Szülésem, mélyebben
Az én imádott szülész-nőgyógyászomat már 10 éve ismerem. Eleinte a TAJ kártyám elegendő volt, hogy bebocsátást nyerjek kezei közé, aztán átváltott magán praxisra is, és egyértelmű volt, hogy inkább egy kényelmes, igényes időpontos megoldást választok az évi vizsgálatokra. Mikor elterveztem, hogy babázni szeretnék, nem is volt kérdés számomra, hogy mindezt az ő óvó szeme és tudása mellett kívánom végigcsinálni. Bár fiatal – még rezidens volt, mikor először nála kötöttem ki – én mégis tökéletesen megbízom benne. Ő az a fajta orvos, akit bármikor fel lehet hívni, SMS-ben „zaklatni”, partnerként kezeli a pácienst, és mindig nyugodt, kedves, amolyan „Take it easy” figura.
Így én nem kórházat, hanem orvost választottam, így jutottam el a MÁV-ba.
Bevezető, avagy miként lett az orgazmikus szülésből sürgősségi császár
Elterveztem, hogy a szülésem hosszú lesz, amolyan romantikusan apás-vajúdós, kádazós-nagylabdás, gátvédelmes-örömteljes.
Vasárnap befektetett a dokim, mondván 40+ hetet tapossuk, és elég kevés a magzatvíz. Hétfő estére szépen el is kezdtem tágulni – éljen a meleg front -, az ő és a főorvos javaslatára pedig, este át is költöztem a szülőszobára. Ott egy ügyeletes nagyon kedves orvos méhszájérlelő zselével kívánt nekem sok szerencsét.
Dokikám nem volt bent, azt terveztük, hogy hajnal 5-6 körül érkezne, burkot repeszt és mehet a menet. Apa otthon várta a fejleményeket, elvileg pihennie kellett volna, hogy a másnapot bírja velem.
Csak feküdtem ott a 20 perces fájásokkal, időnként bele-beleszundizva. Épp egy ilyen szemlehunyásból ébredtem meg, mikor láttam, hogy elöntött a vér. Hívtam valakit, de ekkor még nem aggódtam. Nem szültem, felőlem ez épp úgy lehetett volna valami természetes velejárója, mint a fájások. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy itt valami nagyobb gond lehet, mikor 2 percen belül bent termett két szülésznő, két orvos, és már ultrahangoztak is. Ködösítés, majd a „behívjuk az orvosát” mondattal távoztak. Férjet felhívtam, jöjjön, valami történik. Tíz perccel később az én mindig nyugodott dokikám mosolyogva, vasalt ingben belibbent és közölte, hogy megyünk a műtőbe, kezd leválni a méhlepényem, császározunk.
Tárgyalás, avagy nézzük meg közelebbről a csúnya részleteket is
Felsorolás szinten említeném meg, hogy mi történt velem hozzávetőleg 6-7 perc alatt, totál fényáradatban, jövő-menő dolgozókkal körülvéve:
– Vértől csöpögő bugyogó levesz, szülésznő a kuka felett tartva; megtartom-e
– Hálóingből ki, valami sötétkék hátul kötős szerkóba be – mindezt fekve
– Balkézfejbe kanül beszúr, utána fekete körömlakk lemos… aceton a friss lyukba befoly’, de kibírható
– Katéter elsőre kicsi – bepisi -, másodikra eltalál, nem fáj
– Testékszerek, hajcsatok, ékszerek ki-le (szemfesték maradt)
Készen álltam. Tuti, hogy már ekkor kaptam valamin lightos nyugtatót, mert így visszagondolva jobban kellett volna tevőlegesen is izgulnom és félnem. Egy betegszállító betolt a műtőbe, ott pedig átültem egy SZÉKRE! Ne, senki se gondolja, hogy elheverészik egy kényelmes asztalon és annyi. A szélére ültem először, ott vicceskedő – tök rutinból dolgozó – aneszteziológus spinális érzéstelenítésben részesített. Ez sem fájt, nem is igen éreztem. Majd fél-ülésbe helyezkedtem, a szétterpesztett lábaimat térdig betekerték afféle zöld rongyba, és hozzákötözték a vázhoz. Az egyik karomra – Rolex híján – vérnyomásmérőt és szíjakat kaptam. Így visszagondolva, akár a májamat is kivehették volna, annyira nem tudtam mozogni. Még láttam, ahogy grillcsirkésre bekennek mindenhol melltől lefelé – picit nagyobb flakonból, mint az itthoni betadine -, aztán az arcom előtt elhúztak valami függöny-szerűséget. Fejemen a menő sapka, miközben kezdtem szédelegni – a spinális egyik mellékvágánya a leeső vérnyomás, ami nekem amúgy se igen érte el a normális értéket. Majd hideget éreztem a karomon, a hasamon, a combomon. Közben valaki kérdezgetett; érzem-e és mennyire. Nos, vagy én válaszoltam félreérthetően, vagy az idő sürgetett, lényeg a lényeg, elkezdett vágni a doki, én meg totál éreztem. Fájt. Felszisszentem, erre rám toltak valami maszkot, melynek tartalmát azóta se tudtam meg, de fogorvos előtt szívesen beleszívnék egy kettőt.
