Mindenkinek megvan a maga problémája: van akinek a Férfi hiányzik az életéből, van akinek a kedvesség,van akinek az alvás, van akinek a jólét, van, akinek egy kiadós szex, van akinek egyszerűen semmi nem jó, örök elkeseredettségre van teremtve. Van aki egyszerűen csak kimerült, és bár minden rendben van körülötte, lelke mélyén gyötrődik. Hát ez történt velem is…
Elfogytam. Fáradt vagyok. Nem tud őszinte mosolyt csalni senki és semmi az arcomra. Még a gyermekeim sem, pedig imádom őket. Belülről küzdök, nekem sem jó ez az állapot. Ha találkozunk az utcán talán észre sem veszed rajtam,hogy már hónapok óta nincs egy ágyam, amiben aludjak, mert mindig máshol hajtom álomra a fejem. Hol a földön a kiságy mellett, hol a kanapén, hol a nagyobb gyermekem ágyában. Egy nappali zombinak érzem magam, aki túlélésért küzd. Tudom, tudom, hogy egyszer véget ér ez az állapot, és próbálok is felállni minden rejtett erőmet felhasználva.
Hiányzok magamnak, a férjemnek a gyerekeimnek. Káosz uralkodik az életemben. Nem hiába mondják, hogy igenis önzőnek kell lenni, időt kell szakítani magunkra, mert, ha anya nincs jól, akkor sajnos cseszhetjük az otthoni békés és idill hangulatot. Minden rendben van az életemben, van egy szerető férjem, 3 gyermekem, mégis kiégettnek érzem magam. Nagyanyám erre azt mondaná, „Drágám, nem kötöd le magad, az a bajod neked” Én pedig úgy érzem, hogy csak kimerültem. Nem vágyok másra, mint hogy hajat mossak és aludjak egyet. Persze a gyerek nem látják, hogy anya totál defekt, mert helytállok a mindennapokban. Reggel felébredek, megiszok egy bödön kávét, rajzolok egy szép pofit magamnak, felöltözöm, indulunk az oviba, aztán babázok, aztán főzök-mosok-takarítok…és velük vagyok. Csak magamra nem szánok időt.
Nézem az instán a boldog és tipp top anyukákat, és mindig felteszem magamnak a kérdést: Tényleg soha nem fáradtak? Tényleg mindig csinosak, és ragyognak?…Tudom, hogy nem, de ez még inkább a mélybe tiport. Nem elég, hogy lelkileg troggyon vagyok, még szarul is nézek ki. Szóval kiiktattam a facebookot, és az instát. Nincs bambulás, és nézelődés üres járatokban, már amennyi jut egy nap nekem.
{adselite}
Először is, letojom, ha nem ragyog a lakás. Beleestem abba a hibába, hogy folyamatosan rendet akartam magam körül, hogy mire a férjem hazaér legyen rendes, tiszta lakás, és főtt étel az asztalon. Tökéletes akartam lenni. Elismerésre vágytam, hogy valamiben jó vagyok. Ha már a munkámban most nem tudok teljesíteni, nincs elismerés, nincs sikerélmény, akkor majd a férjem megdicsér, mert rend van, és finom kaja. Szánalmas egy gondolat. A gyereknevelés is sikerélmény persze, de az hosszú távon igazolódik be, hogy milyen munkát végeztem, most egy végeláthatatlan kihívás számomra. Persze, senki nem fog gratulálni 18 év múlva, hogy „Ezt jól csináltad, gratulálok”. Ajándék wellness hétvége jár ajándékba. De ha meginogsz, és elcseszed egy pillanatra, nem kell 18 évet várnod, odavágják, hogy „Milyen anya vagy már?!” Na, és hát valljuk be, imádom a gyerekeimet, de soha nem leszek mintaanyu, vagy ahogy mondani szokták ősanya. Megfelelési kényszer gyötör. Tudod legszívesebben felkapnám a szekrény mélyében árválkodó tűsarkúmat, és abban tolnám a babakocsit, vagy sétálnék az utcán, vagy a játszótéren lökném a hintát…de nem teszem, mert már a gondolattól is fájnak a lábaim, melyek egy tornacipőhöz vannak szokva. Na, de most nehogy az a kép alakuljon ki benned, hogy egy troggyos valaki vagyok. Azért odateszem magam, de kell valami, ami feltölt, ami visszaadja a szikrát, ami cserfessé tesz újra…és reggel jött a gondolat. Oviba nemet, betettem egy kedvenc bulis CD-met, felhangosítottam, és éreztem, ahogy az életkedv csörgedezni kezd ereimben.
