Az első bizonytalan, totyogó lépések megtételével új időszámítás kezdődik egy család életében. Ezekhez a biztonságos első lépésekhez pedig elengedhetetlenül fontos az optimális terhelést biztosító cipőválasztás, hiszen ebben az első évben alapozzuk meg a lábak későbbi egészséges fejlődését.
A járni tanuló picik ízületei ilyenkor még lazák, a boka és a sarokcsont befelé fordul, a megfelelő izomzat és a helyes tartás kialakulásához évekre van szükség. Szakemberek szerint a járás megkezdésekor olyan lábbelire van szükség, ami leginkább hasonlít a mezítlábas járáshoz. A boka és a talp közötti izomzat lépésről lépésre erősödik, kialakul a láb boltozata, egyenetlen talajon folyamatos munkára késztetve a talpizmokat. Kemény talpú cipőben ezek az izmok nem megfelelően dolgoznak, így nem is fejlődnek hatékonyan.
Ortopéd szakorvosok egybehangzó véleménye szerint s a gyermeknek minél több időt töltsenek mezítláb – de sajnos erre nincs mindig lehetőség. A kemény, merev felületek ártanak a fejlődésben lévő csontoknak és porcoknak, így a lakásban szükség van olyan lábbelikre, amelyek a leginkább vissza tudják adni a mezítláb mászkálás élményét és hasznosságát. Olyan cipőre, ami puha, hajlékony, rugalmas, kényelmes és természetesen megfelelő tartást és védelmet ad a kicsi tappancsoknak. A járás megindulásával hatalmas teher nehezedik a gyereklábakra, fontos, hogy a cipő egyenesen tartsa, és ne engedje befelé fordulni az apró sarkat, így megelőzhetőek lesznek a láb elváltozásai.
Cipőválasztási kisokos – milyen babacipőt válasszunk?
Puhatalpú babacipők
A puha talpú babacipők megfelelően segítik a láb boltozatának kialakulását, a boka és a talp izmainak egészséges fejlődését. Nagyon nagy szerepet játszanak a lábszár hátsó izomzatának erősödésében, amelyet csak lábujjhegyen állva lehet erősíteni – márpedig kemény talpú cipőben ezt nagyon nehéz még nekik megtenni. Segítik az egyensúlyérzék fejlődését, a megfelelő járástechnika kialakulását. Ezekben a puhatalpú bőr kiscipőkben a gyerek a mezítlábasság érzetét kapja, a talaj egyenetlenségét érezve erősíti az izmokat és fejleszti az egyensúlyérzékét. Ezekben a cipőkben a baba biztosan jár, könnyen lábujjhegyre áll, kapaszkodik az ujjaival és egészében véve könnyebben és gyorsabban fejlődik a járása, ami kéz a kézben jár a neurológiai fejlődéssel is.
Supinált cipő
Amikor a láb izomzatának fejlődése nem tud lépést tartani a gyerek növekedésével, ha a bokaszalagok gyengék, akkor a sarkak befelé dőlnek, a bokákkal egyetemben. Ilyenkor javasolják az ortopéd szakorvosok a supinált cipő hordását. Ezeknek a lábbeliknek a sarka belülről kifelé döntött a sarok belső oldala legalább 4,5mm-rel magasabb a külsőnél. Talpa rugalmas, ugyanakkor nem túl hajlékony, biztosítja a lábfej stabilitását, korrigálja a boka bedőlését. Magasan vezetett, zárt, erősített kérgük és felsőrészük biztosítja a gyerek lábának stabilitását és biztonságát.
Hogyan válasszunk méretet?
Szakértők szerint a jó gyerekcipő ismérve, hogy a gyerek nagylábujja és a cipő eleje között marad egy ujjnyi szabad hely, hiszen a kicsik minden lépésnél begörbítik és kapaszkodnak a lábujjaikkal, ezért van szükség erre a térre. Soha ne essünk abba a hibába, hogy egy számmal nagyobb cipőt veszünk, mert majd úgy is belenő. A túl nagy cipő nem tartja a gyerek lábát, könnyen lecsúszik, elesik, kényelmetlen és ortopédiailag is káros.Természetesen az nem úgy megy, hogy a gyerek a boltban kiválasztja a legjobb minőségű és legpraktikusabb darabot – ha rajta múlik, a fő szempont a szín és a cuki minta lesz. Ha el akarod kerülni a veszekedést, akkor otthon rajzold le a lábát és hasonlítsd össze az üzletben található cipőméret táblázattal. A gyerekek nagy része amúgy is utál cipőt próbálni, és nem is mindig tudják hitelt érdemlően elmondani, hogy nyomja-e a lábukat valahol.
