Nem mondanád meg róla, hogy 3 gyereke van, melyből kettő kiskorú, a nagy pedig már 20 és 30 között jár, kisbabát szült, ami egyet jelent azzal, hogy az én barátnőm nagymama lett. Letagadhatna 10 évet, csodálatos Nő és egyben Anya. Na meg, Nagymama.
Nagymamám még csak 16 éves volt, amikor kinézték neki a leendőbelijét. A háborúnak köszönhetően „szinlisége” majdnem vénlányságba torkollott, már ott lebegett a feje felett a vénlány megbélyegzésének árnyéka, amikor nagyapám belépett a képbe. Így lett az, hogy az én drága nagymamám egy 12 évvel idősebb Úrhoz ment feleségül, és már 40 éves kora végén már nagymama volt. Manapság nem gyakori, hogy 16 évesen férjet „osszanak” a lányoknak, míg az sem, hogy anyává váljanak. Ezzel szemben egyre gyakoribb, hogy 40 év felett egy Nő: Anya, Kismama, vagy Nagymama. Az idő kitolódott a Nők életében, így ebben a korban a „hármas jelenség” egyre elterjedtebb.
„Nem akartam nagymama lenni. Az első korán jött, viszont az anyaságra nagyon vágytam már 19 évesen. Egyrészről fiatalon lettem anyuka, és annak is örülök, hogy megélhettem 30 vége felé is a szülés élményét, és egy kisbaba érkezését a családba. Ez nem egy tipikus család-modell, mégis nagyon sok örömet ad ez a furcsa helyzet is.
Nagyon más fiatalon kismamának és anyának lenni, mint 40 derekán. Fiatalon még tiéd az egész világ, még Te is egy nagy gyermek vagy. Épp csak kirepültél a családi fészekből, még nem tapasztaltál, és már azt veszed észre, hogy anya vagy. Nem mindenkit érint meg korán az anyaság érzése, engem azonban teljesen magával ragadott. Mindennél jobban vágytam rá, melyhez megtaláltam a szerelmet, a társat, aki éppoly lelkesen és odaadással várta a lányunkat, mint én. Még fiatal a tested, a gondolkodásod gyermekien ártalmatlan, együtt szárnyaltam a gyermekemmel. Könnyen vettem az akadályokat, és egy percig sem bántam, hogy míg a barátnőim a bulitól fáradtak másnap egész nap, én a rossz alvó gyermekem miatt vagyok kimerült. Boldogság, fiatalság, szerelem, ez volt az én jelmondatom. Sajnos a szerelem nem tartott sokáig, melyet egy percig sem bánok, hiszen a gyermekem mindent kárpótolt, így „kettesben” maradtunk. A sors kegyes volt hozzám, így megmutatta, hogy amit én szerelemnek hittem mindaddig, vagy egy erősebb érzés is annál: ami a szerelemnél is több. 🙂 Így megélhettem, milyen később meglélni a kismamaság és anyaság érzését is. Teljesen más.:) A szervezeted már nem vetekszik egy 20 évesével, és a gondolkodásod is érettebb. Már sokat tapasztaltál, megéltél, így nem vagy olyan könnyed, és szabad, mely a nevelésben is ott hagyja nyomait.
Amikor az első gyermekem 29 évesen várta gyermekét, az unokámat, akkor kellett szembesülnöm azzal, hogy nagymama leszek két kiskorú egy 8 és egy 11 éves mellett. Manapság már elfogadott tény, hogy későn szülnek a nők, és élik meg az anyaság örömeit. A környezetemben nagyon sok korombeli anyuka van hasonló korú gyermekkel, nekik azonban nincs unokájuk. Nem egy-két kaján mosolyt kaptam, hogy fiatalos külsőm ellenére mostmár nagymami leszek. Azt sugallta ez a „gúnnyal megfűszerezett mosoly, hogy „mosmár az öregség van hátra nekem.” A nagymama szó hallatán az embernek mi jut először eszébe?- hiszen a nagymama mégiscsak egy ráncos öregasszony. Bölcseséggekel teli idős asszony, akinek a szeme tele van szeretettel, göcsörtös kezei az élet munkáját tükrözik. Ez lennék én? Egy ráncos öregasszony, aki lehúzhatja a rolót, hogy élete alkonyát megfényesítse az unoka? Hiszen nekem még itt van a két kiskorú gyerekem, akiről még gondoskodnom kell, és egyébként sem érzem magam mamikának. Az elején furcsa volt. Nekem is kellett a 9 hónap arra, hogy felkészüljek, és az én életemre ne hasson úgy, hogy én másnak érezzem magam. Egyetlen változás, hogy eggyel több örömforrás van, és én örülök a lányom boldogásának. Ez nem az én életem, könnyebb ezáltal nem beleszólni az ő életébe. Tudom ezt távolról irányítani, kellő távolságból nézni, mert nekem van más dolgom, ez segít abban, hogy tudjam helyén kezelni a dolgokat.
A gyerekek nagyon büszkék voltak, hogy nagynénik és nagybácsik lesznek. A legkisebb gyerekem mégiscsak szeretne egy kistestvért, amellett, hogy nagynéni lett. Azt mondtam, hogy van Bori, nekem már van egy unokám. Ez elég faramuci lenne, ha az unokám mellett lenne egy fiatalabb gyerekem is.
Nőként megélni azt, hogy 48 évesen nagymama leszel, olyan mintha újra boot- állnának.
Bizonyos társadalmi konvekciókkal szembemegy ez az egész élethelyzet, de ha jobban körbenézünk, láthatjuk a szűkebb kornyezetünkben is, hogy nem mindenki él mintacsaládban. Megismerkedik 2 fiatal: a lány 27 éves, a fiú 33, mindketten abban a korban vannak, hogy ideális családra vágynak, biztos állás, egzisztencia, minden megvan. Majd jönnek a gyerekek időben, minden rendben. Ideálisan egy fiú, egy lány. A nagy könyv szerint működik az életük. Ez ma már egy lehetelten elvárás, nem is lehet így élnünk, hogy ezt tűzzük ki célul, mert akkor csalódás érhet. Van egy barátnőm, aki már 44 éves, és addig kereste az igazit, és tökéletes kapcsolatot, hogy kifutott az időből. Nagyon sok barátnőm szívből szólt, hogy nekem milyen jó, mert én látom az unokamát, amire nekik esélyük sincs.
Fiatalon nagymámává válni egy ajándék. A két kisebb gyerekem miatt naprakész tanácsokat tudok neki adni, ha kéri! ÉS márpedig kéri.”
