Egy gyermek sírásának lehetséges okait az édesanya tudja megfejteni. Egy idő után kialakul egy babára fókuszáló belső hallás, amelyből ki lehet következtetni, hogy miért sír a baba. A csecsemő egyetlen eszköze a sírás, hogy kifejezze mit érez, és mire van szüksége. Az elsődleges dolog, hogy megértsd, a sírás okát. Kerüld a sok hűhót, és ne pánikolj!
Éhes
Ugyanúgy, ahogy a legtöbb felnőtt, ha a gyermek éhes, nyűgös lesz és ingerült, amit sírással fog jelezni nekünk. Sírása kezdetben halk, majd fokozatosan egyre hangosabb. Tegyük mellre, és szoptassuk meg, ez az egyik leghatásosabb vigasz, kivéve ha biztosak vagyunk benne, hogy tele a pocakja. Ha üvegből eteted, és a gyermek mohón szívja ki a tejet, akkor lehetséges, hogy szomjas. Ilyenkor kínálhatsz neki hideg forralt vizet.
” Már a kórházban megindult a tejem, így kezdettől szoptattam a gyermekem. Egy-két hetes lehetett,amikor szoptatás után rövid idővel éles hangon sírt. Nem tudtam mi lehet a gond, de miután beszereztem egy mérleget, és folyamatosan figyeltem, hogy mennyit eszik Peti, kiderült, hogy kevés a tejem. Éhes volt, így pótlásra volt szükség.”
Pelus gondok
Egy édesanyával való eszmecsere során mesélte nekem, hogy, amikor hazavitte a 4 napos gyermekét a kórházból, nem tudta, hogy miért sír folyamatosan. Még nem tudta értelmezni a gyermeke sírását, így azt sem tudta, mitévő legyen. Mire kiderült, hogy mi a baja, már pánikba esett, és a végén szégyenkezve állapította meg, hogy „tele a pelus”. Megnézte többször, hogy nincs-e kaki, de azt nem vette észre, hogy sok a pisi. Nos, erre is érdemes figyelni.
Napirend
A gyermekek igénylik a rendszerességet, mindez biztonságot ad számukra.
Barátnőm tanácsára, majdhogynem a kezdetektől kialakítottam egy napirendet. Ehhez igazodtam, természetesen egy kis rugalmasságot hagytam benne, de próbáltam betartani. Áldom az eget, hogy így tettem! Három- négy óránként szoptattam a babát, így rendszerint előre tudtam tervezni. A napirend sokat segített, hogy a későbbiekben is kialakuljon benne egy rendszer, ami a mai napig jól működik.
Beteg
Ha a baba fájdalmat érez vagy beteg, a sírása teljesen megváltozik: éles, sikító hangon jelez, amelyet rövid szünet kísérhet, majd utána rövid ziháló hang, és végül újra kezdheti. Ha náthás a gyermek, és eldugul az orra, nem tud rendesen szopni. Ez máris egy ok, hogy sírjon.
Ha azt tapasztalod, hogy gyermeked szokatlanul viselkedik, hívd fel az orvost!
Peluskiütés
Előfordul, hogy a pelenkától kisebesedik a baba feneke, ilyenkor vedd le a pelust, és tisztogasd meg.
Mit tehetsz ilyenkor?
– gyakrabban cseréld a pelenkát
– Tegyél alá puha törülközőt, hagyd pelenka nélkül minél többször
– az orvos ír fel receptre krémet
Anya hangulatingadozása
A csecsemők nagyon érzékenyen reagálnak az anya hangulatára. Figyeld meg, ha ideges vagy, feszült, és ingerült, akkor a baba megérzi, és ennek megfelelően reagál. Bármilyen fáradt vagy, és kimerült, próbálj meg nyugodt lenni vele. Soha ne rázd meg a gyermekedet, mert vakulást illetve agykárosodást okozhat!
Mit tegyél?
Ha úgy érzed kimerültél, amikor a csecsemő pihen, akkor szánj időt a töltődésre. Ez egyéntől függ, hogy mi az, ami feltölti.
Zaklatott
Ha túl nagy a nyüzsgés körülötte, sok inger éri a gyermeket, ez is egy kiváltó ok a sírásra. Ilyenkor a hangja megváltozik szinte nyafogva sír, és egyre hangosabban.
Előfordul, hogy semmilyen oka nincs a sírásnak, csupán dajkálásra, anyára vágyik.
„Nagyon sok teendőm volt 2 gyermek mellett. Ha csupán megnyugvásra, és arra volt szüksége a gyermekemnek, hogy a közelembe legyen, akkor felvettem és babusgattam. Azonban, a teendők listája sokszor túl hosszú volt, és mindezt nem tudtam megtenni, ilyenkor felvettem a babahordozó kendőt, és együtt csináltuk a házimunkát. Ő megnyugodott, hogy a közelemben van, és pedig boldogan szívtam be a babaillatát.:”
A környezet
Ha túl melege van vagy fázik, ez is lehet a sírás oka. A szoba ideális hőmérséklete: 18- 21 C fok.
Melege van: fogd meg hátul a baba nyakát- ha nedves tapintású a bőre, akkor melege van. Ilyenkor takard ki, vagy vegyél le róla néhány ruhadarabot, hogy lehűljön.
Éles fény: ha a szemébe süt a nap, vagy a lámpának erős a fénye
Fürdés és öltöztetés: ha a Te gyermeked sem szeret öltözni és fürdödni, nyugi nem vagy egyedül. Ilyenkor azt tudod tenni, hogy minél gyorsabban csináld meg ezeket a teendőket, aztán vedd fel a gyermeked és nyugtasd meg. Énekelhetsz is neki miközben ezeket az „utálatos dolgokat” végzed. Rövid idő alatt megszokják.
Hasfájás
Intenzív, vigasztalhatatlan sírás jellemzi. Általában a napnak egy meghatározott szakaszában kezdődik, leginkább kora este. Rendszerint a gyermek 3 hetes kora körül bukkan fel és 12-14 hetes koráig tart. Ilyenkor fintorog és felhúzza a lábát.
Mit tehetünk?
– Az első amit tehetsz, megtanulsz együtt élni azzal a tudattal, hogy klónikás a gyermek, és mindez csupán 3 hónapig tart.
– Orvosságokkal ne gyötörd a gyermeked! (A patikában lehet kapni: Infacol, SAB csepp- hasfájára recept nélkül kaphatók)
– Vidd ki a friss levegőre
– Változtasd a helyzeteket: a helyváltoztatás megmozgatja a gyomor és a bél tartalmát. (fektesd az alkarodra, fektesd a hátára, simogasd a hasát, vedd ölbe)
Meglátod, ha megtanulod értelmezni a sírást, tudni fogod, hogy mi a teendő!
Az olvasás közös élmény!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!:)