Termékajánló
Márkák/ Jellemzők |
Szamos |
Pepiped |
Liliputi |
Szofi |
méret |
17-40 |
19 – 36 |
17-26 |
13-34 |
felsőrész |
100 % valódi bőr |
vászon, 100% bőr, strapabíró gyöngyvászon, clarino |
100% nappa bőr |
100% bőr, egyedi mintaválasztékkal |
talp |
puha és klasszikus formatalpas, supinált |
Kézzel varrt, 3 rétegű bőr, G2 és memóriahab technológiás gumi, természetes és rugalmas gumi |
3 rétegű puha talp |
3 rétegű csúszásgátlós, puha talp |
modellek |
magas szárú, csizma, félcipő, szandál, nyitott |
szandál, cipő, csizma |
cipő, szandál, csizma |
cipő, csizma, mokaszin, szandál |
rögzítés |
tépőzár, csat, cipzár, gumi, fűző |
Velcro tépőzár, gumipánt |
rugalmas gumipánt, tépőzár |
rugalmas gumipánt, tépőzár |
egészségpénztárra elszámolható |
a supinált cipők igen |
nem |
igen |
folyamatban |
A Szamos Kft-t senkinek nem kell bemutatnunk. A cég 1990-ben alakult, és 2007-ben kezdte meg a Szamos Kölyök gyerekcipők gyártását, amely a magyar babák lábainak egészséges fejlődéséről gondoskodik. Nevük a megbízható és stabil minőséget jelenti – és a supinált cipőket, amelyeket a legmagasabb színvonalon állítanak elő. A Szamos gyerekcipőkből jelenleg három termékcsalád érhető el: az Első Lépés bébi cipő, ennek a talpa puhább, hajlékonyabb, kérge közepesen kemény, orrésze szélesebb; a formatalpas gyermekcipő, mely széles választékban kapható, különösen hajlékony talppal; és a supinált kivitelű cipők, melyek orrvédővel is rendelkeznek, hogy még strapabíróbbak legyenek. 2017 őszétől pedig megkezdik a puhatalpú (bőrtalpú) kocsi cipők szőrmebéléses és bőrbéléses változatainak gyártását is.
A Liliputi puhatalpú cipők Dr. Lengyel Zsuzsanna gyermek ortopéd főorvos ajánlásával készülnek, cipő, csizma, szandál kivitelben, a legmagasabb minőséget nyújtva a pici lábaknak, olyannyira, hogy a Liliputi szandálok nemzetközi díjnyertes elismerésben részesültek. Egyszerűen felvehető, rugalmas bokapántja miatt tartósan fenn is marad a legaktívabb lábakon is. A károsanyag-mentes nappa bőrnek köszönhetően megfelelően szellőzik a lába, a csúszásbiztos, 3 rétegű hasított bőrtalp csökkenti az ízületeket érő terhelést a kemény talajon való futás során. A gyerkőc a talaj összes egyenetlenségét érzékeli, így a talp, a boka és a vádli izmai nagyobb hatékonysággal dolgozhatnak és megfelelően fejlődhetnek. A Liliputi elhivatott környezetvédőként nagy hangsúlyt fektet az újrahasznosításra, illetve a környezetbarát csomagolásra és szállításra. Ezeket a lábbeliket nem csak az ortopéd orvosok, szülők, nagyszülők, nagynénik szeretik, hanem a gyerekek is, mert amellett, hogy könnyű fel és levenni őket, igazán kedves mintákban és színekben kaphatóak.
Az ortopéd szakemberek által ajánlott, akár névre szóló Szofi babacipők már évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek és már sok kisbaba lábán bizonyítottak. Magyarországon egyedülálló módon egy babacipő tervezőprogram segítségével állíthatják össze az anyukák álmaik Szofi cipőjét: maguk választják ki a mintát és az egyedi feliratot. A Szofi babacipő nem terheli a porcokat és a csontokat, védelmet nyújt az apró talpaknak a hideggel, az elcsúszással, a kemény parkettával … sőt! a nagytesó által szétszórt legókkal szemben is. A Szofi Babacipő különös figyelmet fordít a magas lábfejű babákra, akiknek nehéz kényelmes babacipőt találni. Egyedi megoldásokat kínál, hogy nekik se kelljen lemondaniuk a kényelemről, miközben életük első babacipőjét viselik.
Egy pediped™ cipő minden korosztálynak tökéletes választás, hiszen organikus, kényelmes, rugalmas és anatómiailag is megbízható felépítésű, igazi csúcsminőség. A pediped™ gyerekcipőit úgy tervezték, hogy a babáktól egészen a kisiskolásokig bevethető legyen, az első lépésektől az iskoláig a legmegfelelőbb surranó kerülhessen a gyerek lábára. A pediped™ cipők magasított gumitalpa védi a lábbeli orrát a korai kopástól, a szandálok és a cipők orra zárt, ezáltal óvják a lábujjakat, ugyanakkor még a melegebb időben is komfortosak. Egészen más cipőre van szükség akkor, amikor a baba feláll és megteszi az első lépéseit – ebben a korban a kézzel varrt bőrtalpú Originals cipőket ajánljuk; más a totyogós időszak alatt – ekkor már a G2 és memóriahab technológiás gumitalpú Grip&Go cipők a megfelelőek; és persze más az ovis-sulis gyerekeknek – nekik a természetes gumitalpú Flex cipők a legjobb választás.