Bejegyzésemben házilag is elkészíthető körforgókat mutatok meg Nektek, melynek alapja a Montessori pedagógia.
Amikor megszületett a lányom, az volt számomra a legijesztőbb felismerés, hogy innentől kezdve rajtunk múlik szinte minden. Hogyan formáljuk őt, hogyan tereljük. Biztosan az a jó, ahogy mi gondoljuk? És ha ő másképp látja jónak? Aztán megnyugodtam, mert szembejött velem Maria Montessori hitvallása. Az olasz orvosnő formálta saját pedagógiájává azt az egyszerű tényt, miszerint a gyermek egy tiszteletreméltó, teljes értékű ember, aki képes a teljes önállóság elsajátítására, ha a környezetét megfelelően formáljuk ehhez.
Szuper, kidolgozott tanulmányok és írások vannak ma már – amellett, hogy Montessori pedagógián alapuló óvodák és iskolák is léteznek– melyek segítséget adnak nekünk, szülőknek, hogyan terelgessük a saját útján gyermekünket, úgy, hogy közben nem avatkozunk bele.
5 hónapos a lányom. Összegyűjtöttem, hogyan alakítottam az életünket a módszernek megfelelően eddig, hátha ötletet adok neked is! Montessori körforgósorozata tökéletes arra, hogy a megfelelő fejlődési szakaszban segítsen, megfelelő ingereket adni a babának. Ezeket elkészíthetjük házilag is akár.
{adselite}
ALAPELV: A gyermek agya olyan, mint egy szivacs.. Vannak olyan szakaszok a fejlődésében, amikor minden energiáját egy adott képesség elsajátítására összpontosítja, nekünk pedig ezeket az időszakokat kell felismernünk és kihasználnunk arra, hogy a megfelelő ingerek érjék.
3 hetes kortól → Munari körforgó
Ez a felkínálható sorozat első darabja, ahol a legnagyobb hangsúly a kontrasztokon van. A baba még nem lát teljesen, de felismeri a kontrasztokat és a formákat. A könnyed formák mozgása folyamatos fókuszálásra ösztönzi őt miközben a fekete és fehér színek találkozása még nagyon érdekes számára.
6 hetes kortól → Oktaéder körforgó
Ez egy élénk színeket használó, 8 szögű testekből álló forgó. Szuper lehetőséget ad a babának az összpontosításra, ahogy a könnyű testek lengedeznek a szeme előtt. Újabb tapasztalatszerzés számára, mivel itt találkozik a geometriai formán megtörő fénnyel, ezáltal a színek különböző árnyalataival.
2-3 hónapos kortól → Gobbi körforgó
Ebben az időszakban már az árnyalatokon van a legnagyobb hangsúly, valamint a távolságokon. Ez a forgó 5 gömbből áll, melyek egy szín 5 árnyalatát viselik. Mivel a gömböket egymáshoz képest egyre magasabban helyezzük el, segít érzékeltetni a látótér mélységét.
3-4 hónapos kortól → Táncoló figurák
Ez egy kb. 17 cm magas, fényes, könnyű papírból készülő forgó. 3 részből álló, stilizált alakokból áll, amelyek részei egymástól függetlenül is mozognak, ezáltal azt az érzést keltik, mintha táncolnának. Ha megfelelő távolságra helyezzük a babától, akkor nem éri el, de a karja mozgatásával keletkező légárammal mozgatja a figurákat. Ezzel ösztönözzük őt karjának akaratlagos mozgatására.
4 hónapos kortól → Felfüggesztett tárgyak
Ebben a korban indul intenzív fejlődésnek a babák térlátása. Már megfogják a közelükben lévő tárgyakat. Ezt tudjuk kihasználni néhány könnyen megfogható eszközzel, mint pl a fa karika, vagy egy csengettyű. Fontos, hogy gyorsan elengedik, majd újra fókusz alá veszik ezeket a tárgyakat, ezért kössük őket szalagra olyan hosszan, hogy nyújtott karral elérjék kényelmesen. A csengettyű egy új felfedezésre ad lehetőséget a babának, hiszen általa megérti, hogy a hang, az ő mozgásának eredménye és ez óriási örömöt okoz számára.
5 hónapos kortól → Lábbal elérhető csörgő tárgyak
Egyre intezívebben izeg-mozog ilyenkor a baba, amit ki kell használnunk, hiszen, a keze után a lábával elért tárgyak is nagyon boldoggá teszik őt. Jól erősítik az izmait, ami később a felálláshoz jól fog jönni.
Fantasztikus végignézni a felfedezés örömét a lányomon és boldog vagyok, hogy találkoztam Maria Montessori pedagógiájával, mert nagy biztonságot ad, hogy van egy módszer, amit követve szuperül fejleszthetem őt, de megtarthatom a legfontosabb dolgot, amit sosem akarnék elvenni tőle: a szabadságát!