Az özvegy Jackie Elliot nagyobbik fiával együtt vesz részt a sztrájkban. A helyzet napról napra feszültebb, érik az összecsapás a rendőrökkel. Hideg van, fogytán a tüzelő, fogytán a pénz. A kisebbik fiú, Billy még gyerek, szereti a zenét, és néha vidáman táncra perdül idős, szenilis nagyijával. Az apja által erőltetett boksztól idegenkedő fiú váratlanul felszínre törő vágyálmából óriási botrány kerekedik a maradi városkában. Billy mégis szembeszáll apjával és bátyjával, mert táncolni szeretne a legjobban a világon. Ha kellően elszánt, eljuthat akár Londonba is, ahol kinyílna előtte a világ… A Billy Elliot filmes és színpadi sikere végigsöpört az egész világon. A 2000-ben bemutatott filmet több kategóriában jelölték Oscar-díjra, majd 2005-ben Elton John zenéjével musicalként állították színpadra a történetet. A londoni West End után következett Amerika és Ausztrália, 2016 nyarán pedig Budapest a soros.