Körülnézek a fiam szobájában és legszívesebben fognék egy nagy zsákot, és a felét kidobnám a felhalmozott dolgainak. Sok családnál járok, és gondolhatod, hogy az ott látott gyerekszobák egyike sem a minimalizmusról híres. Zsúfolásig tele vannak tárgyakkal, játékokkal. Tizenkét négyzetméter, mozdulni is alig lehet. Plüssök, babák, járművek, színes dobozok. És nem elég a játékból, mert sosem lehet elég.

Gyermekeink fogyasztási őrületbe születnek bele. De vajon vádolhatjuk e a kicsiket, ha elkapja őket a láz, és beszippantja az „Akarom!” energiája? „Nekem egy favonatom volt meg egy kisautóm, és mégis boldog gyerekkorom volt!” – hallom apukáktól. „Kint játszottam a porban a haverokkal, és nem volt szükségünk ennyi kacatra.” Aztán valaki más: „Azt szeretném, ha a gyerekemnek mindene meglenne, nem úgy mint nekem volt. Miért ne venném meg, ha megtehetem?” Kinek van igaza?

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „] Mit vegyek meg, és mit ne? Hol a határ? Mit mondjak, miért nem veszem meg? [/quote]

Mit vegyek meg, és mit ne?

Hol a határ?

Mit mondjak, miért nem veszem meg?

Gyermekeink szemében nincs a tárgyaknak valódi értéke. A bőség és az a tény, hogy könnyen megszerezhetőek a javak, azt eredményezték, hogy nem tudjuk őket megbecsülni. Rengeteg kérdés merül fel ilyenkor, amelyeket nem könnyű megválaszolni. Az biztos, hogy minden szülő maga kell, hogy döntést hozzon ezekben a kérdésekben, de összegyűjtöttem néhány szempontot:

Mi az, amit szeretnék tanítani a gyermekemnek a pénzről, a tárgyak értékéről?

1. Tudjuk, hogy jó, ha a pénzről úgy gondolkodunk, mint valami, ami bőségesen a rendelkezésükre áll. És nem jó, ha szűkös erőforrásként tekintünk rá. Az előbbi segíti a pénz szabad áramlását, az utóbbi túlzott kuporgatáshoz, és elégedetlenséghez vezethet.

2. Azt is tudjuk, hogy a pénzzel való bánásmód tanulható, s ehhez leginkább saját tapasztalatok kellenek. Milyen, amikor kiköltekezem, és nem marad másra? Milyen, amikor sokáig kuporgatok, és semmit nem engedek meg magamnak? Milyen érzés valamire gyűjteni, majd megérdemelten megvenni? Ezek az élmények, melyek kétségkívül érzelmi hepehupákkal is járnak, segítenek legközelebb átgondoltabban, felelősségteljesebben dönteni.

3. Azt is tudjuk, hogy sokszor csak sóvárgunk valami iránt, pillanatnyi csábításnak engedelmeskedünk, amire valójában semmi szükségünk. Ez csak akkor derül ki, amikor a kezdeti öröm érzés után a sufniban köt ki ez a tárgy.

4. Tudjuk, hogy a szerzés, a birtoklás, hasonló mechanizmusokat indít el a szervezetünkben, mint más, függőséget okozó szenvedélyek. Megdobja a jutalmazásért felelős dopamin szintjét, ami után szükségszerűen üresség érzés tölt el. S akkor újra és újra szerezni, venni kell valamit.

5. Azt is tudjuk, hogy a késleltetés képessége nagyon fontos ebben a folyamatban, és tanulható. Tartósabb örömet okoz az, amire várnom kellett, amiért megdolgoztam, és komolyabb értéket is képviselhet a számunkra.

Mi legyen hát? Hogyan tudom megtanítani a gyermekemnek a tudatos pénzkezelést? Mit vegyek meg, és mit ne?

– Vezessétek be a zsebpénzt, ám abba ne szóljatok bele, mire költi (kivéve ha komoly erkölcsi/biztonsági szabályba ütközik). Ez az a terep, ahol a gyerek saját kárán és sikerein keresztül tanulhat. Megvehet minden haszontalan dolgot, és rájöhet, hogy felesleges volt. Elkezdhet gyűjteni, vagy akár befektetni.

– Különböztessétek meg a szükségletet a vágyaktól/csábítástól. Erre tán a legjobb módszer, ha egy listát vezettek, amelyen gyűlnek a kívánságok. Ha valamire bizonyos idő után is úgy érzi, hogy vágyik rá, és nem tud nélküle „élni” (gyerekeknél ez 2-3 hét, felnőtteknél 2-3 hónap minimum), akkor inkább szükségletről van szó. A módszer rádöbbenti majd arra, hogy mennyi minden iránt sóvárgunk csak, amire már nem is emlékszünk. Ezzel két legyet is ütöttünk egy csapásra, mert a várakozás egyben a késleltetés kialakulását is segíti.

-Tanítsd meg gyermekednek, hogy vásárlásainkkal egyben felelősséget is vállalunk, szavazunk, támogatunk egy ügyet, egy vállalatot. Amikor megveszek egy újrahasznosított anyagból készült tárgyat, vagy épp otthagyom a boltban a műanyag csodát – egyben állást is foglaltam, milyen világban szeretnék élni. Egy öt éves gyermek már bőven megérti a túlfogyasztás, a Föld kizsákmányolásának folyamatát. A vágy és a megértés még valószínűleg konfliktusba kerül egymással, de ez is szükséges lépés ahhoz, hogy később felelősségteljesen tudjon majd dönteni.

– Néha miért ne csábulnátok el? Ismernem kell, milyen hirtelen felindulásból venni valamit ahhoz, hogy érezzem a különbséget a tudatosabb, megfontoltabb fogyasztáshoz képest. Aszkétának nem érdemes lenni. Ha megtehetjük, időnként vegyünk, örüljünk neki, élvezzük.

– A már felgyülemlett tárgyakat, játékokat vetésforgóban tartsátok a lakásban. A „bőségnek valóban van zavara”, és a kevesebb tényleg több. Nagyobb örömmel és elmélyültebben lehet játszani kevesebb tárgy között. Az sem baj, ha közös erővel szanáljátok, odaajándékozzátok a felesleget.

– Mindig tartsd szem előtt, hogy a szülői minta mindennél erősebb.