Rendszerint, amikor megtudják az emberek, hogy háromgyerekes anya vagyok, a derűs arc másodpercek töredéke alatt gondterhelté válik, nekem szegezik a kérdést: Hogy bírod?
Amíg nem volt gyerekem különösebben hidegen hagytak az anyukák, inkább nagyon jó kritikus voltam, és mindig megállapítottam magamban, sőt talán többször hangot is adtam neki, ki és hol hibázik. Már az egygyerekesek is számomra „Szupervumenek” voltak, akik a „kisörödfiókákat” nevelgetik. Aztán amikor egy gyerekem volt, el sem tudtam volna képzelni milyen lehet kettővel…amikor kettő, milyen lehet hárommal…amikor három, itt már nem is folytatom.:) Aztán a sors úgy hozta, hogy ÉN, aki nem terveztem, hogy anya legyek, egy-két, majd három gyermekkel áldott meg a sors. …és milyen jól tette. Nem, nem tervezek kampányszöveget írni arról, miért jó háromgyerekes anyának lenni, ez mindenkinek szíve-joga döntése, hogy hány gyereket szeretne, de mint ahogy engem is nagyon érdekelt a kérdés, úgy másokat is: Nehezebb két/három gyerekkel?
Vannak akiknek EGY gyermekkel is nehezebben boldogulnak, és vannak, akik 5 gyerekkel is lazán veszik az akadályokat.
Mint ahogy nincs két egyforma gyermek, úgy nincs két egyforma anyaság sem. Nem tudok Neked tutti receptet adni arról, hogy lehet EGY, KÉT, vagy éppen HÁROM gyerekkel kiegyensúlyozotan lavírozni. Mindenki máshogy éli meg az anyaságot, mint ahogy én is vagy Te is. Akadályok mindig voltak, vannak és lesznek. Itt az a kérdés, hogy Te hogy viszonyulsz hozzá. Alapvén jól veszem az akadályokat, megvan hozzá a kellő lazaságom, és derűlátásom, azonban nem élek a szivárvány túlsó oldalán, így néha én is megbotlok és pofára esek. DE mindig felállok, és továbblépek.
Szóval, ha engem kérdezel NEM nehezebb, de nem is könnyebb.;) Hatalmas logisztikát és figyelemmegosztást igényel. Nálam a két nagy között kereken 2 év korkülönbség van, Hármaska később érkezett, amikor a „nagyok” 5 és 7 évesek voltak. Elsőcske és Ketteske között számomra nagy volt a váltás. Először is nagyon féltem attól, hogy fogom a szeretetemet megosztani, ami addig csak egy gyerekre irányult. Oh, Istenem ha tudtam volna előre, hogy ez magától jön, nem igényel nagy erőfeszítést, nem agyaltam volna ennyit rajta.:)
Mivel kicsi volt a korkülönbség és még Egyeske is hatalmas figyelmet igényelt (később megérted mire gondolok) fárasztóbb volt az elején.
Két választásom volt: vagy egy igazi panaszláda legyek, aki azon sír, hogy keveset alszik, két kicsi gyerekkel a karrierjét félresöpörve mókuskerékben él (számomra mindig is fontos volt a munka), nincs teje, néha úgy érzi begolyózik, ….vagy erőt veszek magamon, és nem a nehézségre fókuszálok, annál inkább a csodás dolgokra. Ugye nem kell mondanom, hogy az utóbbit választottam.:) Két gyerekkel még könnyű elindulni, hiszen két kezed van, két füled:), ami háromnál már igazi váltás, ami a kezet illeti.:)
Az eleje nehéz lesz, de meglátod napról-napra könnyebb lesz.- én is ezt mantráztam, és bejött.:)
Ugyanez van három gyerekkel is, annyi különbséggel, hogy mostmár időm sincs gondolkodni.:) Kettőről-három gyerekre váltani, igazán látványos volt, és érzelmileg is megterhelőbb az elején. Először is nagycsaládosként kinőttük a lakást, és az autónkat. A hotelben már nem is volt olyan egyszerű szobát foglalni (hállelúja mostmár egyre több nagycsaládos szálláshely létezik), ha vendégségbe hívtak, már sokan voltunk. Míg két kezem van, és addig használtam, már nem jutott mindenkinek belőle, annál inkább a nagycsaládos kedvezményekből, amit az állam adott.;)
Érzelmileg számomra sokkal nehezebb volt kettőről háromra váltani. A „nagyoknak” még szüksége volt Anyára, de Hármaska kisajátított. Ezt éreztem. Nagyon nehéz volt az első egy hét, mert úgy éreztem el fogok távolodni a „nagyoktól”, akiket nagyon szeretek….és akkor hogy adjak még ennek a picinek is szeretetet…Egy hatalmas sírás után SEM oldódott meg bennem. Időt adtam magamnak, és napról-napra jobb lett. Amikor már a napirendünk megvolt Hármaskával, egyre könnyebb lett, újra rátaláltam a férjemre és a gyermekeimre. A mai napig nagyon jó vagyok abban, hogy mindent elfelejtek, éppen ezért bátran bárki rám bízhatja titkait. Különösen erősségem, hogy nem tudunk elindulni időben sehova (kivétel iskola), vagy ha időben elindulunk, biztos, hogy elfáradok, mire odakerül a sor, hogy kilépjek az ajtón.:) Nagy logisztikát igényel, állandóan úton vagyok, és bevetésre készen. Vannak nehéz napok, amikor még magammal is nehezen vagyok el. Mivel szüleim messze laknak a férjemre és magamra számíthatok és számíthattam. Elsősorban magamra. Soha nem féltem segítséget kérni: barátok, anyós, bébiszitter, szüleim ritkán a távolság miatt. Önmagunkat nem szabad háttérbe helyezni, így tudjuk megtartani az egyensúlyt. Függetlenül attól, hogy hány gyerekem van, mindig szántam magamra időt, amikor úgy éreztem MOST van az a pillanat, hogy elfáradtam, mert EGY gyerekkel is éppúgy elfáradhat egy anya, mint több gyerekkel. Itt nem a gyerekek száma a mérvadó, az a fontos, hogy Te egyensúlyban legyél magaddal, és töltekezz! Töltsd fel magad lelkileg, hogy adni tudj belőle a gyermekeidnek, na és persze a férjednek. Minél többet adsz, annál többet fogsz kapni!:)
Útravalónak pedig amit én tanácsolni tudok: sportolj, sportolj, sportolj. Már rég túlvagyok azon, hogy azért fussak, hogy jó „seggem” legyen, örülök, ha kerekedik, de leginkább azért, hogy levezessem a feszkót magamban. Amikor nincs kedvem futni, vagy jógázni, akkor veszem fel a futócipőm, mert akkor van rá a legnagyobb szükségem. …és tudod mi történik? Tele vagyok energiával.:)
