Olyan jó éjszakának indult. Vacsora előtt hosszasan játszottak az apjukkal, építettek, utána még szépen el is pakoltak. A gyerekek – a kislányom és a kisfiam- szépen megvacsoráztak. Kivételesen nem kellett meghallgatnom, hogy a spenót „pelenka ízű”, és inkább mást szeretnének enni. És nem volt azon vita, hogy kinek jár több fasírtgolyó, mivel a nagy szerint évenként egy darab jár csak, és a kicsi ne akarjon többet.
Majd megfürödtek, úgy, hogy még a hajmosásból se volt hisztivel váltogatott sírás és üvöltés, hogy „gonosz szülők „vagyunk. Röpke másfél órányi hercehurca után már aludtak is. Igazi álom, hol van itt a rém, mi?!?
Majd kellemesen összebújtunk az Emberrel a kanapén, és megnéztük az „Ízek, imák, szerelmeket” – nem, én még mindig nem szeretem ezt a filmet! De köszönet a férjemnek, hogy túlélte velem. :)Így viszont csak éjféltájt tértünk nyugovóra – ami kisgyerekes szülőknél végzetes hiba. Ezt sose tegyétek, maximum akkor, ha a nagyszülőknél vannak a gyerekek.:)
Álmomban egy koncerten vagyok, és Jon Bon Jovi hív fel a színpadra, hogy „Anya, Anya”….. Ja, nem is, ezek a gyerekek – hajnali kettő van. Jon-nak jobban örültem volna.:) Rohadtul fáj a fejem, és a torkom, de anya vagyok, mennem kell. Tömény bűzre lépek be a szobába, a kicsinek megy a hasa. Szaladok a biliért, és a tisztítószerekért. Míg ő a bilin ül, a nagy is rosszul lesz, elszáguldok vele a fürdőszobába – milyen jól is jön, hogy régebben futottam! Tisztítószerek elő, mosógép beindít, ismerős??? Ágy kitakarít, villámgyorsan áthúz, balesetes szőnyeg felteker. Máris fél négy van. A kisfiam kegyesen közli, hogy a jól megpakolt bilit elvihetem. Megmarkolom és ismét száguldok a fürdő felé, amikor, NEM!!!, rálépek egy elől hagyott Lego Technic darabkára, és fájdalmamban majdnem eldobom a bilit, hogy hogy nem, a tartalmával együtt…..Magamban ordítok, sziszegek, ugrálok….
{adselite}
A LEGO a legveszélyesebb éjszakai ellenség. Alattomos. Amilyen pici, olyan veszélyes. Hát ez van. Hülye vagyok, ahelyett, hogy vennék egy LEGO tárolót, esténkét gazella módra szökkenek a szobában. Közben a nagylányom visítani kezd, hogy „anya, anya, gyere, törölj meg” és én hezitálok a sírás és a nevetés között. Végül elmorzsolom a könnyeimet és kimentem a gyereket a vécéről, miközben a másikat berakom a zuhany alá – az egyszerűség kedvéért ruhástól.:) És tudjátok, hogy mi az igazán megdöbbentő? Hogy Életem párja mindeközben édesdeden alszik – ismerős érzés???
Miután feltakarítom a szobát, kitakarítom a vécét, a zuhanyt, a bilit, áthúzom az ágyat, lefektetem és megitatom a gyerekeket, akiknek meglepő módon már semmi bajuk, lezuhanyzom – már 5:00 óra elmúlt, én meg hatkor kelek, így már nem fekszem le aludni. Hanem csinálok egy csésze forró kávét, és éppen a kanapé irányába haladok, amikor rálépek egy elől hagyott LEGO darabkára, és fájdalmamban kipottyan a kezemből a kávé….a fejem lüktet, de már mit számít…a gyerekek alszanak,én pedig erős vagyok, anya vagyok!
Ti milyen hasonló szörnyű estén vagytok már túl? És mi a módszeretek, hogyan élitek túl ilyenkor a nehéz napokat?
Képek forrása: pinterest.com
