Aggódom, mert nem csak az ivóvíz készletek, és az esőerdők fogynak, hanem a kitartás nevű emberi erőforrás is rohamosan tűnik el a következő generációból. Persze mondhatjuk, hogy minden gyorsabb, és valóban könnyebben hozzá lehet jutni dolgokhoz – elutazni a világ végére órák alatt, megszerezni a kedvenc együttesem új cd-jét. De azt látom, hogy ettől boldogtalanok. Mármint nem a gyors megszerezhetőség miatt, hanem épp azoktól a dolgoktól, amelyek megszerzése viszont eltökéltséget követelne. Ijesztő, hogy egyre kisebb gyerekeken tapasztalom a teljes kudarckerülés jeleit, mottójuk:ha valami nem megy elsőre tökéletesen, azt meg sem próbálom.
Ha valami miatt mégis rákényszerülök, akkor jön az intenzív önutálat, önbecsmérlés: béna vagyok, semmiben sem vagyok jó. Szívem szerint, a már tőlem megszokott módon rákenném ezt az anyukákra és apukákra, akik a saját teljesítménykényszerüket adják tovább szorgosan a gyerekeikre, de bajban vagyok, mert nem minden esetben tudom ezt megtenni. Teljesen ok szülők esetében, akik sem önmagukból, sem a gyerekekből nem tapossák ki a maximumot, egész jó barátságban vannak saját hibáikkal és feltétel nélkül szeretik utódaikat – is előfordulhat az ilyesmi. Akkor hát kire, mire fogjam? Hát kérem, a csapból is ez folyik. Ha nem otthon, akkor mindenhol máshol tanulja meg, mit tanulja? Szívja be a bőrlégzésen keresztül, hogy MINDEN CÉLODAT AZONNAL ELÉRHETED! Gyerünk gyorsan elzárni minden gyereket a tv-től, újságtól, többi gyerektől, barlangba vele? Nyilván ez nem megy, bár a problémára megoldást jelentene. Fontos szülői küldetésnek tartom, hogy szorgos aknamunkával „ellentartsunk” ennek az áramlatnak, és tanítsuk meg, hogy igenis a sikerhez vezető legfontosabb dolog, a kitartás.
1. Korlátozott és kontrollált médiafogyasztás. Továbbra sem mondom, hogy tiltsunk be mindennemű médiát, de minél kevesebb, annál jobb. Ugyanis mindez elsősorban onnan jön. Az a kevés, amit pedig feltétlenül szükséges elfogyasztani, arról pedig tudjuk, hogy mit közvetít, tanít, és magyarázzuk meg, beszéljünk róla. Nem csak az erőszakos tartalmakat érdemes kerülni, együtt feldolgozni. Mindenhonnan ezt tanulhatjuk: egyenlő vagy a teljesítményeddel. Az eredmény a lényeg, szinte mindegy, hogyan éred azt el.
{adselite}
2. Még több olvasott mese. Tudom, hogy a népmesében is három nap egy esztendő, de teljesen más a hatásmechanizmusa. A képileg is – és most már hihetetlenül valósághű módon – megjelenített történetek esetében az agy már nem tudja eldönteni, hogy miről van is van szó. Nincs vele dolga, így mindent a valóság részeként értelmez. Olvasott mese esetén azonban komoly munkát végez – belül meg kell jelenítenie az elhangzottakat. Világos, hogy mindez csak fikció. Olvashattok tematikusan is, se szeri se száma a kudarcról, kitartásról, szorgalomról szóló régi és új meséknek. Amikor már nagyobb, és nyitott erre, kereshettek önéletrajzokat is az őt érdeklő témákban, melyekből kiderül, mennyi munka van egy-egy híres ember sikerei mögött.
3. Jutalmazd az erőfeszítést. Nem mindegy ugyanis, hogy szülőként mit dicsérünk meg. Hajlamosak vagyunk, csak úgy csípőből az eredményt elismerni. Ilyeneket mondunk, hogy de szép ez a rajz, meg milyen ügyes vagy. Egy kis odafigyeléssel jutalmazhatjuk szavainkkal az odavezető utat is, így bátorítva a gyerekeket a kitartásra és a nagyobb erőfeszítésre.
4. Ne hagyd, hogy feladja. De ne is büntesd, ha megteszi, vagy épp valamit már el sem kezd. Ha tudod, mi van mögötte – félelem a kudarctól – már ennek megfelelően tudod a helyzetet kezelni. A határozott noszogatáson túl szükség lesz még empátiára és kicsit kisebb, elérhetőbbnek látszó célok kitűzésére.
5. Jó példa. Lássa, hogy mennyi munka van egy-egy dolog mögött. Lásson hibázni és aztán felállni, tovább menni.
Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu
