A kisgyerekek számára még a képzelet és a valóság között nincs olyan éles határ, mint a felnőttek esetén. Épp ezért is lehet remekül nevelni, informálni és tanítani őket a mesék segítségével, de ami még fontosabb, a történetek segíthetnek nekik legyőzni a félelmeiket, csökkenteni a szorongásaikat egy-egy új helyzettel kapcsolatban.
Manapság már tengernyi gyerekkönyv közül tudunk választani, de a mai kornak is megvannak a maga remekművei. A következőkben azokat mutatjuk meg neked, melyeket édesanyákkal szavaztattunk meg. Ezek remek alternatívát kínálnak Mikulás meglepetés vagy karácsonyi ajándék tekintetében, de nem feltétlenül kell velük megvárnod az ünnepeket, hiszen a könyv értéket és kultúrát közvetít.
A 7 legjobb mesekönyv-sorozat kisgyerekeknek
Anna, Peti, Gergő
Ez a sorozat, mely lényegében a pozitív, előremutató, ám semmiképp sem konfliktusoktól mentes családi dinamikába nyújt betekintést gyermeki szemmel, évek óta nagy kedvence a szülőknek és a csemetéknek egyaránt. Élet közeli szemlélete és történetei segítenek megérteni a kicsiknek azt, hogy miként is működik a szülő-gyerek és a testvérek közötti kapcsolat. Sajnos jelenleg nem kapható, de adok-veszek oldalakon és antikváriumokban mindig találni eladó példányokat.
Boribon
Annipanni és kedvenc játékmackójának történeteiből a kicsik megtanulhatják, miként kezeljék a konfliktusaikat, mivel a gyermeki életükben fellépő problémákkal találkoznak a kedves mesékben. Örök klasszikus, ha nevezhetjük így, amit akár a nagyobb testvérek is szívesen olvasnak, vagy hallgatják esti meseként. Pagony kiadó
Mesék az operából
Ez a könyvsorozat a világ legismertebb és legjelentősebb operáinak átdolgozásait rejti magában. A kisgyermekek számára is könnyen érthetővé teszi a varázslatos történeteket, és nem mellékesen közelebb hozza hozzájuk az opera lenyűgöző atmoszféráját CD mellékletének köszönhetően. Holnap kiadó
Bogyó és Babóca
A katicalány és a csigafiú, valamint bogárka barátaik történetei sokak számára mesefilmként lehetnek ismerősek. Ám a mesekönyvek világát is érdemes felfedezni a kicsikkel. A szereplők a felnőttek felelősségét húzták magukra, de óvodáskori reakcióikkal észrevétlen segítenek az elengedhetetlen szocializációs készségek elsajátításában. Pagony kiadó
Relaxációs mesekönyvek
A könyvek egyes részei meséken keresztül tanítanak meg különböző relaxációs technikákat a kisgyerekeknek, melyeket könnyedén el tudnak sajátítani. Minden történet mutat egy olyan szituációt, ami dühöt, szorongást, félelmet kelthet a gyerekekben, de egyben fel is oldja ezeket a relaxáció csodálatos erejével. Felnőttek is bátran kipróbálhatják! Kulcslyuk kiadó
Barátnőm, Bori
Bori egy édes, kíváncsi kislány, aki szüleivel és kisöccsével él együtt. Bori már nem egészen kisgyerek, de még nem is teljesen önálló gyerek, ennek a határán pedig számos tanulnivalója akad. A történetek tanító jellege mellett, szórakoztatnak is, és többszöri olvasásra is élvezetesek maradnak. Manó könyvek
{adselite}
Kuflik
A kuflik képzeletbeli lények, akik egy domb belsejében élnek. Mindegyik „állatka” teljesen külön karakter, így a gyerekek könnyedén tudnak azonosulni hol az egyikkel, hol a másikkal, attól függően, hogy épp milyen napjuk van vagy milyen életszakaszban vannak. A történetek elrepítenek a fantázia világába, a mesekönyv pedig érdekes képi világával és apró részleteivel mindig tartogat valami újat az olvasni még nem tudó kicsik számára is. Pagony kiadó
Képek forrása: pexels.com