Meddig is szoptassak? – ez a kérdés előbb-utóbb minden anyuka életében felmerül, hiszen az addig nyugodtan fekvő és szopizó csecsemőnkből egy szempillantás alatt ugri-bugri kisgyerek lesz, és elérkezik a pillanat, amikor már nem az anyatej lesz szervezetének legfontosabb tápanyagforrása. A WHO hivatalos álláspontja szerint a babáknak fél éves korukig csak anyatejet lenne szabad kapniuk, és a hozzátáplálás megkezdése után is két éves korig folytatni a szoptatást, de természetesen ez nem kőbe vésett parancsolat, nagyon sok minden befolyásolja azt, hogy meddig tudunk vagy akarunk szoptatni.
Minden anya ismeri az érzést, mikor (esetenként vadidegenek) felteszik neki a kérdést: – Te már nem szoptatsz? Vagy ha nem ezt a kérdést, akkor a „másikat”: – Te még szoptatsz? És mind a két tábornak vannak ideológiái is kérdéshez, az utóbbi esetben a „nem fogod tudni leszoktatni; már nem is eszik, és amúgy sincs már a tejben elég tápanyag” – érvek hangzanak el a leggyakrabban. Manapság mindenkinek megvannak az elképzelései a szoptatás hosszáról, de mivel ez minden gyerek esetében más és más, ne hagyjuk magunkat befolyásolni, semmilyen irányban.
Addig szoptassunk, amíg az jó a babának és nekünk egyaránt.
Természetesen az vitathatatlan, hogy az első pár hónapban a legfontosabb és a legjobb táplálék a csecsemő számára az anyatej. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudunk szoptatni, mindenképp ajánlott is, hiszen az anyatej nélkülözhetetlen és pótolhatatlan a gyerekek fejlődése szempontjából, immunanyagai csökkentik a betegségek kialakulásának kockázatát és számtalan leselkedő veszélytől óvják meg a babákat. A hozzátáplálás elkezdésével azonban, az első év környékén az anyatej tápértéke valóban csökken, hasznosságát fokozatosan átveszik a szilárd ételek által bevitt vitaminok, a szoptatás pedig egy idő után inkább csak kényelmi funkció, a baba megnyugtatására, vagy a meghitt összebújásokra szolgál.
Az, hogy ezt az állapotot meddig akarjuk fenntartani, az kizárólag a mi döntésünk. Természetes, ha a baba már nem szeretne szopizni, akkor ne erőltessük, mint ahogy akkor sem, ha már nekünk válik kényelmetlenné, kellemetlenné a szoptatás. Hiszen egészen más egy apró csecsemőt szoptatni, mint egy örökmozgó, fészkelődő, akaratos, önálló kisgyereket. Ne érezzünk lelkiismeret furdalást, ha ebben a korban már nem akarunk szoptatni, eddigre már minden lehetséges immunvédelmet megadtunk gyerekünknek, ha teherré válik számunkra, semmiképp ne folytassuk, hiszen a kényszerrel pont a meghittségét veszíti el a szoptatás. Nem leszünk rossz anyák attól, ha nem szoptatjuk két éves korig a gyerekünket, mint ahogy attól sem, ha a WHO ajánlását meghaladva, azon túl is szoptatunk. A lényeg az, hogy ez az állapot mind a két fél számára örömet okozzon.
Ahogy a gyerek egyre nagyobb lesz, egyre inkább érdeklődik majd a felnőtt ételek, új ízek iránt, és magától is el fogja hagyni a szopizást.
Ebben az esetben eljön az elválasztás ideje, természetesen itt is a fokozatosságra helyezve a hangsúlyt. A legjobb és legkényelmesebb, ha kivárjuk azt az időt, amikor a gyerek magától kezd leszokni az anyatejről. Ilyenkor minden nappal egy kicsit kevesebb szoptatással eljutunk arra a pontra, mikor a pici már nem igényli többet. Amikor felfedezi az önálló étkezés örömét, a kanál használatának izgalmát, általában gyorsan elmúlik az igény, hogy az „unalmas” szoptatást válasszák, ha megéheznek. Természetesen lehetnek visszaesések, egy-egy betegség vagy labilis érzelmi állapot még visszakergeti a biztonságos anyai ölelésbe, lehetőleg ne is időzítsük fogzás, vagy betegség idejére az elválasztást.
A szoptatás elhagyása nagy érzelmi trauma lehet az anyának és a babának egyaránt, hiszen megszűnik a szimbiózis, ami addig elválaszthatatlanul összekapcsolt minket, de sok türelemmel, tapintattal és kompromisszummal átlendülhetünk rajta, és a nemrég még pici csecsemő egy újabb lépéssel közelebb kerülhet a kisgyerekkorhoz.
Képek:
www.americanpregnancy.com
