Az mesék hasznosságáról és az irántuk való elkötelezettségünkről többször olvashattatok már nálunk. Ma már szinte nincs is olyan élethelyzet, amit ne tudnánk egy mesén keresztül bemutatni és megbeszélni, hál istennek’ a gyerekkönyvek népszerűsége töretlen, sőt, egyre magasabbra ível. Mostani válogatásunkban kifejezetten az esti mesékre fókuszáltunk, elsősorban a 2-6 éves korosztályra.
A lányom el sem tud aludni esti mese nélkül, pedig lassan már önállóan olvas. De a lefekvés előtti meseolvasás rituálé: az egymáshoz bújás, a bohóckodás ideje, ilyenkor beszéljük meg az élet nagy dolgait, tesszük a helyére a nap történéseit, amit aztán megkoronáz és lezár a mese.
A mesélés pozitív hatásairól nem lehet elégszer beszélni. A gyerek elvarázsolódik, míg hallgatja, átéli a cselekményt, együtt érez és lélegzik a szereplőkkel, közösen éli át az izgalmas kalandokat a főhőssel. Ellazítja, lecsillapítja, sokkal könnyebbé teszi az lefekvés folyamatát – és ami majd’ ilyen fontos, olvasó, gondolkodó felnőttet nevel.
A mesék vigasztalják, megnyugtatják a gyereket, oldják a belső feszültségüket, kimondhatóvá és feldolgozhatóvá tesznek vágyakat, csalódásokat, félelmeket.
Meséljünk hát minél többet, ha lehet minden nap, már egészen pici kortól kezdve. Hiszen, ha még nem is érti a történet minden részletét, a megnyugtató hang, a mesélés intimitása elmondhatatlanul jó hatással van a gyerekre, és a szülővel való bizalmas, meghitt viszony kialakulására is.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Esti mesék a békés, nyugodt álmokért[/quote]
Bíró Szabolcs – A sárkány, aki nem akart aludni
Sárkányfi, a sokszögletű kerekerdő szelíd, játékos lakója felesleges időpocsékolásnak tartja az alvást. Egy este elhatározza, hogy többé nem hajlandó aludni. Elindul hát az erdőben, hogy társakra találjon az éjszakai időtöltéshez. Különös útja során találkozik Kuruttyal, a békával, Fincivel, a mezei egérrel, Urszusszal, az örvös medvével, és Aszklépiosszal, az erdei siklóval, akiknek azonban nem fűlik a foguk az éjjeli játszáshoz. Vajon miért küldik el mindnyájan Sárkányfit? És vajon, ha mindenki alszik, akkor Sztrix, a bölcs, öreg, szakállas bagoly miért van ébren?
Talál-e a kis piros sárkány éjszakai játszótársat, vagy helyette megtanulja, hogy pihenésre mindenkinek szüksége van? Na és milyen ára van annak, ha valaki éjszakánként szeretne ébren lenni? Bíró Szabolcs első mesekönyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és leginkább azoknak a kis sárkányoknak szól, akik szintén úgy gondolják, hogy aludni teljesen felesleges dolog. A Manó Könyvek kiadványát Korsós Szabina rajzai ékesítik.
Dániel András – Jó éjszakát, Kuflik!
„– Ez biztos? – kérdezte gyanakodva Valér.
– Egy csiga mondta nekem egyszer, aki hallotta egy emutól, akinek az ükunokahúga olvasta az újságban – válaszolta Hilda.
– Akkor tehát biztos – bólintott Valér.”
Dániel András a Pozsonyi Pagony kiadó által gondozott könyvsorozatában hét fura kis lény játssza a főszerepet. Bélabá, Pofánka, Hilda, Titusz, Valér, Zödön és Fityirc az elhagyatott réten élnek egy kupacon. Életük nem túl izgalmas vagy eseménydús, többnyire csak heverésznek, néha buliznak, , jóbogyót szednek, vadmarcipánt eszegetnek. Az elhagyatott réten mindig hét ágra süt a nap és halmokban áll a vadmarcipán… NEM! A kuflik élete sem könnyű! Időnként például olyan vakítóan ragyog a telihold, hogy Fityirc és Valér nem tud aludni tőle. Nincs más hátra: le kell kapcsolniuk a Holdat. De hogyan lehetne eljutni a Holdba, ha a kuflinál éppen nincsen zsebrakéta? És ha ez nem lenne elég, egy békés, szundikálós délutánon Hilda és Bélabá véletlenül az egész rétet a feje tetejére állítják. A rét összes lakójának össze kell fognia, hogy visszafordítsák. Tarts a kuflikkal, mert az elhagyatott réten lenni a lehető legjobb elfoglaltság!
Anna Herzog – Anya hasában
Hogy születik a kisbaba? Ez a kérdés óhatatlanul előkerül minden családban – főként, ha kistesó érkezik. Hogy került oda, hogy fog kijönni és mit csinál odabent? Ez a szakorvosok bevonásával készült bájos felvilágosító könyv a Manó Könyvek gondozásában jelent meg, és az egész családnak szól. A gyerekeknek szánt nyelven íródott magyarázatok a fogantatásról és a születéssel kapcsolatos kérdésekről mesélnek, egy szívet melengető történet keretén belül, a legfontosabb kifejezések és jelenségek magyarázataival, valamint szemléletes képekkel.
