“Olyan bátor leszek, mint apukám, én olyan finomakat fogok sütni, mint a nagyika, én úgy fogok öltözni, ahogy anyukám…”
Példaképnek lenni nem azt jelenti, hogy mindenben lemásol majd minket. Ne akarjuk elvenni az egyéniségét! Érezzük, hogy mi a példamutatás és a “megmondom, ezt hogyan is kéne” közti különbség. Adjuk önmagunkat, ne játszunk meg se tulajdonságokat se szokásokat. A gyerekek érzik, hogy ki hiteles és ki nem. Senki se Clark Kent – aki mindig tudja mi a helyes, segít, és nincs egy rossz szokása sem -, mégis lehetünk Superman-ek, a gyerekeink szemében mindenképp!
Üljünk le és gondoljuk végig
Határozzuk meg, hogy mi az, amiben gyermekünk példaképe szeretnénk és tudunk lenni. Legyen olyan kitartó, határozott, könnyed, életvidám? Esetleg mindig figyeljen arra, hogy tiszta cipőben lépjen az utcára, vagy épp mindig tegyen rendet maga körül? Nem kell égien magasröptű tulajdonságot “átadni”. Bizony, én is szívesen mondogatom másoknak, hogy a vendéglátás terén nagymamám a példaképem, aki bizony váratlan látogatók számára is képes volt – szinte a semmiből – fél óra alatt finomságokat tálalni. Ezzel a képességgel ugyan nem mentem meg a világot egy, a Föld felé száguldó meteorittól, de a hétköznapokban igen nagy hasznát veszem. És itt a lényeg!
{adselite}
Álljunk egy tükör elé
Nézd meg magad… belül! Hiteles vagy?
Segítek, először megcsinálom én; szeretném, ha a lányom türelmes lenne -ennek igencsak híján van. Szeretném, ha ebben rólam venne példát, mondhatjuk, hogy a türelem példaképe akarok lenni. Nézem magam… hmm. Sajnos azonban az esetek többségében én sem vagyok türelmes. Ez rossz? Akkor én nem vagyok jó példakép? Dehogynem, csak épp másban! Nézzük, miben vagyok én jó, mi az, a mi számomra értékes? Vicces vagyok, pezsgő vagyok, mindig 100 fokon égek, számos dologgal tudok párhuzamosan foglalkozni, mindent az utolsó pillanatban csinálok meg, de sose késem le a határidőket, ugyanakkor gyakran hisztizek és hirtelen ki tudok borulni és olyankor kiabálok, de hamar lenyugszom. Nos, van ebben olyan, ami jó, van, ami kevésbé hasznos. Szeretném például, ha a gyerekeim kitartóak lennének, de az igazság, hogy én sok mindent félbehagyok. Meg van! A pörgés, zsongás csodás érzése, a folyton változó, spontán élet. Ebben hiteles vagyok, és imádom.
Természetesen ez sarkított példa, hisz az ember mindig teljes önmagát képviseli, nem csak egy-egy szeletet. Ám hangsúlyozhatóak bizonyos elemek.
Lássuk meg őt is
Kiválasztottad? Remek, de, mint azt az elején írtam, soha semmilyen körülmények közt se akarjuk megváltoztatni gyermekünk mentalitását, személyiségét! Formálhatjuk, de ne erőltessünk rá valami olyat, amire nem lesz képes. Ugye ismered a gyereked? Persze, hogy igen! Tudod, hogy idegen és ismert helyen, hogyan reagál helyzetekre, tudod mik a kedvencei, mit szeret csinálni, mi az amitől fél… stb. Ha ismered őt, érzed, hogy mire vevő, vagy épp, mi az, amiben picit fejlődhetne.
Hogyan is csináld?
Nézzünk egy példát:
Adott egy 5 éves gyermek, aki nagyobb társaságban rendkívül félénk. Anyuka mögé bújik, ha kérdezik nem szól semmit. Kell neki legalább 5-10-20 perc, míg feloldódik. Mit tehet ilyenkor a példamutató szülő? Te mit tennél, teszel?
1. Megfogod a kezét, kihúzod magad mögül és azt mondod, ugyan már nincs mitől félnie, ne legyen ilyen kis ijedős, menjen szépen játszani? – értelemszerűen jót akarsz neki, de ezzel mégiscsak számára kényelmetlen helyzetbe kergeted, amitől biztos, hogy nem lesz bátrabb, sőt.
2. Leguggolsz hozzá, megkérdezed mit érez? Elmondod, hogy nincs mitől tartania, és nyugodtan maradjon addig melletted, amíg szükségét érzi? Majd felállsz, és hangosan köszönsz a többieknek, beszélgetni kezdesz, vagy sétálgatsz köztük? – ez azért hatékony, mert egyrészt biztosítod arról, hogy amit érez, azzal nincs semmi baj, te támogatod őt, haladjon a saját tempójában. Ettől sokkal nyugodtabb, magabiztosabb állapotba fog kerülni. Közben te pedig megmutatod neki, hogy milyen a magabiztos fellépés.
Ettől ő még lehet olyan típus, aki ennek ellenére sem fog egyből belecsapni a lecsóba, de ha te elfogadod őt és közben nem tolakodóan példával szolgálsz számára, azzal mindketten csak nyerhettek. Azt se felejtsük, hogy miközben tőled folyamatosan ezt a magabiztosságot látja észrevétlen ivódik belé ,ha pedig lehetőséget kap, előjöhet belőle is.
Értelemszerűen, ha nem vagyunk magabiztosak, akkor ezt neki sem tudjuk átadni. Nincs ezzel semmi gond. Üljünk le és beszélgessünk, játszunk vele. Hagyjuk, hogy feloldódjon. Nem kell mindenkinek harsánynak lennie.
Foglaljuk össze
A legfontosabb, hogy;
- ismerjünk önmagunkat és a gyermekünket egyaránt (ugyanígy fogadjuk el a saját és az ő hibáit is)
- nézzük meg, mi az, amivel példaként szolgálhatunk, amit hitelesen tudunk képviselni
- soha ne érezzük, hogy csak a hősiesség/nagylelkűség vagy épp szorgalmasság lehet megfelelő példa
- mutassunk példát a nap minden órájába/percében
- váljunk példaképpé
Fontos! A rossz szokásaink, viselkedésünk miatt ugyanúgy lehetünk példaképek. Káromkodás, dohányzás, rendetlenség, agresszió… Stb. A gyerekeink remekül tartják előttünk a tükröt, ha azt látjuk, hogy a 2,5 éves idegesen dobálja a játékait érdemes magunkba nézni… igen, ha nagyon ideges leszek, bizony van, hogy az asztalra csapok, vagy a falba ütök egyet, időnként elhajítom a távirányítót.
Mi formáljuk a gyerekünket, és ő ugyanígy minket.