Kis élő kép:
Fekszem egy szado-mazo széken, lekötözve, félig érzek, félig nem, közben szédülök, hányingerem van, érzem, hogy vágják a húsom, és hidd el, eszembe se jut, hogy egy gyerekért, egy életért küzdök és küzd mindenki a műtőben. Csak annyi fut át rajtam, hogy inkább vágják el a torkom, és szevasz, nem kell ezt cifrázni.
Ezután az izmok széthúzása következett – bizony régen vágták, gondolhatjuk milyen következménnyel. Én hihetetlen kellemetlen, fájó, feszítő, görcsös, szúró érzéssel párosítanám a folyamatot, mely nyilván nagyban hozzájárult a lapos hasam visszatérésében.
Ezt követően már csak az van meg, hogy felsírt a lányom, attól kezdve pedig nem éreztem az égvilágon semmit sem – a szédülésen és a lelki békén kívül. Már bepólyálva odahozták a fejemhez, néztük egymást, megpuszilhattam, megsimogattam az arcát.
Kis élő kép:
Ülök egy székben széttett lábakkal, melyek között ott áll az orvosom, épp a méhlepény eltávolítása után és az összefoltozás előtt jár. Egy kis zöld „függönnyel” arrébb pedig anya és lánya először pillantja meg egymást. Egyik oldalon a meghatottság és boldogság, a másikon meg a vér ömlik.
Miután kitoltak – egy betegszállító áttett az ágyra, ami nagyon fájt -2 órát voltam az szülőszobában, közben apa is befutott – szegény az egészet lekéste. Behozták a babánkat, a nővérke egyből cicire tette, nagyon cukin rátámadt. Kicsit lehettünk hármasban, aztán a lányt elvitték. Fáradt, mit fáradt élő halott voltam, így hazaküldtem Uramat, és elaludtam. Többször bejöttek, és a sebemre tett homokkal teli kis zsákocskát jól lenyomogatták. Ilyenkor egy picit mindig úgy éreztem, hogy bepisilek a fájdalomtól, de szerencsére a katéter még a helyén volt. Miután letelt az időm, a 12 órás hanyattfekvés az őrzőben folytatódott, ami a szülészeten az egyik szobát jelentette. A spinális érzéstelenítés után, ha nem várják ki ezt az időt migrén-szerű fejfájás lehet a jutalom. Átgurultunk, áttettek egy másik ágyra –fájdalom -, majd elaludtam. Pár órával később a lábamat még egyáltalán nem, a hasamon a sebet annál inkább éreztem – ez Murphy. Behozták a lányomat, szopizott, majd elaludt. Kicsivel később elvitték, majd jött egy hölgy, hogy akkor töltsük ki a papírokat. Mondom nem is jöhetett volna jobbkor, mikor nem tudok felülni, fáj mindenem, zacskóba pisilek, azt se tudom, merre van a táskám. Mindegy megoldottuk, kedves volt, én meg érdekelt.