Oszkár és Mia nagyon izgatottak, ugyanis hamarosan kistestvérük születik. De hogyan került a baba anya hasába? Amikor anya eszik, vajon rápotyog az ennivaló a kisbaba fejére? Miben különböznek egymástól a fiúk és a lányok? Sok a kérdés, Mia és Oszkár pedig nagyon kíváncsiak. A kedves képekkel illusztrált könyv lapjain egy vidám történet segítségével kapnak magyarázatot a kérdéseikre, hogy végül okosabban és vidáman várhassák kisöccsük születését.
Kis zsiráf – Aludj jól
A Babilon Kiadó legkisebbeknek szóló könyve a lefekvés szertartását helyezi a fókuszba, már hat hónapos kortól segít abban, hogy a kicsi megtanulja a lefekvés menetét és szabályait. Leszállt az este? Ideje ágyba bújni! A kis zsiráf lépésről lépésre segíti az ágyba bújás folyamatát, egyszerű és vidám nyelvezete könnyen érthetővé, követhetővé és játékossá teszi a nagy feladatot.
Tóth Krisztina – Felhőmesék
Mese a denevérről… aki madár akart lenni (részlet a meséből)
„Volt egyszer egy kis denevér, akit Demeternek hívtak, és aki nem akart denevér lenni. Egy padláson élt a testvéreivel, unokatestvéreivel és távolabbi rokonaival, egy vidám és állandóan morajló denevérkolóniában. Reggelenként a kis denevérgyerekek lökdösődve elhelyezkedtek a szelemenfán, és fejjel lefelé lógva, puha kis szárnyaikba burkolózva várták az esti, akarom mondani, a reggeli mesét. Tudnotok kell, hogy a denevérek nappal alszanak, így nekik, a denevérifjaknak a hajnal első sugarai jelentették a lefekvés idejét. Debóra néni, a legidősebb denevérasszonyság ilyenkor odaszállt a lurkókhoz, és megkérdezte tőlük: – Na, meséljek nektek valamit? A denevérgyerekek kórusban feleltek: – Mesélj! – Félelmeteset? – kérdezte mosolyogva Debóra néni. – Igen! – Ijesztőt, olyat, ami a fényes napvilágon játszódik? – Igen, de ne véreset!”
Hogy mi lett a kis denevérrel, aki madár akart lenni, hogyan gyógyult meg a kis hal, akinek megsérült az uszonya, hogyan élnek a szappanbuborékok, mit tudhatunk meg egy majdnem százéves bácsitól és a vízisiklók királyától? A Felhőmesékből választ kaphatunk kérdéseinkre és megismerkedhetünk egy csodálatos kislánnyal, Lilivel, aki kíváncsi, tele van ötletekkel, és mindig helyén van a szíve, ha arra van szükség. Tóth Krisztina a Magvetőnél megjelent legújabb mesekönyvéhez Timkó Bíbor rajzolt varázslatos képeket.
Sepsi László – Az éjszaka réme
„– Vissza kell vinnünk mindent a jogos tulajdonosának.
– Az nagyon sok visszavivés – gondolkozott Benő tompa ujjain számolgatva mennyi munka vár rájuk.”
Peti egy reggel észreveszi, hogy nincs meg a kedvenc játékhelikoptere. Sőt, sok más játék is eltűnt. Talán valaki ellopta őket? Peti elhatározza, hogy lefüleli a tolvajt. Az izgalmas és fordulatos történet végére minden a helyére kerül.
Sepsi László könyve a nagyobbacska gyerekeknek szól, nem csak esti meseként, de már az önálló olvasás felé vezető út első lépeseként is. Nagy betűk, rövid fejezetek, sok vidám illusztráció, a történetek végén tréfás szövegértési feladatok várják a gyerekeket, ahogy azt a Babilon Kiadó „Szeretek olvasni” sorozatának többi tagjától is megszokhattuk.
Melanie Von Bismarck – Amikor a nyulak még tudtak repülni – Esti mesék Micinek
A Pozsonyi Pagony „Apu mesél”– sorozata – apáknak és nagyapáknak készült meseregények, közös olvasásra gyerekeikkel és unokáikkal. Hiszen milyen jó is az, ha végre apu mesél! Márpedig ha Mici odakuporodik apa mellé a kanapéra, és felhangzik a bűvös mondat: ,,Régen ez nem így volt…” – akkor kezdődhet a mese.
Mici apukájának bármilyen apróságról eszébe jut egy képtelen és vicces történet. A rövid kis esti mesékben hol a nyulak tudnak repülni, hol a víz alatt élnek az emberek, hol icipici családok laknak a virágcserepekben. Ha pedig túlságosan összekuszálódnak a dolgok, akkor gyorsan szólni kell a világjobbítóknak, hogy tegyenek helyre mindent… Apukáknak és gyerekeiknek egyaránt ajánlott, sok-sok meghitt, közös estére!