Hoztam nektek néhány tévhitet, illetve megfontolandó gondolatot a terhesség, és szoptatás időszakára. Egyszerűen képtelenség minden károsnak vélt dolgot kiiktatni az életünkből, és nem is kell rágörcsölni – erre sem. Nagyon kevés tiltólistás dolog van, és mint szinte mindenben itt a mértékletesség a fontos.
Mit szabad és mit NEM terhesség és szoptatás alatt
Hajfestés, kozmetikai termékek
Nem kell kismamaszörnnyé változnod semmilyen szinten, csak légy körültekintő. Nem tudni pontosan hogy a hajfestékek magzatra, babára gyakorolt hatása eléri-e a negatív értelemben vett „érdemleges” szintet. Sokan azt mondják, hogy nem veszélyes, de azt is tudjuk, hogy kemikáliák egy része a bőrön keresztül felszívódik, és a véráramba kerül, onnan pedig a babához jut. Ennek egyébként a terhesség első 12 hétben van jelentősége. Ebben az időszakban érdemes olyan hajszínezési módszert választani, amely során nem ér festék a fejbőrhöz. Vagy természetes alapú hajfestéket használni. Továbbá elmondható, hogy akkora hormonális változás megy végbe a szervezetben az első trimeszterben, hogy nem lehet tudni mi lesz a hajfestés pontos végeredménye. Ledobja a színt, más árnyalatot produkál a megszokott színre is, gyorsabban nő, hajszerkezeti változással kell számolni stb. Az első időszak után szabad a pálya, és természetesen szoptatás alatt is. A normál kozmetikumok káros anyagai egyébként nem képesek annyira beszívódni, hogy a babánál kárt okozzanak. Egyedül a ránctalanító krémek túlzott használata kerülendő, mert az képes mélyebb rétegeket is elérni. Viszont úgy gondolom, hogyha megtehetjük miért ne figyeljünk erre is oda. Az illatokra való érzékenység remek ösztönző arra, hogy megismerkedjünk a parabén, és mindenmentes kozmetikai, és pipere termékekkel.
Sport
Itt inkább a kismamáknak kell odafigyelni. Első és legfontosabb dolog, hogy aki terhesség előtt soha nem sportolt, az ne várandósan kezdje el az aktív mozgást. A legjobb választás a kismama torna. Ezt jó szívvel ajánlom.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Ha rendelkezel némi sport múlttal, akkor annyi a dolgod, hogy figyeled a tested jelzéseit, és azonnal leállsz, ha valami nem stimmel. Amennyiben semmi gond nincs, és jól esik a mozgás, akkor hajrá! A folyadékpótlásra fokozottan figyelj![/quote]
Kismamaként van néhány mozgásforma, amely kerülendő: pl. a biciklizés, a lovaglás, a lépcsőzés, a nagyobb súlyok mozgatása. Pocakkal ezek balesetveszélyesek.
Szülés után 6 hétig pihenj, de aztán semmi akadálya hogy újra mozogj, persze “normál” keretek között. Szoptatás esetében a mellek kiürítése lesz fontos az aktív tevékenység megkezdése előtt. Varrás nélküli, nem túl szűk melltartót viselj!
Aktívmami blogunkban sok hasznos tanácsot olvashatsz a szülés utáni sportolásról!
Szolárium
A várandósság alatt a bőr érzékenyebb lesz, viszketés is előfordul (néhány esetben ez májproblémàra utal), fokozott pigmentáció jelentkezhet, vagy az anyajegyek besötétedése is lehetséges, esetenként májfoltok megjelenése is jellemző. Ilyenkor ne szolizzunk! Sőt a fényvédelem kismamaként még a nyári időszakon túl is fontos!
Szoptatási időszakban semmi akadálya az ilyen jellegű barnulásnak, persze mértéket tartva!
Szauna
Problémamentes terhességnél egyáltalán nem teszünk kárt vele, de azért ne kismamaként kezdjük el. Heti 1-2 alkalommal 5-10 perc igazából csupa pozitív hatással bír, pl. segít az ödémát, visszeret kordában tartani. Arra viszont oda kell figyelni, hogy nem szabad azonnal belecsobbanni a hideg vízbe szaunázás után, hanem fokozatosan kell visszahűteni a testet pl zuhanyzással. A szoptatásra pedig tudjuk, hogy jó hatással van a meleg, tehát a szoptatás sem akadály. A folyadékpótlás ilyenkor is nagyon fontos!
Uszoda, termál víz, élővíz
Szoptatásnál azt kell tudni, hogy az uszodai nagyon hideg víz csökkentheti az anyatej mennyiségét. Várandósan pedig a fertőzésveszély miatt kell meggondolni az úszást. Megbízható uszodában viszont nagy valószínűséggel nem történik baj. Érdemes olyan helyre járni, ahol babaúszást is tartanak. Ez garancia a jó minőségű vízre. Ha van lehetőség akkor mindenképpen a kisebb kockázatot jelentő élővizet válaszd! Egyébként maga az úszás kifejezetten jó hatással van a mamára, és a magzatra. Kismamaként a termál vízben fürdőzés nem ajánlott. A meleg víz vérbőséget okoz, ami elindíthat olyan folyamatot, ami a szülés megindulásához vezethet. Azt is jó tudni, hogy a meleg vízben rengeteg baci van forgalomban!
Koffein, dohányzás, alkohol, drog
A kávéfogyasztással nincs semmi probléma, ha mértékkel történik. Nagy mennyiségben viszont károsíthatja a magzatot, szoptatás esetében pedig nyugtalanná, alvászavarossá válhat a baba. Napi 1-2 alkalommal ihatsz, ha jól esik, pláne ha segít egy alacsony vérnyomás miatt kialakult rosszulléten. Alkohol fogyasztás esetén nyílván nem lesz semmi végzetes következménye, ha megiszol egy pohár sört egy grillezésnél. De tudni kell, hogy az alkohol átjut a méhlepényen, és megérkezik anyatejbe is .A rendszeres iszogatás tehát nagyon káros a magzatra, és a babára is. Dohányzás magára a szoptatás kimenetelére is rossz hatással van, mert a nikotin hatására csökken az anyatej mennyisége, ezen kívül fokozza bölcsőhalál, allergiák, krupp kialakulásának kockázatát. A szinte folyamatos oxigén hiány minden területre rányomja a bélyegét. Rendszeresen dohányzó kismama nagy eséllyel hoz világra kis súlyú újszülöttet, vagy koraszülött babát. Jó ha a családtagok sem gyújtanak rá zárt térben a várandós anya közelében, hiszen a passzív dohányzás is igen kártékony.
A drog fogyasztàs is nagyon komoly következményekkel jàrhat. A magzati ártalom mellett a fertőzésveszély is nagy rizikófaktort jelent.
Gyógyszerek
A krónikus betegségekről már terhesség előtt jó konzultálni a nőgyógyásszal, és a kezelő orvossal. Ők olyan gyógyszert fognak javasolni, ami nem veszélyes a magzatra, mamára. Normál terhességbe belerondító betegségeknél is mindig kérjük ki megbízható szakember véleményét, aki megfelelő mérlegelés után dönt a gyógyszerszedés szükségességéről. Nagyon sokféle gyógyszer szedhető szoptatás alatt. Szuper adatbázisok vannak szakembereknek, és laikusoknak is. Ez itt egy angol nyelvű: http://e-lactancia.org/. Terhességben persze sokkal óvatosabbnak kell lenni, és fontos, hogy soha ne saját kútfőből kezd el az öngyógyítást!

Szoptatás lázasan
Ezt már remélem senkinek sem kell külön mondani: lehet szoptatni lázasan! Sőt nagyon ritka az a fertőző betegség, amivel az anya nem szoptathat. Szóval hétköznapi cseppfertőzéssel, lázzal megengedett. A mellgyulladás miatt kialakuló láznak pedig kifejezetten „gyógymódja” is a gyakori szoptatás. A terhesség első trimeszterében viszont a magas láz jelenthet problémát. A lázas állapot valamilyen fertőzésre, gyulladásra, vírusra utal. Ezek együtt jelentenek igazi veszélyt. Érdemes a kezelőorvossal megbeszélni a teendőket, és csillapítani a lázat.