Letelt az idő, felültem, ohh jaj! Az egy dolog, hogy nagyon fájt a seb, a másik meg, hogy hasizom nem volt sehol. Öreganyám jutott eszembe, kábé még ő is gyorsabban ült fel 80 évesen. Karral dolgoztam, azzal löktem magam gyakorlatilag függőlegesbe. Kibicegtem a tusolóba, ott meleg víz, és kihúzta a nővérke a katétert. Isteni érzés, egyszer ezt mindenkinek ki kell próbálni. Felértékelődik az emberszabályozta vizelés, az egyszer biztos!
Tusolást követően megállapítottam, hogy a grillcsirke színem tusfürdővel nem fog lejönni, és szerencse, hogy egy nagy fehér ragtapasz szerűség eltakarja előlem a sebet, jobb ez így mindenkinek. Felöltöztem, átkísért a hölgy a saját szobámba, majd megérkezett a lányom is.
Utószó, avagy friss császárosként az élet oldalt fekve megszűnik
Utószó, avagy friss császárosként az élet oldalt fekve megszűnikMár a nap végére belejöttem a mozgáskoordinációba, a szobatársak nem hitték el, hogy császáros vagyok. Tudtam szoptatni is, mert volt előtejem, így mindig jóllakott az ujjhegynyi gyomrú tündérkém. Amíg a kórházban voltam, reggelente jött popsiba az oxitocin injekció, ami nagy görcsöket okozott, de kibírható fájdalommal járt. Számomra az egyetlen rettentően kényelmetlen dolgot az oldalt fekvés hiánya jelentette. Egyszerűen képtelen voltam rá. A hanyattfekvés is csak úgy ment, hogy ráültem az ágyra, aztán hanyatt vágtam magam. Egyszerűen nem működött a hasizmom, nem tudom azt se merre lehetett a 6 hónapos méretű gyerektelen pocakomban, melynek megléte önmagában is ledöbbentett. Itthon már levehettem a kötést. Hogyan is fogalmazzak, szép volt. Szép varrás, két oldalán egy-egy gyönggyel. Picit féltem, hogy majd azoknál fogva felszakad, mert beleakad a ruhám, vagy a gyerek. 10 nappal szülés után kellett visszamennem kivetetni. Dokikám mondta, hogy milyen jól nézek ki- kis hazudós -, meg, hogy szép a seb. Erre én, hogy félek, fájni fog a varrat szedés. Erre ő, már kivette. Szóval nem vészes a dolog. Ami megmaradt, hogy a hegnél bizonyos aprócska részeken nem érzek semmit, ami nagyban engem nem zavar, valamint az első évben az alsó és a nadrág, ha épp addig ért, akkor hosszú távon elég kellemetlen érzéssel járt.
Utó-utószó, avagy a piszkos anyagiak
Drága doktorom magánrendelőjébe jártam havonta, ekkor egy átlagosnak mondható összeggel könnyebben távoztam. A vizsgálatban székes nyúlkálós és ultrahangos történet is mindig szerepelt. A kötelező vérvétel, genetikai ultrahang, egyéb cukros vízivós projekteket a MÁV-ban intéztem azzal a szülésznővel, aki az orvosom mellett volt mindig a rendeléseken. Így sosem éreztem magam „egyedül”. Mint már említettem, bármikor bármivel kapcsolatban hívhattam őket, ez nagy megnyugvást adott. Az utolsó hónapban már hetente jártam – hetente is fizettem egy csökkentett összeget -, általában a kórházban találkoztunk, ott voltak a CTG-s félóráink, és a vizsgálatok is.
Egyszer sem hangozott el részéről, hogy ezen felül bármit is elvárna a szülés levezetésért. Mi a férjemmel a varratszedésnél mégiscsak megleptük egy fehér borítékkal, mert úgy éreztük, így is szeretnénk kifejezni a köszönetünket, amiért végig mellettem, mellettünk volt, a sürgősségi császárt is pikk-pakk levezényelte, és többször bejött hozzám, a kórterembe is.
Második babámat szintén nála fogom a világra hozni, programozott császárral, mivel alig több, 2 év telt el az előző óta, így nem kockáztatnak egy esetleges komplikációt.
Az olvasás közös élmény!
Ha tetszett oszd meg másokkal is!
Te is szívesen megosztanád szüléstörténeted? Küldd el nekünk az info@cukimamik.hu címre!