Élek,élek,élek…a gyerekek boldogan nevettek, tetszett nekik a zene, én pedig felhívtam barátnőmet, hogy ma este beülünk valahova. Valahova, ahova felvehetem a tűsarkú cipőmet, és ihatok egy pohár bort. Persze kíváncsi vagyok mi lesz este, mert általában félholtan vonszolom magam az esti fektetések után. De már maga az a gondolat, hogy kimozdulok, visszaadja az életkedvem. Régebben megcsináltam ezeket az esti kiruccanásokat, de valahogy most egy Tunyacsáp lettem, már ami magamat illeti. Jesszusom, nem is tudom hogy visel el engem a férjem. Ez a másik aggasztó gondolatom, ki a francnak kell egy ilyen rinyagép? Nincs mese, nekem kell változnom. A piac elég széles, és bár nem ebben az állapotomban, de egyébként úgy gondolom egy főnyeremény vagyok, sok-sok tündibündi csaj rajong a helyes apukákért. Szóval a tervem, elmegyünk kettesben valahova. Akárhova, ami rólunk szól, ahol mi vagyunk. Legalább kiderül, hogy tudunk-e még beszélgetni egyáltalán egymással.:) Nem tudom, hogy fogom megoldani, de megoldom. Másrészről hiányzik a társaság. Néha belegondolok, hogy olyan jó lenne komunában élni, ahol napközben lenne kivel megosztani a gondolataimat, nevetnénk, együtt főznénk, merthát az Uram dolgozik napközben, így marad a magány. Szükség van arra, hogy áthívjam egyik barátnőmet, és a mosogatni valót arrébb tolva beszélgessünk csajos dolgokról, vagy éppen ott ül, amíg én főzök, és közben beszélgetünk, nekem az is jó, ha a nagy semmiről, de beszélgetünk.
Két nappal később…
Visszaolvasva, amit írtam 2 nappal ezelőtt…hm…nem tudok mit írjak rá, de most úgy érzem megtaláltam a belső békémet. Nem kellett más hozzá, mint egy szemléletváltás, vagy egy csajos kimozdulás a barátnőmmel. Összeszedtem magam, kimozdultam, és nem görcsölök a dolgokon. Most is itt van előttem egy kupac vasalni való, és én írok neked. Mert ez nekem jó.
Arra a kérdésre, hogy miért bírják egyes anyák a gyűrődést társaiknál, talán azért, mert nem akarnak tökéletesek lenni, és jó a hozzáállásuk a dolgokhoz. A „jó” pedig egyet jelent azzal, hogy pozitív. Megoldást keresnek panaszkodás helyett. …és igen, pihenni kell! Amikor úgy érzed most van az a „pont”, pihend ki magad! Figyeld meg egyes anyuka ismerőseidet, akiket az anyaság megváltoztatott. Szerencsére, nagyon sok Nő van, akire pozitívan hatott a gyerekvállalás, de a vesztesek oldalán is bőven akadnak, akiket az anyaság megkeserített. Bár a munkájukban a legjobbnak számítottak, kimagasló eredményeket értek el, az egyetemet kiválóan teljesítették, itt mégsem állják a helyüket. Legalábbis így érzik. De nem így van! Képesek vagyunk, a legrosszabbra gondolni, még akkor is ha minden rendben van. Szükséged van magadra, nem is gondolnád mennyire. Nem attól lesz valaki jó, hogy a gyereknek alárendeli magát, és önmaga árnyéka lesz. Így is úgy is fogsz kapni kritikát, bármit teszel.:) Ha valami nem jó, tenni kell érte, hogy jó legyen. Nem mástól kell várni a megoldást, panaszkodás helyett cselekedni kell. szóval, tegyél érte bármit: kezdjél el kötni, vagy írj nekem egy e-mailt, vagy ülj be a barátnőddel este beszélgetni…bármit! Bármi, ami Neked jó, nem másnak!
