Érdekes beszélgetést folytattam a fiammal a minap. Valami olyat mondott, amit nem is merek leírni. Mondtam, hogy ez extra randán hangzott, és legyen kedves mellőzze a hasonló kifejezéseket a jövőben. Azt mondta, hogy: „de hát ti is szoktatok káromkodni!” Mondtam, hogy igaza van, és nem vagyok rá büszke. Kötöttünk egy megállapodást, mely szerint, ha egymás között vagyunk, némi érzelemkitörés belefér, de az értelmetlen, cirkalmas mondatokat és a kötőszóként használt kifejezéseket mindannyian igyekszünk elkerülni. Meglátjuk. De ő már javában iskolás, és ez az egész káromkodás dolog kivételesen bonyolultabb annál, minthogy „a szülők mutassanak jó példát a gyereknek”. Ez most sajnos nem elég, és többnyire nem is tőlük tanulják az első szavakat.
A felnőtt szemmel rettenetesen fárasztó „pisikaki” korszak valamikor az oviban kezdődik, és azt hiszem, hogy igazán sosem múlik el. Fénykora az általános iskola alsó tagozatában remélhetőleg lecseng, de addig is sok konfliktus forrása a családban. Ilyenkor egy gyerek számára minden izgalmas, ami „csúnya szónak” számít, és nincs viccesebb, mint köpködni, káromkodni. A legcirkalmasabb kifejezések az oviból érkeznek haza, mert valaki mindig akad, akinek a nagytestvére megbízható káromkodás beszállítónak számít.
Amikor a cuki csöppség száját trágárságok hagyják el, a leggyakoribb szülői reakció a mélységes felháborodás, sokan ijedtükben büntetéssel is fenyegetőznek: „rácsapok a szádra, ha még egyszer…”. A tapasztalatom az, hogy nagyon szélsőséges érzelmi reakcióval válaszolnak a szülők a gyerekek csúnya beszédére. Ez pedig csak erősíti annak mágikus hatását. Csúnyán beszélni ugyanis HATALOM. A felnőttek, vagy a többi gyerek reakciója, figyelme óriási erő egy kisgyerek számára. Végülis energiát ad, ha nem is a legjobb módon. Olyasmi, mint panaszkodásból, önsajnálatból feltöltődni.
Másrészt a szavak jelentésében rejlő feszültség, a titok, vagy a hozzájuk kapcsolódó élmények, konfliktushelyzetek okoznak szorongást a gyerekeknek. Ezt a belső tenziót a legkézenfekvőbben azzal lehet feloldani, ha mondogatják, ismétlik őket, nevetnek rajtuk.
Gyakori szakmai tanács, hogy egyszerűen ne foglalkozzunk a káromkodással, majd akkor úgyis abbahagyja. Szerintem a gyerekek ennél sokkal okosabbak, s a mélységes felháborodást, a pánikot akkor is érzik, ha pókerarc mögé bújtattuk. S máris kezükben a hatalom. Olyan módszerre van szükség, amivel ki tudjuk venni a fenti mechanizmusok méregfogát, meghagyva értelmüket.
Arra mindenképpen szükség van, hogy elmagyarázzuk, hogy ezek a szavak bántanak, durvák, s az emberek általában akkor használják, ha valakit meg akarnak sérteni, mert mérgesek rá. Olyasmi, mint csúfolódni.
1.Helyettesítsétek a szavakat! Keressetek közösen alternatívákat, mit mondhat az ember gyereke, ha éppen nagyon mérges. A viszonylag száraz, de hatásos: „hű de mérges vagyok”-tól a „Burgonya” –n át a „Klatymaszörp”-ig bármi jöhet. Írd fel a hűtőre, és miután valószínűleg gyermeked még nem tud olvasni, kezdd el használni. Tetesd, hogy nekimentél az ajtófélfának, és kiáltsd mérgesen, hogy „Brontoszaurusz”, vagy bármi mást, a lényeg, hogy kacagjon.
2.Tapasztaljon biztonságban! Itt az idő egy jó alaposat káromkodni, de csak megfelelő körülmények között. Beszéljétek meg, hogy az erre elkülönített időben annyiszor mondja a csúnya szót, ahányszor csak akarja. Készülj fel lelkileg, nehogy kiborulj. Most is a kacagás lesz a lényeg, úgyhogy találj ki valami játékot, amivel oldod a feszültséget. Tetetheted, hogy süket vagy, és kérd meg, hogy mondja hangosabban. Káromkodhattok héliumos lufiba, ripacskodhatsz, és elájulhatsz, mint egy francia nevelőnő. Bármit csinálhattok, amitől kacag. Aztán megnyugodva olvassatok egy mesét, csak bújjatok össze. Mondd el, hogy élvezted a játékot, és nyomatékosítsd, hogy ez kettőtökre tartozik. Újra játszhattok ilyet, ha kedve lesz, de csak az erre kijelölt időben.
3.Vess véget a hatalmi harcnak! A gyerekek gyakran érzik magukat tehetetlennek, kiszolgáltatottnak a felnőttek világában. Gyakrabban használják a káromkodás varázserejét azok a gyerekek, akiknek szülei erősebb kontrollt gyakorolnak, fenyítenek, ha csak szóban is, megaláznak. Ezért nem érdemes büntetni, erővel rászólni, mert a viszonyt és a kapcsolódást tovább rontja. Magyarázd el, miért nem szoktuk ezeket a szavakat mások társaságában használni. Viszont, ha akarja, a szobában egyedül megteheti. Ezt ő döntheti el.
Akkor fogja hamar abbahagyni a káromkodást, ha nem csinálsz nagy ügyet a dologból, ha nincs szüksége a hatalmi harcokra, mert úgy érzi, respektáljátok, mert empátiával felállított korlátok közt élhet, s ha játékkal, hülyéskedéssel segítesz neki a feszültséget, szorongást enyhíteni.
Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu
