Nálatok milyen nélkülözhetetlen kellékei vannak a nyárnak? Talán korainak tűnik ezen gondolkodni, de a napsugarak egyre erősebbek lesznek, s a gyerekek bőrének védelméről időben gondoskodni kell. A kisgyermekek sok időt töltenek a szabadban, s akkor is ki vannak téve a napsugaraknak, ha az udvaron játszanak. A dm idén kreatív pályázatot hirdet, s naptejjel segít 400 ovinak, hogy a kicsik bőrét biztosan meg tudják óvni a leégéstől már az első erősebb napsugarak megjelenésekor.
{adselite}
Bár a tavasz első fuvallata szinte csak most érkezett meg, a napsugarak hamarosan egyre erősebbek lesznek, s azon kapjuk magunkat, hogy a napszemüvegünk után kell nyúlnunk. A nap sugarainak jótékony hatásait már régóta várjuk, kezdődhet a D-vitaminnal való feltöltődés, a bőrünknek azonban jár a védelem.
Különösen kritikus ez a legkisebbeknél, akiknek érzékeny bőre könnyen megég a napon. Márpedig a gyerekek imádnak a napon lenni, és nem csak akkor vannak kitéve a nap sugarainak, amikor a strandon hancúroznak, hanem játék közben is, így érdemes fejükbe nyomni egy kalapot, rájuk adni egy vékony ruhát, ingecskét, s persze a vagány napszemüveg sem maradhat el. És mindezzel nem kell megvárni a kánikulát, a kora nyári időszakban is érdemes óvni a kicsiket, hiszen a bőr nem felejt, jobb megelőzni a bajt.
Nem véletlen, hogy a napvédelmet állította országos pályázatának középpontjába a dm, a drogéria idén is az ovisokat és a pedagógusokat hívja játékra: arra kéri őket, készítsenek kreatív napvédelmi eszközöket, s ezek fotójával nevezzenek a pályázatra, amely 2016 márciusától április közepéig tart. A pályázat jó alkalom arra, hogy az óvónők és a gyerekek játékosan beszélgessenek a témáról, közösen elkészítsék a pályázati anyagot, hogy aztán termékbeli támogatást nyerhessenek a program keretében.
Az első 400 pályázó óvoda garantáltan naptejet kap ajándékba, így érdemes szárnyalnia a fantáziának, hogy minél ötletesebb pályázati anyagok születhessenek. A győztes ovinak melanoma szűréssel egybekötött családi napot szervez majd a drogéria. A programban a dm partnere a L’oreal Magyarország Kft. és a MelanomaMobil.
A pályázat részletei a www.napgyermekei.hu oldalon érhetők el, ahol a program kabalafigurája, Tóni ad hasznos tanácsokat mindenkinek. Így aztán első kézből, egy forrósághoz szokott kengurutól kaphatnak a gyerekek tippeket.