Tetoválás, piercing
Terhesség és szoptatás alatt nem ajánlott sem kozmetikai, sem normál tetoválás a fertőzésveszély miatt. Ezen kívül fontos, hogy várandósan megváltozik a szervezet, tehát érzékenyebb lesz, és nem lehet előre tudni hogy reagál a festékanyagra. Akár tetoválás esetén is okozhat gondot egy terhességi cukorbetegség, amely nehezebb sebgyógyulást okozhat.
A piercing szintén a fertőzések kockázata miatt kerülendő.
Mellplasztika
Nagyon át kell gondolni, hogy akarsz-e még gyermeket, ha ilyen jellegű beavatkozást tervezel. Ha mégis szeretnéd a műtétet terhesség előtt, akkor mindenképpen ki kell rá térni, mert a sebészek megpróbálják megóvni a mirigyállományt a beavatkozás során. A mellkisebbítés, mellbimbó áthelyezés miatt is jelentkezhet probléma a szoptatás során, ezért inkább gyermekvállalás után vállald az operációt.
Véradás
Nem ajánlott sem várandósan, sem szoptató anyaként. Ebben az időszakban egyensúlyban kell tartani minden szempontból a szervezetet. A terhesség alatt megváltozik a keringés fiziológiája is. Megnő a vér volumene, az egységnyi vérben vörösvértest száma csökken, több vért keringet a szív, csökken a vérnyomás stb. A szülés, szoptatás is nagy terhet ró a szervezetre, sokszor előfordul vérszegénység is. Rendszeres véradóként is érdemes most magadra gondolnod!
Nyers hús, tojás
Toxoplasma, szalmonella veszélyes a babára terhességben, tehát a tatárbifsztek, steak fogyasztása kilőve. A nyers tojás fogyasztása szintén kockázatos lehet a szalmonella fertőzés miatt.
Koplalás
Nem szabad hirtelen megvonni fontos építőköveket a szervezettől. Életmódváltás, változatos egészséges étrend, és mozgás mellett heti fél kg fogyás megengedett.
Röntgen
Nehéz kérdés, figyelembe kell venni itt is, hogy milyen a kockázatokkal jár egy vizsgálat, és milyen előnyökkel. Ennek tükrében érdemes dönteni. Ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy muszáj elvégeztetni a vizsgálatot, akkor tudd, hogy kapsz ólomkötényt, ami megvéd téged, és a babádat a szórt sugárzástól, így csak azt a területet éri a sugárzás, amit szükséges. Ha még nem tudtál az érkező babáról, és az első néhány hétben történt a vizsgálat, akkor konzultálj az orvosoddal.

Méregtelenítés, nyirokmasszázs, cellulit kezelés
Terhesség, szoptatás alatt ezeknél az eljárásoknál kiürülő méreganyagok eljuthatnak a babához. Próbálj egészséges életmóddal próbálkozni, így máris csökkented a bevitt káros anyagok mennyiségét. Illetve hidd el, hogy méregtelenítésben a máj a befutó. Tehát egészséges életmód mellett nem kell semmi mást tenned, csak hagyni hogy dolgozzon érted.
Szoptatás várandósan
Általában ilyen esetben az elválasztást javasolják a szakemberek, mert az oxitocin termelődés (amely beindítja a tejleadó reflexet is) méhösszehúzódást okoz, ezzel nő a vetélés kockázata. Ezen kívül a szervezetet nagyon megviselheti a terhesség, és a szoptatás miatt a több irányú helyt állás. A harmadik szempont, hogy várandóság alatt elkezd átalakulni a pocakban lévő baba számára az anyatej. Ennek más íze lesz, kolosztrummá válik, kevesebb lesz, és a nagyobb babák egy részének ez nem fog tetszeni.Mindenek előtt azt tartsd szem előtt, ha kismamaként szoptatni szeretnél, hogy mindig odafigyelj a tested jelzéseire, illetve a lelki állapotodra. Ha rendben vagy, és a gyermeked is szeretne tovább szopizni, akkor ennek semmi akadálya!