Orsi, ez normális? Kérdezik gyakran a szülők tőlem – akár a gyermekük, akár a saját viselkedésükre, érzéseikre vonatkozóan. Nem szeretek erre válaszolni. Gonosz vagyok, mert tudom, milyen megkönnyebbülést jelentene a számukra, ha megnyugtatnám őket: igen, ez normális. Igen, ez jellemző a többségre, akkor baj nem lehet. Ez az átlagos, tehát egyben biztos jó is. Ehelyett arra bíztatok mindenkit, hogy ne foglalkozzon a statisztikával. És ezt tanítsa meg gyermekének is, ne válasszon semmit csak azért, mert ez a többség véleménye.
Döntés kérdése, milyen anya vagyok…..
Folyton azt lesem, hogyan tudok megfelelni másoknak, pont olyan anyuka lenni, amilyennek mások várják tőlem – vagy felismerem, milyen vagyok én, hogyan érzem jól magamat, és ezt követem. Az első fárasztó, és a kudarc garantált. A második felszabadító.
Most olvastam egy szociológiai kutatásról, amelyben komoly reklámköltséget sem sajnálva elhíresztelték: a legjobb családtag a tengeri kavics! Nem kér enni, nem mozog, csendben van, nem akar semmit. Az amerikai lakosság 6%-a boldogan ruházott be egy 20 dolláros tengeri kavicsba. Egy év múlva emelték a tétet, minden újság tele volt a témával: a tengeri kavicsnak is jár a pihenés. A kavics tulajdonosok 6 %-a befizette kis kedvencét egy tengerparti nyaralásra. Döbbenet.
Egy másik kedvenc kísérletemben három különböző hosszúságú A, B, C vonalak közül kellett kiválasztani azt, amely ugyanolyan hosszú, mint az előzetesen mutatott X jelölésű vonal. A helyes válasz a napnál is világosabban a B volt. Azonban a valódi kísérleti személy előtt hárman is – persze beépített emberek – azt állították, hogy az A a megoldás. A feladat nagyon egyszerű és egyértelmű volt. Azt gondolnánk, hogy senki sem dőlt be a beépített embereknek. Nem volt kényszer, semmi tétje nem volt a dolognak. A kísérleti személyek kb. egyharmada engedett a nyomásnak, és az egyértelműen rossz vonalat választotta. De miért? Valószínűleg ugyanazért, amiért ennyire szeretnénk tudni, hogy valami normális e, vagy sem. Nem tudhatom persze, hogy hogyan viselkednék ebben a kísérletben. Csak remélni tudom, hogy nem dőlnék be, és ragaszkodnék a B-hez.
Senki nem tudja, mi neked a jó. Senki nem tudja, mitől leszel boldog. De mindenkinek az a jó, ha BOLDOG vagy. Bármikor visszamehetsz dolgozni, ha ettől kiegyensúlyozottabb leszel. Lehet, hogy mindenkinek az agyára mész, bár három évig otthon maradsz a kicsivel, mert nem ez a te utad. Senkinek semmi köze hozzá. Úgy jó, ahogy neked jó. Magadra kötöd, vagy nem, külön ágyban alszik vagy nem, meddig szoptatod, vagy adsz tápszert. Úgy jó, ahogy neked jó. És mindenki törődjön a maga dolgával.
Azok, akiknek rossz véleményük van magukról, hajlamosabbak engedelmeskedni a csoportnyomásnak. Miért nem hiszed el, hogy csodálatos anyuka vagy? Nem lehet mindig mindenkinek megfelelni. Mindenki nem fog szeretni, több az, ha kevesen szeretnek, de pont olyannak, amilyen vagy.
Pethő Orsolya, pszichológus www.anyaszerviz.hu
