A LEGO® DUPLO® a korlátlan játéklehetősségek mellett segítheti gyermekünk szociális, érzelmi, és értelmi képességeinek fejlődését. A LEGO DUPLO a hétköznapokban is segítségünkre lehet, hiszen a nehézségek kezelésére is előhívhatjuk a már közösen játszott képességfejlesztő játékokat.
A gyermekek érzemeiket a játékon keresztül fejezik ki, ezen keresztül fedezik fel a világot, valamint kifejezik az adott mentális és érzelmi állapotukat, amire szülőként érdemes figyelnünk. Számukra a játék nem teljesítmény, hanem örömforrás, ami a legjobb alapját képezi a szülő-gyerek kapcsolatnak, és így a fejlesztésnek is. Jókedvűen, oldottan játsszunk gyermekünkkel, mert a játék csak így fejlesztő.
A DUPLO kiválón alkalmas minden olyan képesség fejlesztésére, ami 0-6 éves kor között fejleszthető igazán, és az iskolaérettséghez szükséges. A gyerekek minden életkorban másképp játszanak a DUPLO-val: a picik rágcsálják, ütögetik a kockákat, tornyot építenek, majd lerombolják az építményeket, míg a nagyobbak már a figurákat mozgatják (szerepjáték), felépítik a szetteket és kreatívan építenek az elemekből. Minden ilyen játéktevékenység fejleszti a gyermekek képességeit.
Engedjük, hogy gyermekünk egyéni megoldásokat találjon, így fejlődik kreativitása, fantáziája, rugalmas gondolkodása. A találkozó során bemutatott játékok mind ebben lehetnek segítségünkre.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]
A következő játékokat különböző LEGO DUPLO építőkockákkal, figurákkal, egyéb formákkal lehet játszani.[/quote]
1. Vegyes formájú LEGO DUPLO elemekre lesz szükség – válogassuk szét kockákra és nem kockákra.
Fejlesztési terület: differenciálás forma szerint, szem –kéz koordináció, tárgyak megnevezése, és kooperáció a csoporton belül. Ajánlott 1 ½ – 6 év közötti gyermekeknek.
2. Válogassuk szét színek szerint a LEGO DUPLO kockákat.
Fejlesztési terület: differenciálás színek szerint, finommotorika, szem-kéz koordináció, és kooperáció.
Ajánlott 1 ½ – 6 év között , színárnyalatok megnevezésétől függően ill. a kockák mennyiségétől függően. A kicsiknek kevés elemet adunk, és itt befejeződik a játék. Szabadon építgetnek belőle, felhasználva a nem kocka elemeket.
Egészítsd ki a tornyokat, hogy egyformák legyenek, egyéb számosságra utaló utasítást adhatunk: pl.:a zöld torony legyen olyan magas, mint a citromsárga, stb.
Fejlesztési terület: mennyiségfogalom, téri tájékozódás, kooperáció, színismeret, finommotorika.
Minél idősebb a gyermek, annál több elemet adok neki.
4. Bújócska, helycsere.
A) 1 figura és 1 kocka az asztalon – 2 éves kortól, az elemek számának növelésével 6-7 éveseknek is.
Az egyik elbújik a leporellós könyv takarásában.
B) Helyet cserélnek – legalább 3 elem az asztalon a leporellós könyv takarásában
– balról jobbra „ leolvassuk „az elemeket – pl.:kislány, piros kocka, zöld virág, stb.
Aztán a gyerkőc változtat a sorrenden, és a felnőtt találja ki.
Nagyoknak: között, mellett, szavak használata
Fejlesztési terület: forma-alakismeret, színek ismerete, vizuális memória, sorrendiség, irányok.
5. Kódolós játék (síkban/térben) – cseresznyebefőtt készítése
4 különböző színű kockát elnevezünk. pl.: piros-cseresznye, narancssárga-cukor, kék-víz, zöld-üveg
A) síkban rakosgattatjuk a kódok szerint, színek szerint balról jobbra olvasással ellenőrizzük.
B) térben egymásra rakosgattatjuk kódok szerint-összetoljuk az elkészült tornyokat, így vizuálisan könnyű ellenőrizni.
Fejlesztési terület: téribeli tájékozódás, színek ismerete, koncentrálás, szavak/fogalmak társítása színekhez, auditív szeriális memória, általános ismeretek, irányok, szem-kéz koordináció.
6. Tapintásos játék alufóliával.
2-2,5 éves kortól ajánlott.
Előkészítés: 2-2 azonos elem egyikének befóliázása, egy tálcára helyezése.
Játék menete: Először kiválasztatok egy elemet, megtapogattatom, majd megkérem, hogy tapogatással, ránézésre válassza ki a befóliázott párját, bontsa ki, és tegye a két elemet egymás mellé. Ez az ellenőrzés.
Fejlesztési terület: figyelem, taktilis érzékelés, vizuális differenciálás.
7. Tapintásos játék zsákkal.
Élektor: 2 éves kortól ajánlott.
Összesen 3 elemet teszünk a zsákba.
A 6 éveseknek már a zsák mellé nem teszünk elemeket, tehát emlékezetből kell kitapogatniuk az egyes elemeket
Előkészítés: zsákocska, 1db 4-es kocka, 1db 8-as hasáb, 3 db egyéb elem (pl.: 1 ember, 1 állat, 1 kerítés, stb), vagy más rendelkezésre álló elem/
Játék menete: Megtapogattatok egy játékot, majd megkérem, hogy tapogatással válassza ki a zsákból. Ellenőrizheti, ha egymás mellé állítja.
Fejlesztési terület: emlékezet, figyelem, taktilis érzékelés, vizuális differenciálás, vizuális diszkrimináció.
8. Tojástartós-színfelismerő játék.
Életkor: 1,5, 2 éves kortól-minél idősebb, annál többféle elemet készítek válogatásra
Előkészítés: A tojástartó mélyedéseit beszínezem a DUPLO színeire /egy színből lehet több is/. A tojástartók fedelébe bekészítek ilyen színű elemeket, amit majd a kicsinek a megfelelő helyre kell raknia.
Játék menete: Megkérem, hogy a kis „nyuszifészkekbe” rakják be a megfelelő színű „tojásokat”!
Fejlesztési terület: színek ismerete, forma-szín egyeztetés , koncentráció, feladattudat.
9. Memória-tálkás-egy elemmel, kettes tornyokkal.
Életkor: 2,5 éves kortól, 6-7 éves korig.
Előkészítés:
Akkora tálkákra(nem átlátszóak) lesz szükségünk, hogy aláférjen egy DUPLO kocka, ill. 2 kocka egymáson. A kicsiknek 2-2 azonos színű kocka, a nagyoknak (4-6 éves) 2-2 eltérő színű kockából álló torony.
Játék menete:
Kicsiknek: Az asztalra tesszük a szétszedett kockákat, mindegyikre ráborítunk egy-egy színes tálkát. Egyszerre kettőt lehet felemelni. Meg kell keresni a kockák párját. Aki megtalálta, az maga elé teheti tálkákat és a kockákat.
Nagyoknak: 2-2 azonos színekből álló toronyra borítjuk a tálkákat. pl. narancssárga, zöld (ebből 2 torony), piros, sötétkék (ebből is 2 torony), és így tovább. Érdemes legalább 3 párral játszani, de minél nagyobbak, annál többet lehet bevonni. A játék során meg kell találni a párokat. Nagyon jó családi szórakozás is lehet ez a játék.